2019.06.15. 19:00
Többezer résztvevőt várnak a 37. Balaton-átúszásra
Június 29-én 37. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legismertebb tömegsportrendezvényét, a Lidl Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak a szervezők.

A Lidl Magyarország idén immár harmadik alkalommal lesz az ország legnépszerűbb nyíltvízi szabadidősport eseményének a fő támogatója. A szervezők idén is több mint tízezer indulót várnak a Balaton-partra, hogy az úszók biztonságos körülmények között tegyék meg az 5,2 km-es távot. A rajtolók között lesz a világ- és olimpiai bajnok ökölvívó Kovács Kokó István, aki egyben a 37. Lidl Balaton-átúszás nagykövete is.

– Örömmel fogadtam a Lidl Magyarország felkérését, hiszen közös a célunk , minél több emberhez eljuttatni a sportos és egészséges életmód üzenetet. Mindezeken felül a 37. Lidl Balaton-átúszás nem célverseny, hanem kikapcsolódás számomra. Több tízezer emberrel teljesíteni az 5200 méteres távot különleges motiváló közösségi élmény – mondta Kovács Kokó István.

Mi is írtunk már a részletekről, kattints!

– Évről évre követem az eseményt, bár még nem teljesítettem az 5,2 kilométeres távot –mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján. – A Balaton-átúszás olyan esemény, amelyen élsportolók és hobbisportolók is rajthoz állhatnak, méghozzá kortól függetlenül.
„Utóbbit példázza, hogy az eddigi legidősebb versenyző 83 éves volt. A rendezvény egyik célja pont az, hogy összehozzon fiatalt, időset, gyermeket vagy felnőttet, és a közös sportolás ,a közös úszás örömét tudja nyújtani mindenki számára. Hiszen akik egy ilyen távot teljesítenek, ők mindannyian példaképek, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a sportot a mozgás-gazdag életmódot tovább tudjuk népszerűsíteni, hiszen jól tudjuk, hogy egyetlen eszköz van a kezünkben, hogy megőrizhessük és megtarthassuk egészségünket, az nem más, mint a sport – emelte ki Szabó Tünde. Hangsúlyozta: az, hogy már 37. alkalommal rendezik meg az eseményt, önmagáért beszél.
– Úszni fantasztikus dolog, és ezt nem csak egykori úszóként mondom, mert ez az egyik legegészségesebb sportág. Több úszást oktató programot hirdettünk a szövetséggel, mert nagyon fontos a vízbiztonság megszerzése – emelte ki a sportért felelős államtitkár.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos először riasztó statisztikákat idézett a magyar emberek elhízott állapotáról, majd megjegyezte, hogy vannak azért biztató jelek, mert egyre több sporteseményt rendeznek országszerte, és ezeken az indulói létszám folyamatosan nő.
– Fontos, hogy olyan sporteseményeken csábítsuk mozgásra az embereket, amelyek nem a fogcsikorgató küzdelemről szólnak, hanem a jó hangulatról. A Balaton-átúszás pont ilyen – mondta.

Máth István versenyigazgató hangsúlyozta, hogy a szabadvizi úszás fizikailag és lelkileg is különleges felkészülést igényel.

Megemlítette, hogy június 27-én a meteorológusokkal tanácskozva döntik el, hogy 29-én meg tudják-e tartani a versenyt, vagy az esőnapokat (június 30., július 6., 7., 13., 14., 20., 21.) kell „megcélozniuk”. Emlékeztetett arra, hogy tavaly háromszori halasztás után jutottak el a 7107 résztvevőig. Az indulói limit tízezer fő, a szervezők bíznak benne, hogy sikerül megközelíteni ezt a létszámot.

Elhangzott még, hogy az 1979-ben kezdődött versenysorozatban eddig összesen 184 278 fő indult és 951 688 km-t úszott, vagyis a résztvevők két és félszer tették meg a Föld és a Hold közötti távolságot. Amennyiben idén meglenne a 9291 induló, úgy a megtett km-t illetően átlépnék az egymilliós határt.
A 37. Balaton-átúszás nagykövete Kovács István olimpiai és világbajnok ökölvívó.

A verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 7.30-tól 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán-strandon. Az úszók biztonságára 130 vitorlásból, hét kishajóból és négy motorcsónakból álló úszófolyosó jön létre, de a résztvevőket a vízirendőrök és a vízimentők is folyamatosan figyelik.

– A sportesemény biztonságát ezúttal is közel 150 vitorlásból, kishajókból és motorcsónakokból kialakított úszófolyosó felügyeli, amely mellett cirkáló vízirendőrök és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat – mondta Máth István, versenyigazgató.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva