likeBalaton.hu | 2021.11.11. 07:00
Többe kerül egy használt lakás a Balatonnál, mint Budapesten
A balatoni agglomerációban a használt lakások ára már meghaladja a fővárosiakét. Egy új lakás pedig négyzetméterenként 771 ezer forintba kerül a Balatonnál. Siófokon pedig még drágább.

A hazai lakáspiacon 17 százalékkal emelkedett az értékesítések száma 2021 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, a második negyedévi adatok pedig 135 százalékkal nőttek ؘ– tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal. Országos szinten egy használt lakás átlagos ára 19,2 millió forint volt az első fél évben, ami megegyezik a tavalyi év átlagával. Egy új lakás 40 millió forintba került átlagosan, ami 1,3 millióval több, mint az előző év átlaga.

A KSH adatai alapján

a fővárosban egy használt lakás átlagos ára 36,2 millió forint, egy új lakásé átlagosan 48,4 millió forint volt az első két negyedév adatai alapján.

Ugrásszerűen nőtt a fővárosi agglomeráció lakásárszintje tavaly óta, itt már 50 millió forintba kerül egy átlagos használt lakás, ami mintegy 13 millió forinttal meghaladta a 2020. évi árakat.

Strandolók Siófokon, az Ezüstparton. A part mentén folyamatos az építkezés
Fotó: Krausz Andrea

A Balatonon a legdrágább egy lakás

A balatoni agglomerációban a használt lakások ára már meghaladja a budapestiekét, 38,2 millió forintra emelkedett az első fél évben a 2020. évi 34,2 millióról. Az új építésű lakások árszintje ugyanitt elérte a négyzetméterenkénti 771 ezer forintot, ami 7,8 százalékkal magasabb a 2020. évinél.

Siófokon az új építésű lakások négyzetmétere 2021 első két negyedéve során átlagosan 833 ezer forintba került, ami 12 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A megyeszékhelyeken egy használt lakás átlagos ára 22 millió forint volt, a használt lakások Székesfehérvárott, Debrecenben és Győrött a legdrágábbak.

A kisebb városok, községek 16,8 millió forintos átlagára nem érte el a 2020. évi szintet. Az agglomerációkon kívül eső községek használtlakás-átlagára 7,3 millió forint volt, 4,4 százalékkal több, mint 2020-ban.

Nyitókép: Siófok – Aranypart/ Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva