2018.09.08. 12:00
Gyógyszermaradványokal szennyezett a Balaton
Évente több alkalommal is vizsgálják a Balaton vizét a Limnológiai Intézet munkatársai. A Zala folyónál, a Balaton északi és déli partjánál, valamint Siófoknál, a Sió csatorna mentén, összesen 53 helyről gyűjtenek mintákat a szakemberek.

– Célzottan 137 hatóanyagot vizsgálunk – mondta Pirger Zsolt, a Balatoni Limnológiai Intézet Kísérletes Állattani Osztályának csoportvezetője. – Ebből a 137-ből gyakorlatilag 68 hatóanyag mindegyik gyűjtőponton előfordul. Ezeket – a különböző biológiai hatások alapján – kilenc hatóanyag csoportba lehet sorolni. A vizsgálatok során a mintákból leggyakrabban az antidepresszáns és epilepszia ellenes hatóanyagokat mutattuk ki – hangsúlyozta Pirger Zsolt.

– Nehezen bomlanak ezek a készítmények – folytatta Pirger Zsolt. – Az ilyenfajta gyógyszerek kémiai szerkezete nagyon stabil és ezért a hatóanyag molekulák nehezen bomlanak el a természetben. A tablettákban alkalmazott hatóanyagtartalom is magasabb, mint az összes többi csoportnál. Ebből adódóan a kiválasztáskor sokkal több kerül ki a szervezetből. De azért is lehet ebből sok a vízben, mert ezeknek a gyógyszereknek széleskörű a felhasználása és a krónikus terápiás alkalmazása is magas Magyarországon – tette hozzá a Balatoni Limnológiai Intézet Kísérletes Állattani Osztályának csoportvezetője.

– Elsősorban azért végezzük ezeket a felméréseket, mert a Balaton ökológiai állapotát vizsgáljuk – fogalmazott Pirger Zsolt. – Ahhoz pedig, hogy tudjuk milyen külső hatások érik a vízben ökoszisztémát alkotó élőlényeket, ismernünk kell, hogyan fordulnak elő az emberi eredetű gyógyszermaradványok a tóban, illetve folyókban – mondta el lapunknak Pirger Zsolt.

A szakember hozzátette: a vizsgálatokból kiderült, a gyógyszermaradványoknak rövid távú ökológiai hatása nincsen, a kutatást azonban folytatni kell, mert a hosszú távú hatásról csak keveset tudnak. A hatóanyagok emberre egyáltalán nem veszélyesek. Ugyanis, ha valaki egyszerre inna meg ezer liter vizet, akkor is csak annyi hatóanyag kerülne a szervezetébe, amennyit egy tabletta tartalmaz.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva