Szaniszló Hajnalka | 2019.11.25. 07:00
Top 4 látnivaló a Balatonnál az utolsó novemberi hétre
A Balatonnál szeretnétek eltölteni az uolsó néhány őszi napot? Itt ősszel is nagyon színes a kínálat, csupán melegen kell öltözni és már indulhat is a felfedezés a magyar tenger körül. Segítünk választani!

VÖRÖS HOMOKKŐ TANÖSVÉNY, BALATONALMÁDI

Balatonalmádiban a „Kék háromszöggel” jelzett körülbelül 6 km-s Vörös Homokkő Tanösvényt, a várost bemutató körutat, nagyjából két óra alatt tehetjük meg. Bár kellemesen el fogunk fáradni, megismerhetjük a város jelenét és múltját. A túra során egy térkép és az útvonalleírás segítségével egy rég letűnt világ részesévé válhatunk. A város mai épületei meglepő, érdekes és olykor varázslatos múltja tárul elénk. Ki hitte volna például, hogy egy élelmiszer bolt egykor a város első vendéglője és kulturális központja volt?!

GÖMBKILÁTÓ, BALATONBOGLÁR

Balatonboglár különleges, emblematikus kilátójáról csodálatos kilátás nyílik a környékre, megéri érte megmászni a Várdombot. A Balatonboglár közepén található Várdombot a város egykori elöljárója, Gaal Gaston ültette be feketefenyővel. Legmagasabb pontján, 165 méter magasan áll a kilátó, amely az 1960-as évekig faszerkezetű volt.

VESZPRÉMI ÁLLATKERT

A Balatontól mindössze 15 km-re, csodálatos környezetben várja látogatóit az év minden napján. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt feledhetetlen élményt nyújtó, különleges természeti adottságokkal rendelkező Állatkert kapuit 1958. augusztus elsején nyitotta meg. A festői szépségű Fejes-völgyi területen olyan hagyományos állatkerti állatok láthatók, mint az egzotikus nagymacskák, az élénk színekben pompázó vízimadarak, a mindig kíváncsi ormányos medvék és az elragadó kis pandák.

AFRIKAI SZAFARI A BALATON-PARTON, BALATONEDERICS

A Balatongyöröki Becehegy mellett fekvő edericsi múzeum könnyen elérhető akár biciklivel, de autóval, vonattal és busszal (Fekete-kastély buszmegálló) is könnyen megközelíthető. A vasútállomástól 1.5 km-re található Balatonederics legnagyobb nevezetessége, az Afrika múzeum. Szabadtéri állatkertjében a magyar állatfajok mellett afrikai állatokkal is találkozunk. Emberközelben él a vaddisznó család, bivalycsorda, zebra, tevék. A páva és a gólya otthonosan mozog a legelésző dámvadak között. A múzeum épületében vadászati, harci eszközök, bennszülöttek használati eszközei, bútorok, népművészeti tárgyak mellett Afrika-vadászok trófeáit is megcsodálhatjuk. Az értékes tárgyakat, trófeákat a híres afrikavadász, Dr. Nagy Endre hozta haza családi kúriájába a 80-as években.

Afrika, Balaton

 

Nyitókép: Pixabay

Összeállította: Krausz Andrea, Mihály Szilvia, Szaniszló Hajnalka

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva