Gulyás J. Attila / magyarnemzet.hu | 2020.12.06. 14:00
Tovább bővíti flottáját a Bahart
Két új komppal és két katamaránnal bővül hamarosan a Balatoni Hajózási Zrt. hajóparkja, ezzel egy időben a szegecselt testű, elöregedett vízi járműveket eladná vagy nyugdíjazná a siófoki székhelyű részvénytársaság.

– Megtartanám a 2002-ben vízre tett Szent Miklóst, a flotta vezérhajóját és a jó állapotú Füred katamaránt, illetve azt gondolom, a Keléntől és a Helkától sem szabad megválni – vélekedett Horváth Gyula, akik 1996-tól 2013-ig állt a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) élén.
Nyílt tenderfelhívás jelent meg az uniós közbeszerzési közlönyben, amely szerint hamarosan két komppal és két katamaránnal gazdagodik a Bahart flottája, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség szándéka szerint 2030-ra teljesen megújul. A járművek szállítására is alkalmas átkelőhajók hossza a tervek szerint 45, szélessége 11,4, magassága 16,46 méter lesz.

Modern járművek érkeznek a magyar tengerre
Fotó: Bahart

A kompokon 120 személynek és harminc kerékpárnak jut hely, a 35 méter hosszú, 11 méter széles és 13 méter magas katamaránok zárt tereiben pedig kétszáz utas és harminc kerékpár szállítható. A négy vízi jármű gyártására kiírt ajánlattételi felhívás határideje december 28. Ajánlatot az a cég tehet, amely az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább 600 millió forint nettó árbevételt ért el komp és hajó beszállításából.
– Ideje korszerűsíteni a Bahart-flottát, én azonban meggondolnám, hogy mely hajókat kellene véglegesen kivonni a forgalomból, illetve melyeket kellene meghirdetni eladásra – hangsúlyozta Horváth Gyula. A Hunor és a Magor gyorshajók eladásának nehéz­ségei kapcsán jelezte, hogy ebben a helyzetben a turisztikai vállalkozások nagyon meggondolják, érdemes-e hajóvásárlásba, víziközlekedési szolgáltatásba fektetni a pénzüket.

Elsodorta a Covid a vízi eseményeket
Nem lesz már az év végi ünnepnapokhoz kötődő vitorlásverseny a Balatonon, és egyelőre az is bizonytalan, hogy a jövő év elején zöld jelzést kapnak-e az árbócosok.
Elmarad a balatonlellei BL Yacht Club szombatra tervezett V. Mikulás-regattája is, illetve az év utolsó napján a VIII. szilveszteri regatta, és egyelőre nincs, aki meg tudná mondani, lesz-e majd február 13-án farsangi, március 13-án pedig tavaszi vitorlásverseny.
Keresztbe tett a járvány a csendes Hévíz-patak kedvelőinek is: a Balaton-felvidéki Nemzeti Park leállította a hétvégékre és az ünnepnapokra tervezett kajakos Vidra-túrákat, és egyelőre az állva evezést kedvelők se szlalomozhatnak a meleg vizű folyócska színes tavirózsái között.

Forrás: magyarnemzet.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva