figyelo.hu | 2022.05.09. 18:00
Tovább drágulnak a balatoni ingatlanok
A vízparti, vízközeli panorámás otthonok ára évről évre 10-20, néha 30 százalékkal nő a Balaton körül. Ez várhatóan az idén sem lesz másképp.

–Már az építési költségek – tavaly tavasszal kezdődött – látványos növekedését megelőzően is

évről évre 10-20, esetenként 30 százalékkal is emelkedtek a balatoni ingatlanárak.

A tó körüli kiemelt nagyvárosokban már a budapesti jobb kerületek négyzetméterárait idézi az ingatlanpiac, sőt, a panorámás, illetve még inkább a vízhez kifejezetten közeli új vagy újszerű luxusapartmanok esetén kétmillió forint feletti összegek is előfordulnak – emelte ki a Figyelő kérdésére Simon Éva, az Ingatlanbazar.hu üzletágvezetője.

Ugyanakkor az árak emelkedése inkább hullámokban jelentkezik. Például tavaly ősszel, majd a tél folyamán a befektetők és a vásárlók újra inkább a fővárosra koncentráltak, így a növekedés üteme ősszel, a 2021-es üdülési szezont követően lassult, de a Balaton még így is a második az áremelkedési ranglistán a főváros környéke után – mondta el lapunknak Valkó Dávid.

Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint ezt a hivatalos statisztikák is igazolják, hiszen például 2021 harmadik negyedévében 15 százalékkal nőtt a használt lakóingatlanok átlagára a Balaton környéki településeken. Bár Budapest agglomerációjában 27-39 százalékos volt a bővülés, a balatoni 15 százalékot sem a főváros, sem a megyeszékhelyek nem érték el – látszik tehát, hogy a kereslet hová koncentrál.

Benedikt Károly, a Duna House marketing- és PR-vezetője az elmúlt hetek, hónapok folyamatait elemezve a Figyelőnek megerősítette: a Balaton régió az országos lakáspiaccal együtt erősen kezdte az év elejét.

– Nagy volt az érdeklődés az első három hónapban, és az egyre szűkülő kínálat ellenére sokan nézelődtek. Tavasszal, a választások után most még egy kicsit átmeneti időszak van, sokat számít az időjárás és a többi egyéb program (húsvét, anyák napja, ballagás). Ilyenkor érezhetően nincsenek annyian a nyaralóövezetekben, így a megtekintés is kevesebb. Várhatóan azonban továbbra is erős marad az érdeklődés, és a nyár közeledtével egyre intenzívebb lesz a kereslet – fejtette ki a Duna House szakértője.

Fotó: Fortepan

– A tóparti irodáiktól származó adatok szerint a régióban 40 millió forint alatt már a Balaton egyik oldalán sem lehet sok ingatlant találni.

Balatonfüreden például ezen ár alatt szinte már nincs semmi, és aki a parton szeretne vásárolni, annak bőven 100 millió forint felett kell gondolkoznia. A kisebb településeken szintén magasak az árak, és bár most a befektetők újra a fővárosra koncentrálnak, várhatóan – a tavalyi szezonhoz hasonlóan – ismét aktív lesz az érdeklődés a legmagasabb kategóriájú ingatlanok iránt is. A nagy értékű tranzakcióknál ráadásul kisebb a kölcsönnel vásárlók aránya, így a hiteloldali drágulás nem feltétlenül okoz problémát a vevők között – teszi hozzá Benedikt Károly.

A korábbi évekhez képest is nagyon magas szinteken járnak az árak, egyértelműen kereslettúlsúlyos a tó körüli ingatlanpiac

– ezt már Ballagó Antal, az Otthontérkép Csoport frissen kinevezett vezérigazgatója mondja, aki a cég értékesítési vezetője is. Az árak növekedését nemcsak az általános drágulás, a magánbefektetések háború miatti, jellemzően ingatlanba „menekítése” vagy a nyaralni vágyók kereslete hajtja, hanem immár azoké is, akik a tó környékén szeretnének lakni életvitelszerűen.

Különösen keresettek a kuriózumok közé tartozó egyedi ingatlanok, ezekért minden pénzt megadnak a vásárlók – teszi hozzá az Otthontérkép Csoport vezetője. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem csupán a tóparti települések húzzák felfelé a piacot, hiszen a Balaton déli partjától 15-20 percre is alig találunk 10 millió forint alatti, elfogadható állapotú lakóingatlant.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.
Nyitókép: shutterstock

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva