veol.hu/Molnár Sándor | 2020.09.04. 10:00
Tovább lesznek nyitva a kempingek Füreden, Révfülöpön és Akaliban
A Balatontourist Veszprém megyei kempingjeiben kevesebb volt a vendég, mint tavaly, amit a külföldi vendégéjszakák kétharmadának kiesése okozott. A belföldi forgalom viszont jelentős mértékben meghaladja az előző évi értéket.

— A hagyományosan nagyobb arányú külföldi vendégkörrel rendelkező balatonfüredi és révfülöpi kempingben az elmaradás jelentősebb, mint Balatonakaliban, ahol a magyar vendégek aránya a korábbi években is magasabb volt — mondta el a veol.hu-nak Vadászné Székely Orsolya, a Balatontourist Camping Kft. marketing menedzsere.

— Vendégeink nemzetiségi összetételében a magyarok aránya most kimagasló, 67,9 százalék a vendégéjszakák tekintetében, szemben a tavalyi 43,2 százalékkal. Sok új vendéget is üdvözölhetünk az érkezők között, akik még soha nem kempingeztek azelőtt. Idén viszont a kempingezést tartják a legbiztonságosabb nyaralási formának. A pozitív visszajelzések alapján bizakodóak vagyunk, hogy ők máskor is minket választanak majd.

(Fotó: Balatontourist)

A menedzser elmondta azt is, hogy külföldi vendégeik jelen helyzetben elsősorban német, lengyel, cseh és osztrák területekről érkeznek. A korábban legnagyobb küldő országok között szereplő Hollandia és Dánia a tavalyi vendégéjszakák számának csak az ötödét-hatodát adja. Ettől függetlenül a külföldi vendégek nagy lelkesedéssel érkeznek, és a korábbi törzsvendégek többségénél sem volt kérdés, hogy a határnyitások után újra visszatérnek a Balaton-parti kempingekbe, ahol a járványhelyzet okozta változások csak ugyanannyira vannak jelen, mint a hétköznapokban: az üzletekben kötelező, zárt vendégterekben pedig ajánlott a maszkviselés, illetve kézfertőtlenítők kihelyezésével biztosítanak lehetőséget a fokozott higiéniára. A strandon, közösségi tereken, éttermek teraszán felszabadult kikapcsolódást tapasztalnak vendégeik körében a kemping dolgozói, és egyébként minden a megszokott módon zajlik.

Vadászné Székely Orsolya a veszélyhelyzet miatti megelőző intézkedésről is beszélt.

— A biztonságos üzemeltetés érdekében megerősítettük a takarítási protokollt, plexifalakat raktunk a recepciós pultokra, kézfertőtlenítő automatákat helyeztünk ki. Általános fertőtlenítésre ózongenerátorokat vett a cég. Elkészítettünk egy belső használatú Covid-kézikönyvet, melyben minden szolgáltatásra vonatkozóan rögzítettük a megelőző eljárásokat, belső szabályokat és a vendégek tájékoztatásának módját is. Meghatároztuk a feladatokat arra is, ha valamelyik vendégnél tünetek jelentkeznének a kempingben tartózkodása alatt. Ennek alkalmazására eddig szerencsére nem volt szükség — emelte ki a menedzser.

A füredi kemping (Fotó: Balatontourist)

Kiderült az is, hogy az augusztus 20-ai hosszú hétvégén telt ház volt a kempingekben a fedett szálláshelyeken, és a napi foglaltság kismértékben még a tavalyi eredményeket is meghaladta az ünnep idején.

Nagy többségben belföldi vendégek töltötték meg a balatoni kempingeket.
Július közepétől szeptember közepéig jelentős forgalmat hoz a tulajdonos, Mészáros Lőrinc jótékonysági felajánlása is, amelyet egyszülős családok és nagycsaládosok részére tett. Ennek köszönhetően a családok üdülési lehetőséget kapnak többek között a balatonfüredi, a révfülöpi és a balatonakali kempingekben öt–hét éjszakás turnusokban.

— Örömünkre szolgál, hogy a nehéz helyzetben élő családok gondtalan nyaralásának és kikapcsolódásának élménye a Balatontouristhoz is kapcsolódik majd — fogalmazott a marketingmenedzser, aki arról is tájékoztatta lapunkat, hogy kempingjeik többsége hosszabbított nyitvatartással üzemel idén. A Veszprém megyeiek közül a balatonfüredi Füred Kemping & Üdülőfalu október 11-ig, a balatonakali Strand-Holiday Kemping október 18-ig, a révfülöpi Napfény Kemping pedig október 4-ig várja a vendégeit.

— Az eddigi évek tapasztalatai alapján bízunk benne, hogy a kora őszi hetekben idén is számíthatunk az indián nyárra jellemző kellemes időjárásra, így sokan élnek majd a kempinges kikapcsolódás lehetőségével szeptemberben és októberben is, ugyanis gyönyörű a Balaton és környéke ebben az időszakban ugyancsak, valamint számos aktív kikapcsolódás lehetősége várja a vendégeket, úgymint kerékpározás, természetjárás, kilátóhelyek, szüreti programok, gasztroélmények, nevezetességek — tette még hozzá Vadászné Székely Orsolya.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva