Krausz Andrea | 2019.10.04. 20:00
Túrázzunk, és figyeljük meg a hétvégén a madarakat!
Túracipőt fel! A Balaton környékén is számos programot szerveznek az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) keretében október 5-én és 6-án. A természetkedvelők számára itt a lehetőség egészen közelről megfigyelni a csodálatos madarakat.

A BirdLife International indított útjára 1993-ban egy szervezett nemzetközi mozgalmat, melynek során október első hétvégéjén összesen 40 európai és ázsiai országban figyelik meg az őszi madárvonulást és megszámlálják a madarakat. A rendezvény egyben versengés is az országok között, melyen a résztvevők és a látott madarak száma alapján értékelik az országokat. Hazánk az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.

A Balaton országosan is kiemelkedő terület, mivel télen az északról érkező vízimadarak fontos táplálkozóterülete. Magyarországon a hitelesített adatok szerint közel 420 madárfajt figyeltek meg, ebből viszont több mint 300 a Balatonon is előfordul.

Ilyen közelről is láthatjuk a kismadarakat. Madárgyűrűzés Siófok-Törekiben. (Fotó: Krausz Andrea)

A program célja, hogy a szakemberek információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén országszerte 18 megyében és a fővárosban, összesen mintegy félszáz helyszínen várja az érdeklődőket október 5-6-án.

Összegyűjtöttük a Balaton környékére szervezett hétvégi eseményeket, melyek között távcsöves madármegfigyelés, túra és madárgyűrűzés is szerepel. A siófoki madárgyűrűzésről itt olvashatsz!

Siófok-Törekiben október 5-én délelőtt madárgyűrűzésre, Balatonlellén pedig az Irmapusztai-halastavaknál túrára és madármegfigyelésre várják az érdeklődőket. (Részletekért kattints a helyszínekre!)

A legtöbb helyen túrázásra is lehetőség nyílik (Fotó: Krausz Andrea)

Badacsonytördemicen október 5-én a faluháznál indul egy érdekes madármegfigyelő és ismeretterjesztő túra 10 órától, amely előzetes regisztrációhoz és díjfizetéshez kötött, Balatonfűzfőn pedig október 6-án 9 órakor a Parti sétányon gyülekeznek a természetbarátok.

A Keszthely környékiek sem maradnak program nélkül, Fenékpusztán szombaton és vasárnap is várják az érdeklődőket. Természetesen a Kis-Balaton madárvilága is kiemelt figyelmet kap: Zalaváron a töltésnél madármegfigyelést szerveznek a szakemberek október 5-én és 6-án egyaránt.

Jó távcsőre szükség lesz a megfigyeléshez, de spektívet sok helyen biztosítanak a szervezők (Fotó: MME)

A rendezvény egyrészt európai szintű információgyűjtést tesz lehetővé az őszi madárvonulásról, másfelől az ingyenes országos eseményekkel sokakat szólítanak meg és csábítanak ki a szabadba. Tavaly mintegy 5,2 millió vonuló madarat számlált meg az akció 25 ezer résztvevője.

Összeállította: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva