2018.12.10. 05:28
Új építésű lakások ÁFA kulcsa - ismét új hírek
Hirdetés - Nem unatkozhatnak az új építésű lakásprojektekben érdekeltek. A kormány nemrég még a korábbi magasabb adókulcs visszatértét jelezte előre. Most ismét fordult a kocka: úgy tűnik, 2023-ig marad a jelenlegi ÁFA.

Olcsóbbá tette az adóváltozás az új ingatlanokat

A 2016-ban bevezetett 5 százalékra csökkentett ÁFA nagyszámú társas- és családi ház építésnek volt a mozgatórugója. A lakáshitelek iránti érdeklődés élénkülésének is részben oka volt a jobb adókörnyezet.

A 27 százalékról való csökkentés komoly vonzerőt – és költségcsökkenést – jelentett az ingatlanvásárlóknak. Ez év első felében viszont bejelentették az illetékesek, hogy 2020-tól ezt a lehetőséget megszüntetik.

Azt viszont, hogy az új építésű lakásoknál pontosan milyen ÁFA kulccsal számolhatnak az építtetők, illetve a tulajdonosok, nem jelentették be ezzel egyidejűleg. Hosszan lebegtette az állam a kérdést, végül a korábbi ÁFA szint visszavezetése került publikálásra.

Több évesek az építési projektek

A változás, amely számos folyamatban levő építkezést érzékenyen érintett, azt jelentette, ha 2020 előtt nem sikerül átadni a házakat, 22 százalékkal magasabb adóteher lesz az átadásra kerülő lakásokon.

Ki fizeti az árkülönbözetet? – merült fel sok helyen a kérdés. Illetve minden ingatlanfejlesztésnél cél lett, hogy beleférjenek ebbe a határidőbe.

A szakértők azt javasolták az érintett megbízóknak, hogy a szerződésben egyeztessék le, melyik fél állja ezt a plusz költséget.

Bár mint kiderült egy idő után, a szerkezetkész átadás is elég a határidőre, ez sem volt minden érintett számára megnyugtató.

Nincs elég új lakóingatlan a piacon

A szakmai körök azt nyilatkozták, az új építésű lakások számának csökkenését hozná magával a magasabb adó. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége tárgyalásokat kezdeményezett a szaktárcával. Ez vezethetett oda, hogy most Varga Mihály pénzügyminiszter újabb meglepő bejelentéssel állt elő.

A kormány új javaslata alapján 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új ingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek.

Mely lakóingatlanokra vonatkozik tehát az 5 százalékos adókulcs?

A törvényi feltételeknek megfelelő, november elejére építési engedélyt szerzett

  • 300 négyzetméternél nem nagyobb egylakásos,
  • 150 négyzetméternél nem nagyobb többlakásos

lakóingatlanban kialakított lakás ‘kerülheti el’ a magasabb ÁFÁ-t.

Mivel voltaképpen minden projekt, ami már fut, rendelkezik engedéllyel, ezek értelemszerűen a kedvezőbb adósávba fognak tartozni. Az egyetlen kitétel, hogy 2023-ban átadásra kell kerülnie a lakásoknak.

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva