2018.11.28. 12:00
Applikáció az éttermek jobb kihasználására
Új magyar applikációt fejlesztettek az éttermek csúcsidőszakon kívüli kapacitásainak feltöltésére. Az alkalmazásban jelenleg 70 minőségi budapesti étterem ajánlja időpontra foglalható üres asztalait jelentős kedvezménnyel - közölte a DiningHour. Megkérdeztük a balatoni vendéglátósokat.

A DiningHour célja, hogy csúcsidőszakon kívülre szervezzen vendégeket az éttermeknek, így növelve az asztalok kihasználtságát és egyben csökkentve az ételek árát a felhasználók számára.

A szállodák és a légitársaságok világszerte átlagosan 70 százalék feletti kihasználtsággal működnek, az éttermek esetében ez mindössze 35 százalék. A bizonyos idősávokban előforduló sok üres asztal nagyban megnöveli a cégek költségeit, ezért ételeiket is drágábban kell adniuk.

A kifejlesztett, repülőjegyfoglaláshoz hasonló rendszerben gyakorlatilag reggeltől késő estig vannak választható időpontok félórás bontásokban. A vendéglátóhelyek között számos kategória fellelhető a nemzetközi konyhától a magyaros éttermeken, cukrászdákon és vegán éttermeken át egészen a Michelin-csillagos éttermekig.

A fejlesztők arra számítanak, hogy egy éven belül több száz hely közül választhatnak majd a felhasználók, és nem csak Budapesten, hanem idővel Magyarországon és a világ más országaiban is.

Majoros Attila, a Siófok-Törekiben található Egy Csipet Nádas vendéglő tulajdonosának fenntartása van a kedvezményekkel kapcsolatban. Szerinte kérdéses, hogy az árcsökkentett időszak bevonzaná-e azokat, akik a valódi gasztroélményekre kíváncsiak.
– Arra törekszünk, hogy jót adjunk egy különleges helyen. Miliőt, optikai élményt, kiváló alapanyagokból készített ételt. Folyamatosan ebben gondolkodunk és azért dolgozunk, hogy a vendéglátás előremutató legyen. Őszintén szólva mi is belementünk különböző kuponos és egyéb akciókba, de a kedvezmények miatt betérő vendégek bizony nem tértek vissza, nem bővítették a törzsvendégeink körét.
Sokan azért jönnek hozzánk, hogy élményt kapjanak, különlegességeket kóstoljanak, amit viszont a csupán kedvezményekre betérők nem mindig értékelnek. A vendéglátásban törekednünk kell a minőségre, amit nem biztos, hogy a vendégszám generálásával fogjuk elérni, hanem a szakmai maximalizmussal – mondta a siófoki vendéglátós szakember.

Egy Csipet Nádas étterem

Tóth-Gruber Viktor a badacsonyi Hotel Neptun és a Tilia étterem vezetője nem az applikációkban, hanem a minőségi, emberi kapcsolatokra épülő vendéglátásban hisz.

– Örök és feloldhatatlan ellenérzésem van minden hasonló kezdeményezéssel szemben. Őszintén szólva látom a hasznosságát és akár segíthet is az üzleti célok elérésében, de…

– De miért nem segít igazán egy ilyen applikáció?

– Minden hasonló megoldás torzítja a piacot. Sajnos a XXI. századnak ez olyan „természetes vívmánya”, amelynek használata elkerülhetetlen lesz, de semmilyen hozzáadott értéket nem termel. Arra az egyébként jogos vállalkozói igényre épít, hogy minél hatékonyabban üzemeltesse vendéglátó üzletét. Ezzel viszont az utolsók között a még érzékeket, alapvető igényeket kiszolgáló, emberi kapcsolatokra, pozitív benyomásokra építő üzletág, a vendéglátás válik végérvényesen iparosodottá.

– Mit gondolsz, mit lehetne tenni az üres időszakok feltöltése érdekében?

– Szerintem minden más eszközt ki kell próbálnia előbb egy vendéglátó vállalkozásnak, mint hogy ez a program legyen az egyik legfontosabb eszköze. Márpedig sajnos ez is nagyon emberi és vállalkozói reakció arra a kényelmes megoldásra, hogy egy applikáción keresztül el lehet adni kevéssé kihasznált időszakokat, kedvezményt ajánlva. Ahelyett, hogy programot szervezünk, jobban főzünk, foglalkozunk a vendéggel és mindezt a klasszikus csatornákon keresztül a tudtukra adjuk.

Hotel Neptun és a Tilia étterem

– Mit látsz a legnagyobb problémának ezzel kapcsolatban?

– Ebből a megközelítésből könnyen az lehet, hogy a vendégek jelentős része a kedvezmény alapján választaná ki az éttermeket. Végeredményben már csak „kevésbé kihasznált” időszakok lennének, mert az ügyfelek (akikké a vendégek váltak ezen döntésmechanizmus alapján) mindig arra az időszakra időzítenének, amikor a kedvezmények aktívak. Hasonló történt a szállodákkal.

– Ez hogy zajlott a te meglátásod szerint?

– A kuponos oldalak hasonló logika szerint indultak. Valójában a gazdasági kényszer az, ami a szálláshelyeket a használatukra kényszeríti, ma már nem lehet nélkülük versenyképesnek maradni. Sajnos az a szálloda, amelyik nem használja a kuponokat és nem tartozik valamelyik nagy költségvetéssel bíró lánchoz, ma nem látszik a piacon. Jellemző, hogy nem tudunk olyan beállítást, kezelőoptimalizálást használni, hogy ne a kuponos oldalon szereplő ajánlatunk legyen az első az internetes találatokban. Azokat a vendégeket is így érjük el, akik már ismerik a szolgáltatást, még akkor is, ha hasonló vagy jobb feltételeket adunk meg a közvetlen csatornáinkon. Így, ha ez és hasonló oldalak elterjednek, akkor lemaradnak azok, akik kimaradnak. Ez pedig nyomós érv a használat mellett.

– Mit lehet tenni a hasonló applikációk használata helyett?

– A ki nem használt időszakok megtöltésének egyetlen helyes módjának a jó szolgáltatást látom. Amennyiben a vendégek motivációjából már az étterem választás esetében is elveszik a személyes indíték, akkor sajnos rövid időn belül nem fog számítani semmi, csak az ár és a szolgáltatáshoz kapcsolt marketing büdzsé nagysága.

– Teljesen elzárkózol egy ilyen applikációtól?

Nem. Az alkalmazás abban az esetben lehetne hasznos, ha beállítható, hogy milyen típusú megrendeléseket vár a szolgáltató. Például esküvők, más kisebb családi rendezvények ősztől-tavaszig, céges programok vasárnaptól csütörtökig, egyéni vendégek 15 és 18 óra között. Ha pontosabban meg lehet ismerni ezt a rendszert, úgy bizonyos vendégtípusok, eléréséhez esetleg használnánk. Amennyiben azonban komolyabban beindul, nagyon nehéz lesz valós értékekkel pozicionálni az üzleteket.

Nyitókép: unsplash
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva