2018.12.05. 18:00
Új nyomvonalon a Mikulás-rali
Hétvégén ismét rali lesz Veszprémben: immár 22. alkalommal rendezik meg a Taxi4 Mikulás Rallye-t. Pénteken a hivatalos tesztekre kerül sor, szombaton átvételek, pályabejárás, majd vasárnap körgyorsasági Jutaspusztán.

– Úgy kezdődött ez a történet, hogy annak idején korán ért véget a magyar bajnokság, és az évadnyitó május eleji Salgó raliig nagy volt a szünet – magyarázta a Napló érdeklődésére Lakatos Róbert, a verseny rendezője, akinek édesapja, Lakatos Lajos anno gondolt egyet, hogy bizony kellene egy verseny decemberben.

Voltak ugyan januári, februári próbálkozások – a hóra várva –, de a klíma már akkor is kiszámíthatatlan volt. A Mikulás-rali volt az az ötlet aztán, amely mára az időjárástól függetlenül hagyomány lett. Talán azért is, mert rögtön első alkalommal azért csak összejött egy hangulatos havas verseny.

Egyfajta hiánypótló rendezvényként indult a verseny, amelynek talán ebben is volt a kezdeti varázsa. Ez egy buliverseny volt, és ma is az! Nem arról szól, hogy a versenyzők késhegyre menő csatákat vívjanak a bajnoki pontokért, hanem sokkal inkább arról, hogy mindenki nyugodjon le és versenyezzen egy jót. Akár más autóval és más felállásban, mint a bajnoki futamok alkalmával. Persze színvonalas körítést igyekszünk nyújtani, és szeretnénk visszahozni azt a régmúltból, mikor nemcsak az élvonal jött össze, hanem a szó nemes értelmében vett amatőrök is nagy számban összemérhették tudásukat a profikkal – foglalta össze a verseny „lelkületét” Lakatos Róbert.

Sokaknak volt a Mikulás-­rali az elmúlt két évtizedben az első versenye, akik később meghatározó alakjai lettek az OB mezőnyének – mondta a rendező, aki nem rejtette véka alá azon gondolatait sem, hogy bizonyos kérdésekben nem igazán azon az irányvonalon képzelik el ezt a sportágat, mint a honi szövetség jelenlegi vezetése.

Sok autó áll a műhelyekben, sokan szeretnék magukat kipróbálni, ezért szeretnénk kinyitni a kapukat. Szeretnénk, ha a Mikulás-rali azt is képviselné, amikor csupa nagybetűvel az amatőr versenyzők megmutathatják magukat és autójukat – tudtuk meg Lakatos Róberttől. A rendező beszélt arról is, hogy „van némi véleménykülönbség” köztük ez ügyben a szövetséggel, de vállalják a véleményüket.

Kérdésre válaszolva megtudtuk azt is, hogy a Herczig Norbert–Ferencz Ramón kettős egy, a 2019-es esztendőre vonatkozó nagy bejelentésre készül, aminek eredménye az idei Mikulás-ralin látható is lesz, ám konkrétumokkal a molos páros a jövő pénteki sajtótájékoztatón rukkol elő.

Ugyanakkor a verseny abszolút új nyomvonalon zajlik majd, hiszen Jutaspusztán alakítják ki a két gyorsasági szakaszt, ami azt jelenti, hogy lesz egy 10 kilométeres körverseny Jutaspusztán, majd ezt követően egy 14 kilométeres gyorsasági szakasz Jutas–Márkó–Jutas-útvonalon. Ez igazán nézőbarát lesz, hiszen egy körben háromszor is láthatják az autókat a szurkolók, akik egy LED-falon élő közvetítésben is figyelemmel kísérhetik a pályákon történteket. Akik pedig a szervizparkban történtekre kíváncsiak, azoknak a Veszprém Arénáig kell majd ellátogatniuk.

Lakatos Róbert a végére is hagyott érdekességeket: a verseny több mint két évtizedes történetében háromszor fordult elő, hogy hóban autózhattak a szerencsések. Volt 22 Celsius-fokban és nyakig érő sárban megrendezett viadal is. Ő maga azt reméli, hogy fagyos, tiszta, hideg idő lesz az idén, de erről – mint megjegyezte – sajnos nem ő dönt…

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva