2018.10.31. 20:30
Új ponty tórekord a Balatonon!
Soha nem történt még akkora, hitelesített pontyfogás a Balatonon, mint ami október utolsó napján délelőtt akadt horogra az északi parton.

Hoffer Dávid horgásznak egy csodálatos 30,10 kg-os pikkelyest sikerült bölcsőbe fektetnie. A mérlegelésen és egyúttal a fotózáson is jelen volt a Balatoni Halgazdaság Nonprofit Zrt. horgászturisztikai munkatársa, így ez a jelenlegi hivatalos balatoni pontyrekord.

Dávid mesélt a nem mindennapi fogás körülményeiről:

Kedden érkezett társaival a középső medence északi partjára, gyors táborállítást követően a végszerelékek már a helyükre is kerültek. Dávid 280 méterre találta meg az általa jónak vélt helyet, ahol egy kisebb púp helyezkedett el. A jobbos botját dupla 24mm-es bojlival csalizta fel, amelyet az említett területre be is húzott még az érkezés napján.

A ma reggeli órákban Dávid ejtős kapásra lett figyelmes, amely tudatta, hogy van érdeklődő a bot túlsó végén. Gyorsan csónakba pattant és már hasított is ahal felé, hogy megkezdődhessen a fárasztás. A küzdelem több mint 40 percen át tartott, a kapitális példány egyszerűen nem akarta magát megadni.

Összesen háromszor sikerült „felimádkozni” a vízfelszínre, az utolsónál sikerült is megmeríteni. Dávidnak ezúton is gratulálunk a nem mindennapi fogáshoz, hasonló élményeket kívánunk minden horgásztársunknak.

A továbbiakban beszéljenek a képek, ráadásul itt a hosszúhétvége… irány a part!

Horgászboltok, horgásztavak a Balaton körül

Mindent a pecázásról

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva