Szaniszló Hajnalka | 2021.09.08. 06:00
Újra itt a nyár, ezernyi program vár a Balatonnál
Visszatér a nyár, irány a balatoni strand, lángos, hekk és fagyi, de érdemes keresgélni a tartalmas programok között.

Időjárás a hétvégén

Szombat

Továbbra is csak kevés fátyolfelhő jelenhet meg a többórás napsütés mellett, illetve estefelé a nyugati határszélen gomolyfelhős lehet az ég, de csapadék itt sem fordul elő.

Kiváló időnk lesz 24-30 fokos maximummal, tehát bátran tervezhetünk kinti programot.

Vasárnap

Marad a napos, gyengén felhős idő. Esetleg nyugaton fordulhat elő néhol zápor. A szél északira fordul, de csak néhol élénkülhet meg.

25-30 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

A fotó után mutatjuk a hétvégi balatoni programokat!

Fotó: Shutterstock

Szeptember 11., szombat

Balaton Piknik 2021 – Balatonvilágos – szombati program

A három napos minifesztivál az európai elektronikus zenei színtér lágyabb és érzelmesebb vonalának legaktuálisabb produkcióit hozza a Balatonra.

 

Vörösberényi szüreti felvonulás, Balatonalmádi

A Vörösberényi Polgári Olvasókör az idén is megszervezi hagyományos szüreti felvonulását az almádi városrészben szeptember 11-én, szombaton.

Bortúra Badacsonyban, Badacsonytomaj

Pincéről pincére járva borkóstolás és túrázás egyvelegét gyúrták össze számodra. Családi pincészetek finomabbnál finomabb borait ismerheted meg pazar látvány kíséretében. Útközben szakvezető mesél a borvidék történelméről, a Badacsonyról, az itt élő emberekről.

Teniszbál, Balatonalmádi

Az 1930-as években a legnagyobb balatoni rendezvénynek számított a teniszbál, amit ismét megrendeznek Balatonalmádiban a Magtár Rendezvényközpontban szeptember 11-én, szombaton.

Badacsonyörsi Szüreti Muri, Badacsonytomaj, szeptember 10-11.

Gyere el a muriba, hogy az ismeretlenek megismerkedjenek, hogy kóstolgass és táncolj a szőlőtermesztés és borkészítés egyik legjelentőségteljesebb ünnepén, a szüreten.

Balatonszepezdi Falunap, Balatonszepezd

Különleges programmal indítja az őszi szezont az északi parti halászfalu, Balatonszepezd. Az eddigi hagyományos rendezvények után az idei esztendőben a horgászat jegyében Falunapot szerveznek a település központi strandján.

Tűzgyűrű-tanösvény – vulkán túra a Badacsonyon, Badacsonytomaj

Valóban a nagy Pán teremtette a Badacsonyt? Van tudományos magyarázat a hegy keletkezésére? Hogyan alakultak ki a kőtengerek, a bazaltorgonák? Azt is megtudhatod, milyen volt a bazalt bányászat és mik voltak a kőzetek felhasználásának módjai.

Heppiend Fesztivál, Csopak

A csopaki strandon szüreti étkek versenye, óriás társasjáték, gyerekkoncertek, főzőverseny, és táncos mulatság várja az érdeklődőket.

Gyenesi Íz-lelő gasztrotúra, Gyenesdiás

Kóstold meg Gyenesdiás őszi ízeit, itt a tökéletes alkalom a helyi éttermek kínálatának megismerésére.

WOW Hungary Komp#24 – Wellhello, Szántód

Koncert a Balaton legkülönlegesebb színpadán, a Tihanyból és Szántódról induló, a tó közepén összekapcsolódó kompok fedélzetén.

Országos kismotorfecskendő-szerelési bajnokság, Balatongyörök

A Györöki HAMUTIPRÓK Hagyományőrző Önkéntes Tűzoltó Egyesület a nagy parkolóban a Balaton-parton várja a tűzoltók rajongóit a versenyre.

Fotó: Pixabay

 

Szeptember 12., vasárnap

Balaton Piknik 2021 – Balatonvilágos – vasárnapi program

Balatonboglárról a Club Aligába költözik a Balaton Piknik.

 

The Frame – digitális fotóművészeti kiállítás, Tihany, szeptember 12-ig

2021. augusztus 2. és szeptember 12. között a tihanyi Rege Galériában lesz megtekinthető a hazánkban egyedülálló The Frame digitális fotóművészeti kiállítás.

Ars Sacra Fesztivál, Balatonalmádi, szeptember 12-ig

A katolikus keresztény kultúrkör jegyében több helyszínen zarándoklattal, kiállítással és komolyzenei koncertekkel várják az érdeklődőket.

Vonyarci Búcsú, Vonyarcvashegy

Színes programokkal várják ezen a csodás szeptemberi hétvégén a vendégeket a zalai településen.

Tetőtéri esték, Tihany

A Tihanyi Bencés Apátság érdekes tudományos, történelmi, filozofikus előadásokra is várja az érdeklődőket.

Romkoncert II. – Sárkány lehelet, Veszprém

Szávai Viktória Weöres Sándor estje a költő verseiből összeállított személyes vallomás, egy nagyon mélyen női előadás. Weöres sajátos hangú, senki mással össze nem téveszthető költészetében ősi, ösztönös tudás, játékosságba oltott bölcsesség rejlik. A Sárkánylehelet két érzékeny művész – a költő és a színész – találkozása a színpadon, tele gyengédséggel, vadsággal, szexussal, erővel, ritmussal és zenével.

XXII. Zamárdi Kettesfogathajtó Verseny, Zamárdi

Huszonkettedik alkalommal rendezik meg Zamárdiban a fogathajtó versenyt, melyen az akadályhajtók mérhetik össze tudásukat.

Egész hétvégén látogatható programok

SUP világbajnokság, Balatonfüred, szeptember 9-12.

A nemzetközi kajak-kenu szövetség a COVID-19 járvány miatt módosította az esemény időpontját, az eredeti június 18-20. helyett szeptember 9-12-ig tartják Balatonfüreden a 2021-es SUP világbajnokságot.

Fotó: Knap Zoltán/Bors

Keszthelyi táncpanoráma, Keszthely, szeptember 9-12.

Varázslatos előadásokra várnak hazánk legjobb táncosai, akár a néptánc, akár a balett a kedvenced, találsz kedvedre való programot.

Badacsonyi szüret, Badacsonytomaj, szeptember 10-12.

A rendezvény a régió legimpozánsabb őszi eseménye, az idegenforgalmi szezon méltó zárása. Megkóstolhatjuk a helyi borosgazdák karakteres borait, és akár végig is kísérhetjük az ország leghosszabb szüreti felvonulását.

„Balatonfüred borcímkék tükrében” – kiállítás megnyitó, Balatonfüred, szeptember 29-ig

Fazekas Gergő (The Majordesign) és Varga András (Lídia Borház) előadással egybekötött bemutatója a XXI. század számítógépes applikációkat tartalmazó borcímkéiről.

A csodálatos fa – kiállítás, Balatonkenese, október 3-ig

Tamaskovics György faintarzia művész A csodálatos fa című kiállítása a kenesei Kultúra Házában.

Legó kiállítás Tihanyban, december 31-ig

Vasúti közlekedés, űrjelenet, tengerparti nyaralás és a Mikulás birodalma. Ez csak néhány érdekesség, amelyet a tihanyi legókiállításon csodálhatsz meg.

Balatonfüred 50 – Kiállítás, Balatonfüred, 2022. január 9.-ig

Képes történetek Balatonfüred várossá válásának első évtizedeiből. A kiállítás 2022. január 9-ig látogatható a Vaszary Galériában.

Mese Mítosz História – kiállítás, Balatonfüred, január 9-ig

A Mese Mítosz História – Archaizálás és mágikus realizmus az 1960-70-es évek magyar művészetében című kiállítás megtekinthető a balatonfüredi Vaszary Galériában 2021. augusztus 21. és 2022. január 9. között. A kiállítás a Kádár-kor magyar művészetének egy eddig kevéssé feltárt és méltányolt szeletét mutatja be.

 

 

Nyitókép: Shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva