Juhász-Léhi István/veol.hu | 2023.03.17. 10:00
Újra látogatható a magyarok történelmi központja, a Kinizsi-vár (videó)
Újra megnyitották Nagyvázsonyban a Kinizsi-várat, ahol élethű makettekkel, interaktív kiállítóterekkel és multimédiás eszközökkel várják a látogatókat.

A nagyközönség március 17-től látogathatja a Nemzeti Vár- és Kastélyprogram keretében 1,6 milliárd forintból megújult Kinizsi-várat.

A lakótoronyban Magyar Benigna, Kinizsi Pál feleségének lakosztálya van berendezve, aki ott élt mintegy 25 évig.

Látható itt egyebek mellett egy sakk-készlet, melyet három megtalált sakkfigura alapján rekonstruáltak.

Kinizsinek köszönhető, hogy ma magyarul beszélünk

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter ünnepi beszédében elmondta, a térség gyarapodása örvendetes tény.

Nagyvázsony mindig is történelmi központja volt a térségnek, meghatározó szereppel a magyar történelemben.

A Kinizsi-vár megújulása ékes példája annak, hogy a múltat úgy is lehet becsülni, hogy nemcsak egy távoli időben tartott tárgyként kezeljük, hanem a jelenbe hozzuk és a jövő felé fordítjuk. Úgy vélte, munkahelyet nemcsak ipar és mezőgazdaság teremthet, hanem a kultúra is, amely a gazdaság egyik motorja.

Oláh Zsanett, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési NKft. ügyvezetője arról beszélt az eseményen, hogy egy olyan vár falai között állunk, amelyet Kinizsi Pál 1472-ben kapott Mátyás királytól hűségéért cserébe. Szerinte történelmünk egy olyan alakját idézi a vár, amely példa lehet gyermekeink előtt is, ha megőrizzük emlékét, örökségét és tetteit. Elmondta, ez a feladata annak a cégnek is, amelyet vezet: fenntartani mindazt, amit őseink ránk hagytak. A régi, dicső helyszínek részévé tudnak válni a nemzeti identitásnak, amivel biztosítani lehet az épületek jövőjét is.

Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere köszöntőjében kiemelte: ha egy szóban kifejezhető, közös tulajdonságot keresünk Kinizsi Pál és Nagyvázsony vonatkozásában, akkor az akaraterő fejezi ki mindezt. Hangsúlyozta, a kenyérmezei csata történéseit ismerve kijelenthető, Kinizsinek is köszönhető, hogy ma magyarul beszélhetünk a Kárpát-medencében.

Az idegenforgalmi látványosság beindította a vállalkozásokat

Megtudtuk azt is, hogy

nemcsak a vár újult meg, hanem a környezetében közel 70 ingatlan is az ófaluban, és 20 vállalkozás is zászlót bontott a várfejlesztés bejelentése óta.

A várat Nagyvázsony önkormányzata üzemelteti majd, ami a településvezető hite szerint nyereséges lesz.

A vár kulcsait ezután jelképesen Navracsics Tibor adta át Fábry Szabolcsnak, majd az ünnepélyes szalagátvágás következett. Az eseményen mások mellett részt vett Puskás Antal atya, a Pálos Rend Tartományfőnöke is. A fejlesztés 1,6 milliárd forintból, a Nemzeti Várprogram keretében, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. közreműködésével, hazai és európai uniós forrásból valósult meg.

Forrás: veol.hu

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva