viharjelzés: Siófoknál 1
13°
20°
É
0 km/h
2019.05.14. 19:14 Ultrabalaton 2019 - nekem ilyen volt a futóverseny
Megosztom
27 és 49 közötti, egyébként ülőmunkát végző férfiak vállalták, hogy együtt lefutják a 13. Ultrabalaton futóversenyt, azaz 221 kilométert. Arra kértük őket, meséljenek nekünk az átfutott napról. Futóknak és kanapésportolóknak egyaránt ajánlott!

 

Az ELMŰ hálózatirányítói vasárnap reggel sikeresen célba értek a 13. Ultrabalatonon, és ahogy ígérték, most megosztják a likeBalaton.hu olvasóival is a tapasztalataikat.

Mocsári András (49)

Mocsári András ULTRABALATON 2019 – “Végre a távolban észreveszek egy váltókaput. Nem lehet igaz, az még legalább másfél kilométer!”

A felkészülés megvolt, lehetőség szerint minden rendben. Indulhatunk. Csomagolás csütörtök este, hiszen pénteken hárman már a cégtől indulunk és a rajt közelében, Alsóörsön alszunk. Péntek este még egy kis beszélgetés, folyadékpótlás, aztán alvás. Mivel nekem ez az első Ultrabalatonom, így sok minden újdonságként ér majd. Együtt rajtol a csapat – erről közös fotó is készül – majd az első 20 méter után négyen kiállunk, és az első futó elkezdi a 220,1 km-t. Hajrá Joe! (Barabás József – a szerk.)

Innentől aztán nincs megállás, a következő 20 órában vagy futok, vagy megyek a kísérő kocsival és szervezzük a váltásokat, esetleg lövök pár képet a többiekről.

Összesen hatszor fogok futni. Az első a Zánka és Kővágóörs közti dupla szakasz, 9,2 km-el. Az út ismerős, vezetett már erre pár biciklitúra.
Elsőre egy elnyújtott ronda emelkedő, majd kellemesen lejtő, jól futható szakasz, a végén egy újabb, kis emelkedéssel, nehogy a váltópontra nagy sebességgel érkezzünk. Picit fura, hogy a biciklihez képest lassan haladok, ráadásul Köveskálon csak átrohanok, anélkül, hogy valamelyik háznál egy kis bort tankolnék, de ez egy futóverseny, nem egy bortúra.

Első szakaszom letudva, időeredmény is jó, az érzés is kellemes. Nekem jön egy kis „pihenő”, a váltásoknál csinálok pár képet, hozom-viszem a többieket a kocsihoz, repül az idő és a kilométer.

Jön a következő szakaszom. Ez 10,5 km, komolyabb emelkedő nélkül. Rögtön ahogy elindulok és futok 2-300 métert, észreveszem a profi eseményfotóst az út szélén. Szuper, tök egyedül jövök, itt rólam „superman” képek fognak készülni! Rendezem a mozgásom, megigazítom a pólóm és várom, hogy fényképezzen. Semmi!!! Csak ül a lócán, mintha hasmenése lenne, én meg egyre csak közeledek felé. Lehet, el kell majd futnom előtte még egyszer, hogy észrevegyen!

Ennek fele sem tréfa, ha nem csinálok valamit, elvész a lehetőség, nem lesz kép. Felteszem a két kezem és mutatom a győzelem jelét, a V-t. Végre felveszi a gépet és lövi a képe(ke)t. Húúúú… csak megoldottam ezt a helyzetet! (Bocsi fotós! Utólag rájöttem, hogy a megfelelő távolságra vártál, hogy jók legyenek a képek. Köszönöm! Várom őket, de még nincsenek fent.)

Futok tovább, még pár méter és ráfordulok a Balatoni bicikliútra. Érdekes, hogy az előző szakaszomhoz képest itt már elég szétszakadt a mezőny, van, mikor 100 méterre sincs körülöttem senki. Ennek ellenére nem lehet eltéveszteni az útvonalat, ahol épp keresztezi egy kocsiút, ott a szervezők lefogják a forgalmat, míg áthaladunk. Szuper, köszönet érte! Ráadásul frissítésként kellemes hűvös szellő jön balról, a Balaton felől.

Még pár kilométer és elérem a balatongyöröki golfklubot. Innen csak pár méter, jönnie kell a váltópontnak. Nézek előre, meresztem a szemem és végre a távolban észreveszek egy váltókaput. Nem lehet igaz, az még legalább másfél kilométer és megint sunyi módon emelkedik. Azért csak odaérek, jön a váltás és a frissítés. Ezzel majdnem a fele megvan a rám osztott távolságnak. Innentől azért picit rövidebb szakaszokat kapok.

Hawaii, DJ, napszemüveg! A többi már csukott szemmel is menni fog. Ez jön elő érzésként, bár tudom, hogy a neheze majd valahol Siófok után fog jönni, ahol már fáradtabbak leszünk, ráadásul éjjel lesz. Mondom is a többieknek, hogy most még ne számolgassunk, fussa mindenki a saját tempóját, ügyeljen az erejére, majd ha lement mindenkinek 4-5 szakasz, akkor jön el az igazság.

Nekem itt jött kb. 3 és fél óra pihenő, komolyabb étkezésre, energiapótlásra is volt lehetőség. Régebbi ismerősökkel is összefutottunk, váltottunk pár szót. Volt olyan ismerős, akit csak láttunk a mezőnyben, de ráköszönni már nem tudtunk. Reméljük ők is célba értek! Közben folyamatosan értük utol az előttünk rajtoló zöld rajtszámos egyéni futókat. Minden tisztelet nekik! Mindenhonnan azt hallani: „Ezek őrültek”! Hááát…! Nekik nincs váltás, hiába haladnak át a kapuk alatt, látják a „bulit” a váltópontokon, maximum jó érzéssel kipipálják, hogy egy-egy újabb szakaszon jutottak túl. Tényleg kemények és átlagos szemmel nézve kicsit „flúgosak” is.

De vissza a mi körünkhöz. Míg én pihentem a csapat többi tagja rótta a kilométereket, és már bőven a déli parton voltunk, mikor ismét rám került sor. Két rövidebb szakasz összevonva, összesen 6,3 km. Teljesen frissen, jó erőben 5 perc alatti kilométerekkel (mindenkinek a saját erejéhez képest kell megítélni a tempóját) érkezek a fonyódi vasúti átjáróhoz, ami épp le van zárva. A szervező egyből integet, hogy „csippantsak”, hiszen így majd megkapjuk jóváírásnak a sorompónál töltött időt. Figyelmeztet, hogy majd a másik oldalon is „csippantsak”, ha átmegyek. Pár perc, nyílik a sorompó és megyünk. Csippantás a másik oldalon és még két kilométer. A többiek már várnak, hiszen ilyen rövid távon az a pár perc várakozás is jelentősen csökkenti az átlagsebességet. Persze sejtették, hogy megfogott a sorompó.

Semmi baj, legalább pihentem is közben, az állásidőt meg majd levonják. Háááát… levonták volna, ha nem csak a sorompó másik oldalán „csippantok” a váltópontnál, hanem a sorompótól való elinduláskor ugyanott, ahol az érkezéskor. Így utólag logikus, de 160-170 pulzusnál nem feltétlen, főleg, hogy a rendezői utasítás egyértelmű volt, „majd a másik oldalon is a váltópontnál”. Ráadásul mikor felnyílt a sorompó, tök nyugodtan elengedett minket, előtte meg integetett ezerrel, mikor érkeztünk, hogy „csippantsunk”. Még szerencse, hogy nem ezen ment el a tervezett időnk! Mondjuk, akkor sem lenne nagy baj, de remélem kevesen jártak így és főleg remélem, nem számít nekik! A rutint így lehet megszerezni ! Aki okos, majd tanul az én hibámból! Akik meg már rutinosak voltak, gondolom „csippantottak” elinduláskor.

Szóval haladtunk rendesen, volt egy kis előny a tervezett időhöz képest, mikor jött ez este. Elfáradtunk, lett egy lábfájós, kicsit sántító, de a fájdalommal – és mint utólag kiderült csonthártya gyulladással – keményen küzdő futónk is. Sajnos pár szakasz alatt elment az a 10 perces előny és bár próbáltuk tartani a tempót, már lehetett sejteni, hogy nagyon nehéz lesz.

Nekem jött egy 5,5 km-es rövid szakasz, majd pár váltás után a Balatonvilágos és Balatonakarattya közötti két szakasz összevonva. Ez 7,3 km és így éjjel, szerintem az útvonal legszebb része. Ahol lehet, ott a magas parton haladó bicikliúton vezet, időnként rálátva a keleti medencére, ami egy nagy sötét folt a partján villogó fények között. Persze az elején egy ronda emelkedővel indít a szakasz, amit egy lejtős rész követ. Itt megpróbáltam gyorsabban futni, hogy behozzam az emelkedőn összeszedett veszteséget, mire egyből beszúrt az oldalam. Pechemre pont a főúton haladtam, jöttek sorra a kísérő kocsik. Gondoltam megvárom, míg az én csapatom is elhalad mellettem, picit lassít, kiabál, hogy hajrá és továbbmegy. Aztán majd belesétálok, hogy elmúljon a fájdalom. De csak nem akartak jönni. Alig kaptam levegőt, minden lépés iszonyúan fájdalmas volt, úgy szúrt az oldalam. De nem jöttek! Valahol épp lógatták a lábukat vagy már a pihenőponton voltak és „buliztak”.

Szerencsére pár nyugodt és mélyebb levegővételtől elmúlt a fájdalom és séta nélkül is megúsztam az etapot. Ez volt az utolsó, kellemes időben zajló szakaszunk. A következő szakasz már esőben és jeges szélben fejeződött be, eláztatva mindenkit, aki épp futott. A körülményekre elég jó leírást ad az, mikor a téli időszakban lévő 5-8 °C fokban is általában csak egy szál pólóban futó kollégánk, kiszállva a kocsiból visszaszól, hogy fel kell venni a meleg ruhát. Valahol itt értek véget a 20 órás szintidő álmok , de azért mentünk tovább.

Megállapodtunk, hogy innentől mindenki élvezi a szakaszt, ami jut neki és majd célba érünk, ahogy sikerül. Én még kocogtam egy 5,7 km-es szakaszt Almádi és Alsóörs között, az elején egy csodálatos vízparti szakasszal, hangos brekegéssel, és az úton keresztül ugrándozó békákkal kísérve. Persze a szakasz befejező kétharmada a 71-es főút melletti bicikliúton haladt. Ez már nem volt túl élvezetes, jobb is, hogy sötét volt, legalább nem láttam milyen egyhangú lehet . Nekem itt ért véget a futás része az Ultrabalatonnak. Még három futónk volt hátra, mindenki hozta a saját szakaszát és végül picivel elmaradva a 20 órás céltól, 20 óra 16 perc alatt teljesítettük a távot, az egyik jóváírás nélkül. A végén még a befutó is együtt volt, amiről szintén fotó készült.

A befutónál egy kis hiányérzetem maradt. Épp a közös befutónkra vártunk a sorban, mikor befutott az egyéni verseny második helyezettje (az első még előttünk beért). Sajnos olyan messzire volt tőlünk, hogy hiába tapsoltuk meg, szerintem nem tudtuk megadni neki azt a tiszteletet, amit a teljesítménye érdemelt volna. Nekem úgy tűnt, hogy szinte egyedül futott be, a célkapunál alig voltak.

Gratulálok a szervezőknek! Számomra meglepően jól volt az egész megszervezve, a váltópontokon jó hangulattal, a lehetőségekhez képest tökéletes kiszolgálással (mobil WC-k, irányító rendezők, ellátás, stb.) találkoztam! És még egyszer óriási elismerés az egyéniben vagy 2-3 fős csapatban indulóknak is!

 

Horváth Balázs (45)

Horváth Balázs futotta az utolsó távot, bár kishíján átadta Joe-nak

Igaz a tervezett 20 óránál kicsivel lassabban, de megcsináltuk. A hivatalos időnk 20 óra 16 perc 43 másodperc, de egy kb. három és fél perces, érkező vonat miatti, jóváírást nem kaptunk meg. A 105 induló 5 fős férfi csapat között a 23. helyen értünk célba. A céges 5 fős férfi csapatok közül a legjobbak lettünk, de ilyen kategória nem volt. 🙂 Az 1500 csapat (2-13 fős) közül a 271. helyen végeztünk.

A csapattagok az előzetesen megtervezett szakaszokat teljesítették. Nem kellett változtatni a jól kigondolt stratégián. Az „elvárt” átlagtempót már nem annyira sikerült tartani, ugyanis hárman kicsivel lassabban tudták csak teljesíteni a távokat, amit sajnos a két jobban teljesítő gyorsasága nem tudott kompenzálni.
Mi a következők szerint gondolkoztunk. Inkább többször váltottunk, hogy senkinek ne legyen hosszú fárasztó szakasza, így a kisebb fáradtságok könnyebb kipihenni és a következő etapra könnyebb elindulni. Így a két 10 és egy 10,5 km-es szakasz volt a leghosszabb. A szervezők által kiírt 49 szakaszt 34 részre osztottuk.

össz. futott km

átlag tempó [perc:mp / km]

Aranyi András

46,2

5:32

Barabás József

44,5

4:47

Horváth Balázs

42,4

6:07

Mocsári András

44,5

5:12

Székely Attila

42,5

6:03

 

A versenyt 8 óra 7 perckor kezdtük, az idő hamar melegedett, melynek igazán csak egy ember örült, majd éjszaka 1 óra környékén, a balatonkenesei váltóponthoz közeledve megérkezett az ígért eső is, mely hol kisebb, hol nagyobb intenzitással esett. Az eső sem igazán szegte kedvünket folytattuk utunkat a balatonfüredi cél felé.

Végig jól éreztem magam a versenyen. Összesen hét szakasz jutott rám. Az előzetes félelmeim csak részben jöttek be. A tűző nap és a 24 fok körüli hőmérséklet nekem már sok volt a Gyenesdiás-Fenékpusztai dupla szakaszon, de azért próbáltam tartani az elvárt 6 perces tempót, ami az első részen majdnem sikerült is, de a második 4,8 km-en már bent hagytam kilométerenként 20 mp-t. A pihenőt követő újraindulásokat a vártnál jobban bírtam, nem volt velük gondom. Még az utolsó szakasszal sem, melyet a balatonkenesei gyötrelmeim után Joe-nak adtam (Ő bírta legjobban), de szerencsére az szakasz előtt mondott egy nagyon bölcs dolgot, és mivel a 20 óra már úgyis kicsúszott, elvállaltam a befejező 3,4 km-t. Ezt ezúton is köszönöm Joe-nak.

De vissza Balatonkenesére, ahol kemény pillanatokat éltem át, mivel a váltópont előtt kb. 1,5 km-rel sikeresen beszippantottam egy „nyárfapihét” (amivel a váltásig is küzdöttem), majd a váltáskor kapott meleg tea után erős hányinger gyötört a torkomban lévő kaparás miatt. De hagyjuk ezt a nem éppen kellemes élményt. Lényeg, hogy túltettem magam a megerőltetésen, és tudtam vállalni a még hátralévő két rövid szakaszomat.

Szakaszok:
Az első dupla szakaszomat még viszonylag kellemes időben 10 óra körül kezdtem, bár a 10 km-es táv végére már elég meleg lett. Az első szakaszt a kellemes lejtőnek köszönhetően gyorsan 5:33-as tempóban teljesítettem, majd a második szakaszon az elvárt 6 perces km-eket sikerült hoznom. A futás jól ment, mindenkihez, aki mellett elhaladtam, vagy aki mellettem elhaladt volt egy-két biztató szavam, különösen a zöld rajtszámos egyéni, páros, vagy három fős csapatokhoz. Ezt a szokást a verseny végéig megmaradt.

A második dupla szakaszt én kértem magamnak, mert „keszthelyi gyerek” vagyok. Igaz itt már nagyon meleg volt, de küzdöttem. Az első szakaszon hoztam az elvártat, a másodikra belassultam, és mint írtam bent hagytam kilométerenként 20 mp-et.

Harmadik és negyedik nekifutásra 5,2 km-t kellett teljesíteni már a Balaton déli partján. Az elsőnél még világos volt, Fonyódról Boglárra futottam. Ezt a szakaszt „vakon” futottam, mert a technika az első 250 m-en megállt. Se tempót, se pulzust nem tudtam, de mentem. Mikor utolértem egy bajai csapat hölgy tagját, tőle kérdeztem a tempót, és a válasza után hangosan mondtam, hogy „akkor nem lesz leb@aszás”, mert megvolt az elvárt tempó. A negyedig indulás már sötétben történt. Ezen a szakaszon kicsit még gyorsultam is, pedig majdnem pofára estem a néhol rossz minőségű járda miatt.

Éjfél után indultam az 5. szakaszomra, ami 6 km volt. Egyedül ezen a szakaszon kellett belesétálnom, mert a balatonkenesei dombon nem bírtam. Nagyon nem voltam elkeseredve, mert itt egy-két kivétellel mindenki belesétált. A szakasz végére eleredt az eső, illetve a vége előtt jött az előzetesen leírt „nyárfapihe”.

A kellemetlenségek után kb. 1 órával várt rám a legrövidebb, 2,8 km-es szakasz. Szerencsére sikerült túltennem magam a nehézségeken, és minden probléma nélkül indultam újra az esőben. Egy ismeretlen futó tempója jónak tűnt, így azt tartottam, ismét „vakon”, mert az esőre nem vittem a karomon az állandó kísérőtársamat, a telefonomat. A szakasz gyorsan eltelt az esőben.

Az utolsó 7. nekirugaszkodásra már „csak” be kellett futni a célba, persze ez is 3,4 km volt. A mozgásom már érzésre sem volt olyan, mint kellett volna. Apró, de gyors léptekkel haladtam, és még így is több futótársat sikerült lehagynom. Persze olyanok is voltak, akik úgy húztak el mellettem a 220. km környékén, mintha állnék. Nem tudom ők honnét szerzik az erőt, de le a kalappal előttük. A vége előtt utolértem egy fiút, aki sétált, egy utolsó „hajrá”-t és „most már megcsináljuk”-ot még mondtam neki, amire elkezdett ismét kocogni velem. Kiderült, hogy 10 fős csapattal indult, és hogy neki én, mi voltunk azok, akik olyat teljesítettek, amit ők nem tudnak. Jó érzés volt!

Úgy gondolom, hogy mindenki, aki futott az UB-n, akár célba ért, akár feladta valamiért a versenyt, kihozta magából a maximumot. Gratulálok minden indulónak! Büszke vagyok, hogy 4 remek kollégával én is teljesíthettem a versenyt.

Köszönöm a lehetőséget cégünk sportegyesületének, aki a nevezési díjat kifizette. Örök élménnyel lettem gazdagabb!
Nézzünk előre is. Következő közös versenye az 5 embernek az Athén Maraton lesz novemberben, ahol mindenki egyéniben indul és megint a legjobbat fogja kihozni magából. (A nevezés megtörtént, a szállás és a repülőjegy lefoglalva.) Természetesen addig még mindenki fog futni különböző rendezvényeken egyéniben és a felkészülési futásokat sem hanyagoljuk. 🙂

Székely Attila (40)

Székely Attila: “Én kezdtem meg legutoljára a ránk osztott szakaszok teljesítését”

Valahogy úgy szólt az esemény jelmondata: “Egy nap amely összehoz benneteket”. Tényleg igaz mondat. Jó volt a versenyt megelőző napon egy “üdítő” mellett beszélgetni a másik csapattal a kitalált taktikáról, tervekről, célokról. Igaz, élcelődtünk, de azért érezni lehetett, hogy mindenki izgalommal várja a következő napi megmérettetést. Ki-ki készül a maga módján.

Csapatunkból két futó csak szombat reggel tudott leutazni a versenyre. Gyors üdvözlés, be a kocsiba, és már indultunk is a rajthelyre. A rajt előtti fotózkodás, rajtszám tűzés után együtt vágtunk bele a kör teljesítésébe. A tribünfutás után sietni kellett a kísérőkocsi felé, és kellett hasítani az első váltópontra, hisz Joe fut, alig van időnk, hogy odaérjünk.

Az Aranyi által megálmodott szakaszbeosztást követve én lettem az utolsó beszálló, én kezdtem meg legutoljára a ránk osztott szakaszok teljesítését. Már vártam, hogy futhassak. Előtte még izgultam, hogy odatalálok-e a váltópontra vagy elvétem. De még volt sok futó körülöttem, és a táblázás is megfelelő volt segített a váltópont felé. Rövid etapjaink voltak, így nem kellett szöszölni a frissítőpontokon, de mivel kezdett igazán meleg lenni, jól esett a nyakamba borított víz. Szép vidék a Káli medence, megérte felküldeni a csapatokat a Balcsi partról.

A második etapom Balatongyörök, és Gyenesdiás közötti két szakasz lett. Közel a parthoz, végig a bicikliúton, semmi bonyolult, nulla szint. Még közel voltunk a rajthoz, de azért már látszott, hogy vannak a mezőnyben profik, és jónéhányan, akik telesíteni szeretnék a kihívást. Menet közben érkezett a meleg, ami a Balatonnal igen jó kombináció, kivéve egy UB-résztvevőnek.

A harmadik szakaszom három rövidke részletből tevődött össze Balatonmáriafürdő, és Alsóbélatelep között. Az eleje jól sikerült, dea végére már rányomta a bélyegét a meleg. Aranyi mondta, hogy lesz olyan, amikor tök egyedül futsz. Számítottam rá de meglepő volt, amikor úgy jött össze, hogy senki nincs körülötted. Még jó, hogy el-elsuhantak mellettem bringás teljesítők, így biztossá vált, hogy nem tévedtem el.

A negyedik szakasz egy ötös Balatonszemes és Szárszó között. Végre hűl az idő, jött is amit hoznom kellett. Ismét sikerült jellegzetes pontot találnom a pályán, így könnyebb tájolni, hol tartok mennyi még a váltópont. Ja, és innentől kötelezően fejlámpa, mellény, hisz túl vagyunk a napnyugtán.

Ötödik szakasz Siófok, és Balatonvilágos között. Már tényleg sötétben, végig a vasúti zajfogó fal mellett. Itt már azért kezd fáradni az ember, a rajt előtt kell egy nagyobb melegítés. Emlékezetes pont nem maradt, a kevésbé szép szakaszokat is teljesíteni kell tisztességgel. Váltás után be a kocsiba, irány a következő váltópont felé, és nagy hála, hogy a világosi emelkedő már nem az enyém.

Az utolsó szakaszom Fűzfő, és Almádi között. Városból ki, két település között végig a természetben, és érkezés egy csodálatosan kivilágított váltópontra. De addig csak te a sötétben, egy tükörsima bicikliút, haldokló fejlámpa, egyedül a természetben. Igaz fáradsz, és lecsúsztál a vonatról, ami ad néhány perc kötelező pihenőt de akkor is csodálatos . Mindegy, hogy az ígért eső és erős lehűlés is megérkezett és hajnal kettőkor inkább aludni kellene.

Összességében a csapatban, a kocsiban végig nagyon jó volt a hangulat. Pezsgett a versenyszellem, nagy volt a számolgatás, hol tartunk éppen. Mindenki legyőzte magát, teljesítette, ami rá volt osztva, nem számított, hogy éppen „nagyon nem kívánom” hidegben kellett nekivágni a szakaszának, vagy éppen fáj az a láb. Egy-egy biztató szó mindig tovább lendített.

Barabás József (39)

Barabás József, Joe a csapat egyik erőssége

 

Reggel korán keltem, hogy még aznap leérjünk a Balcsira. Olyan 2 óra autózás várt ránk Balázzsal, és lesuhantunk Alsóörsre. Mivel tudom, milyen fontos a pihenés, előző este korán lefeküdtem, hogy kipihenten ébredjek.
Leérvén szembesültem, hogy ifjú csapattársamnak a verseny előtti pihenésről más fogalmai vannak. Ugyanis ő a pihenés legjobb módjának verseny előtti szeszes italok hajnalig tartó fogyasztását tartotta. Fiatalság bolondság. Én tudom, hogy nem bírnám. Tulajdonképpen ezzel nincs semmi bajom, amíg a pályán nem látszik meg.

Kimentünk a starthelyre, én voltam az első futó. Örültem neki, mert szeretek reggel futni. Felkészítettek, hogy az első szakaszok nehezek lesznek, hol meredekebb, hol tompább emelkedők vannak benne.
Nekem 5 perc/km átlagot „kellett hoznom” a versenytáv alatt, hogy meglegyen a 20:00-as befutó időnk. Úgy számoltam, hogy amit az első szakaszokon elveszítek időben, azt majd a sík szakaszokon behozom. De nem akartam sok időt veszíteni, ezért az első szakaszon jó alaposan bekezdtem. Meg aztán a többiek is lássák, hogy nem kocogni jöttem. Én azért jöttem, hogy kihajtsam magam, és nem fogok tartalékolni. Ez egy verseny, és nem sétálni vagyunk itt, nah…
Ez olyan jól sikerült, hogy az első szakaszt a kategória 7. legjobb idejével futottam. Olyan 4 és fél perccel gyorsabb voltam a tervezett időmnél. Persze, akkor ezt még nem tudtam, csak a levegő ért kapkodtam. Aztán szemtelenül hozzátettem, ugyanezt várom el tőletek is. 😊

Lelkesedésem a többiekre is átragadt! Sorra futották a jobbnál jobb időket, és jelentős plusz időt sikerült felhalmozni. A csapat nagyon jól működött, folyamatosan biztattuk, segítettük egymást. Úgy tűnt megállíthatatlanok vagyunk. 😊
Magam részéről nem igazán foglalkoztam az előttem lévő többi szakasszal, csak az éppen rám váró kilométerekkel, és hogy azt a szintidőn belül hozzam. Bíztam magamban és a felkészülésemben.
A verseny nekem igazából nem 8:10-kor kezdődött, hanem tavaly télen, amikor elkezdtem az idei szezonomat és kimentem egy szigetkört futni. Azóta is követem az edzéstervem, aminek az UB is egy állomása.

Féltávig semmi problémánk nem volt, jelentős előnyt halmoztunk fel. Folyamatosan frissítettem, pihentem, és futottam, és nyújtottam. Mikor már mindenkiben volt 25-30 km jöttek a problémák. Túl meleg van, túl hideg van, esik az eső fúj a szél. Sötét van, este van. Nem látom az utat. Merre is kell menni? És azt vettük észre, hogy az előnyünk szépen lassan eltűnt. Ehhez hozzájárult, hogy ifjú csapatkapitányunk lesérült.
Számomra a legnehezebbek az ismételt elindulások voltak, hogy újra felpörögjek és beinduljon a gépezet.

Én a magam részéről már jóval előrébb jártam a szakaszaimban, mert korábban kezdtem. Volt 2 éjszakai szakaszom, így főleg a logisztikába, autóvezetésbe segítettem be. Mindegyik szakaszomat a tervezett 5 p/km alatt behoztam, de nem tudtam a csapathátrányt ledolgozni.
Szép lassan mindenkiben megfogalmazódott, hogy nem fog sikerülni a célidő. Így közösen a vége előtt hoztunk egy döntést, hogy elengedjük a 20:00-as célidőt.
Hát nem örültem neki.
Már az sem segített volna, ha másoktól átveszek szakaszokat, pedig még Balázzsal beszéltünk is róla. Így hát mindenki teljesítse a saját harcát és küzdjön meg a kilométereivel maga. Ezért jött, ezért van itt! Így lett kerek a történet.
Végül kb. negyedórás hátrányban értünk be.

Örülök, hogy elindultunk és megmérettettünk. Jó volt látni az elszántságot és az akaraterőt csapattársaimban, hogy végigcsináljuk akármi lesz. Esett, szél fújt, tök sötétben, egyedül futottam valahol elveszve a Balaton körül.
Ha nem teszem bele amim van, nem fogom értékelni amit elértem.
Másnap az izomláztól és fájdalomtól alig tudtunk menni, fájdalmas volt minden elindulás.
Hát mi beletettük!!

Joe

Aranyi András (27) – csapatkapitány

Az én részemről az indulás is merész volt, mivel sérülten ilyen eseményen nem veszünk részt (csonthártyagyulladás), most még sétálni se nagyon tudok/bírok, de teljesítettem! Mellékelten küldöm, hogy más azért el se indult!

A nehézségek ellenére az első 5 szakaszomon az előírt 5:10-5:20 perc/km-es időt tudtam hozni, ez 28,9kmt jelentett, de már ekkor is éreztem, hogy nem minden jó. Kisebb hányingerrel küzdve futás közben a gyógyszerek miatt, de mentem, mert kellett, összeszorított fogakkal, de muszáj volt. A meleg is hátráltatott (nem szeretek melegben futni ), no meg az emelkedőkkel teli szakaszaim. Ahogy beesteledett, és fogyott az energia, úgy éreztem egyre nehezebbnek a szakaszok teljesítését is. A hetedik, esős szakasszal is csak annyi bajom volt, hogy szerintem a távolságot rosszul mérték ki, mert sík, illetve kicsit lejtős volt a szakasz, mégis rosszabb eredményt értem el mint az utolsón, ami naygrészt emelkedő volt, és már majdnem sétáltam, így értelmetlennek érzem az idők nézését.

Tavalyi tapasztalat után a szervezés most sokkal jobb volt (több és egyértelműbb kitáblázottság az útvonalnál, a váltópontoknál szervezettebb „csekkolások”). Olyan pedig, hogy 1-2 ember nem tudja, mit kell csinálni a vasúti átjárónál, bizony előfordul így ilyen kaliberű rendezvénynél.

Maga a szervezettségünk, logisztikánk (szakaszbeosztás, frissítés) megfelelő volt, ez nagyban hozzájárult a jó eredmény eléréséhez. Maximálisan kihajtottuk magunkat, ettől több nem nagyon volt bennünk. Maximálisan elégedett vagyok minden csapattagunk teljesítményével.

Fotók: ELMŰ-hálózatirányítók csapata

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva