Filmek a Balatonról
„Ami a legszebb a filmben: a Balaton. A csendes, szelíd, majd háborgó, haragvó, tajtékzó Balaton… A magyar tengert ilyen technikával még nem vették fel, mint ebben a filmben. Ha tetszettek is a szereplők, a tájképek, a szüret, a halászat, a kísérő zene, a kísérő karének – a legnagyobb sikert azonban a Balaton aratta. Megérdemelten.” – ez az idézet 1933-ból származik és az Ítél a Balaton című korabeli filmről tudósít. Ugyanis a két háború időszak Balaton-népszerűsítő propagandájának fontos részét képezték a Balatonnál játszódó filmek.
Bár némafilmek is szóltak a Pannon tengerről – A Balaton (1909), A Balaton leánya (1921) –, de az igazi sikereket a Meseautó mintájára elkészített filmalkotások hozták meg. Ezeket előzte meg az Ítél a Balaton című mű, amelyet 1933-ban mutattak be. Fejős Pál neves rendező fekete-fehér „beszélőfilmje” több nyelven is (különféle cselekménymódosításokkal) elkészült. A Balaton melletti halászfaluban játszódó szomorú, szerelmi történetben neves szereplők játszottak: Páger Antal, Csortos Gyula, Palotai Erzsi formálta a szerepeket.
S, hogy a milyen fontos eszköznek bizonyult a film, a Balaton népszerűsítésénél, mi sem mutatja jobban, mint az Újság című lap országos balatoni telekpályázata. A pályázaton az alábbi kérdésekre keresték a választ:
Milyen balatoni tájakat ismernek fel az ítél a Balaton című filmben?,
Csortos Gyula melyik jelenetben tetszett a legjobban? és
A film meséjével vagy a Balatonnal kapcsolatban milyen történetet tud vagy milyen saját élménye volt, amely alkalmas volna filmre?
A nyeremény – neves zsűri (Márai Sándor, Náray-Szabó Gyula) döntése alapján – pedig nem más volt, mint egy 150 és 100 négyszögöles telek a Balaton Lidón. Érdekes összekapcsolása volt ez a filmnek, a telekparcellázásnak és kevésbé ismert tavi üdülőterületek reklámozásának.
A balatoni filmek sora tovább folytatódott. 1935-ben már az alábbiakról tudósított az Esti Kurír.
„Siófokon táblás ház van, megtelt minden, a strandon, a bárban, a kaszinóban. Természetesen lehetőleg mindenki egész napját a vízben tölti – hárman vannak csak talán egész Siófokon a fürdővendégek közül, akik egész nap dolgoznak, és a Sió-szálló egyik Balatonra néző hatalmas erkélyén pusztítják a kéziratpapiros tömegét. Két író és egy rendező: Vitéz Miklós, Békeffi István és Marton Endre.”
Ebből a közös erőfeszítésből született meg az Elnökkisasszony (1935) című alkotás, amely valóban Siófokon játszódik, ahol a filmkockákon többször feltűnik a siófoki kaszinó és maga a tó. A filmben a sok bonyodalom után, a főszereplőnő, Muráti Lili a Balaton habjaiban vallja be Jávor Pálnak, hogy szereti őt.
A másik Balaton mellett is játszódó film, a Gaál Béla rendezte Címzett ismeretlen (1935) már Balatonföldvárra kalauzol bennünket. A fekete-fehér, romantikus magyar filmvígjáték Ágay Irén, Ráday Imre és Kabos Gyula főszereplésével a szegénysorsú balatonföldvári postáskisasszony és egy gazdag fiú fordulatokkal tarkított kedves szerelmi története.
Nagy valószínűséggel a korszakban több filmet készíthettek a Balatonnál és a Balatonról. Az egyik ilyen érdekesség lehetett az Weekend című – egy siófoki kirándulás komikus viszontagságait bemutató – alkotás, melyet maga Karinthy Frigyes jegyzett és a főszerepben is őt, valamint Kosztolányi Dezsőt és Simon Böske szépségkirálynőt láthatták volna a nézők.
S, hogy miképpen zajlott egy filmforgatás a Balatonnál, arról a Magyar Hírlap közölt részletes leírást 1929-ben.
„A legérdekesebb jelenetet kezdik forgatni: Karinthy, mint matróz! Egy vitorlást vezet, amelyet a hullámzó Balaton táncoltat a hátán és bár a hullámzó Balaton egyelőre nem akar hullámzani, a vitorlást kötelekkel rángatják a környező csónakokból. Hiába, az illúzió fontos a közönségnek!
A jelenettel sok baj van. A víz rosszul hullámzik, a segédszemélyzet rosszul rángatja a vitorlást, amely mindig kiszalad a lencse fotografáló távlatából. Egy fiatalember, akiről senki sem hitte volna, hogy ő a rendező, erélyesen vezényel: – Újra az egészet!… Vigyázz! Felvételhez készen, rajta.
A felvétel most sem sikerül. Karinthy a vitorlásról kétségbeesetten könyörög Tamás István rendező felé: – Tamáskám, az Istenért, csináljátok már, tengeri betegséget kapok, ha ez sokáig így megy!
A parton békésen horgászó nyaralók dühösen rázzák öklüket a csetlő-botló vitorlás felé, amely az összes halakat elijesztgeti a környékről. Karinthy ugyanis a szcenárium szerint most a békebeli halászlegény felkutatására indul a tavon, aki a hullámzó Balaton tetején csónakázik és „hálóját a szerencse, őt magát a kedvese elhagyta“.
A halászlegény a filmen, sajnos, nem szerepel, legenda az egész és a szcenárium szerint az igazság csupán annyi, hogy egy fürdővendég ezelőtt negyven évvel elindult csónakázni és azóta bolyong a tavon, nem mer kikötni, mert nincs pénze kifizetni a csónakbért.
Így keletkezett a híres legenda a szerelmes halászlegényről. Sok finom, kedves jelenet van a filmben, amely egészen újszerű ötletekkel dolgozik. A Balaton mellett nyaraló közönségnek most ez a szenzációja. Budapesten bizonyára sokezer ember fogja megnézni ezt a filmet, ha másért nem, hát azért, mert láthatja saját magát mint film-sztárt szerepelni a vásznon.”
Érdekes adalék lehetne e korszakhoz, ha ezek a kópiák valaha előkerülnének.
Sportélet – „Balatoni kisolimpiász”
A két háború közti Balaton-politika lényeges elemét képezte a tavi sportélet felvirágoztatása. Nemcsak a lehetőségek tárháza nőtt a tónál – sporthorgászat, autómobilversenyek, számos vitorlásverseny –, hanem megszületett, a BIB jóvoltából a Balatoni Nemzetközi Sporthét terve is, amelyet először 1935-ben rendeztek meg.
A fő cél a sportos életvitel népszerűsítése mellett a szezon hosszabbításának lehetősége is volt, hiszen a sporthetet általában szeptember első hetében tartották, éves rendszerességgel. Prominens védnöke lett a neves eseménynek: Habsburg Albrecht királyi herceg töltötte be e posztot, a rendezőbizottság elnökévé Tormay Géza kereskedelmi és közlekedésügyi államtitkár nevezték ki. A rendezvénnyel egyidőben általában borhetet tartottak.
A sporthetet szeptember első felében rendezték, 1935-ben szeptember 6-án kezdődött és szeptember 15-ig tartott. A siófoki megnyitón a korszak neves politikusai és sportegyletei mind képviseltették magukat és a sportesemények a nemzetköziség jegyében zajlottak.„
A tábori mise után a MAC vitorlás- és motoros sporttelepén tizenkét ágyúlövés dördült el és tizenkét 16 méter magas árbocra felhúzták a balatoni sporthét különféle versenyein résztvevő 12 nemzetnek lobogóját. A Magyar Himnusz hangjai mellett egyszerre szállt a magasba az angol, belga, cseh, francia, holland, jugoszláv, lengyel, német, olasz, osztrák, svájci és a magyar lobogó. Ezután 200 postagalambot bocsátottak fel.”
Sok versenyszámban mérethették meg magukat a versenyzők, szerveztek vitorlás Európa-bajnokságot, nemzetközi motorcsónakversenyt, autócsillagtúrát, repülő csillagtúrát, galamblövő versenyt, teniszmérkőzéseket, lóversenyeket, Balaton-átúszást, vízipóló versenyt, pentatlont. Különösen érdekesnek bizonyult a mintegy 1500 km-es repülőcsillagtúra, amelyet a Budapest-Bécs-Graz-Budapest-Nyíregyháza-Szeged-Kaposvár-Szombathely-Siófok útvonalon tettek meg. A motorcsónakverseny pedig a Budapest-Baja-Sió-csatorna-Siófok közti vízi távon zajlott.
A főversenyeken kívül volt automobilszépségverseny, ügyességi vetélkedő és vitorlásverseny egyaránt. Az események fontosságáról tanúskodik az alábbi újsághír is.„
A kormányzó meglátogatta Siófokot a Nemzetközi Sporthéten. Vásárnap délelőtt tíz órakor Horthy Miklós kormányzó és felesége autón Siófokra érkezett. A kormányzó megtekintette a lovas-sportpályákat és a kikötőt.”
Ezek a napok nem csupán a sportról, hanem a szórakozásról is szóltak: estélyeket, pikniket, bálokat, kirándulásokat szerveztek. A versenyiroda Budapesten, a Gerbaud palotában volt, a MÁV 50 %-os kedvezményt biztosított a rendezvényre látogatóknak, de indítottak külön sportvonatot, a szállásokat pedig az utóidény árszabásában vehették igénybe a látogatók.
Nézd meg ezt is: Sportversenyek, előkelő vendégek, fényűző fejlesztések a Balatonnál
Az 1935-ös első sporthét javarészt Siófokon zajlott, kiegészítő programként Füreden és Badacsonyban borheteket rendeztek. A sporthét keretében nyitották meg a siófoki Kaszinóban a nemzetközi sportbált is.
A sporthét záróünnepsége Balatonfüreden, szintén ünnepélyes keretek közt zajlott. Az első, 1935-ös sporthetet követően a szervezést a Balatoni Intéző Bizottság mellett a Balatoni Sport Intéző Bizottság folytatta, együttműködve az Országos Testnevelési Tanáccsal és az Idegenforgalmi Hivatallal.
Siófokon és Füreden kívül bekapcsolták a sporthelyszínekbe Balatonföldvárt, Almádit, Kenesét és Tihanyt. Siófokon a nemzetközi lovasmérkőzéseket, galamblövő versenyeket, repülő csillagtúrát, vitorlázó- és műrepülés bemutatót és az úszó-, valamint a vízipóló versenyeket rendezték meg, Almádiban a tenisz, asztali-tenisz, a vívóversenyeket és az evezősversenyeket vezették le. Füred adott otthont a vitorlásversenyeknek és a dunántúli teniszversenyeknek, valamint a motorcsónakfutamnak. Földváron pedig az automobilok versengtek.
1937-ben már a Sporthét cigarettát is piacra dobták, de megjelent a sportheti postabélyeg és a külön útlevél, valamint a Balaton sporttündérét is megválasztották. A Sporttündér választás igen érdekesnek bizonyult és a következőket lehetett tudni róla.
„Nagy izgalommal folyt le az első »Balaton Sporttündérének« megválasztása, végül is a zsűri Iklódy Szabó Évát találta a legszebbnek. Udvarhölgyei: Brunschweilerné báró Harkányi Éva és Popp Márta. A győztes Iklódy Szabó Éva a »Balaton Sporttündére«, nemcsak kitűnően teniszezik, hanem úszik és sízik is. Egyébként: 158 cm magas, 59 kg, 22 éves és titkárnő.
Folytatódtak az estélyek, bálok, garden-partyk. Egy 1938-as újsághír szerint rendkívül sok kiegészítő rendezvényt tartottak a Sporthéttel egyidejűleg.
„A Sporthét eseményeit bálok, díjkiosztó vacsorák, estélyek, garden partyk és nívós művészi előadások egészítik ki. Lesz még Siófokon nemzetközi bélyegkiállítás, Balatonföldváron kutyakiállítás, Balatonfüreden pedig megrendezik a már hagyományos Balatoni Borhetet.”
A Sporthéthez a későbbiek során további neves eseményeket csatoltak. Ezek egyike egy szomorú apropóból fakadó szoborállítás volt. Amikor Horthy Miklós fia a keleti fronton 1942. augusztus 20-án repülőbalesetet szenvedett, a kormányzó Kisfaludi Stróbl Zsigmondot kérte fel, hogy készítsen méltó emlékművet gyermeke emlékére.
A szobor 1943 őszére már készen állt, ahogy azt az egyik korabeli filmhíradó felvétele alátámasztja. Az Ad astra, azaz Csillagok felé című munkát a siófoki jachtklub parkjában állították fel: egy földgömbön álló, szívére szorított kézzel az ég felé forduló, atletikus ifjú alakját ábrázolta.
1943-ban, a kilencedik nemzetközi balatoni sporthét utolsó napján, délben leplezték le a MAC balatonújhelyi klubháza kertjében. Horthy István ugyanis számtalanszor vendége volt siófoki sport- és közéleti eseményeknek, A korabeli Film, Színház, Irodalom 1943. szeptemberben számolt be képes és írásos tudósításában az avatásról.
„Az áttetsző fátyolhoz hat ágaskodó, fehér léggömböt erősítenek. Felrian a harsona, s adott jelre pillanatok alatt elszabadul a hat léggömb, magával viszi a fátyolt, s ott áll előttünk az emlékmű. A lepel nem hullott le, a felhők közé repült. Ágyú dörren, a vitorlások árbocaira felszalad a trikolor.”
A bombázások hatására egy 1945-ös kép tanúsága szerint a Horthy-szobor torzóvá vált, csak a test maradt meg, majd a legenda arról szól: a szovjet hadsereg a művet ledöntötte és helyben elásta. A szobor nem került elő, de 2013-ban a siófoki önkormányzat rekonstruáltatta és felavatta az emblematikus alkotást.
A Balatoni Sportheteket, melyet gyakran neveztek a korszakban „kis balatoni olimpiásznak”, 1943-ig minden évben megrendezték. 1939-től a rendezvény kiegészült – a háborús helyzetre tekintettel – a leventeversenyekkel. 1944-ben már nem indult el a rendezvénysorozat. A Balatoni Nemzetközi Sporthét igen értékes kezdeményezésnek számított a tó partján: több ezres látogatottsága mellett nemcsak a tavat, hanem a sportos életvitelt is népszerűsítette.
Kevésbé ismert tény, hogy 1937-ben a sporthéttel egyidőben, nemzetközi horgásztanyát is avattak Tihanyban. Az 1937 nyarán, a BIB kezelésében működő horgászcentrumot a félsziget délnyugati oldalán alakították ki, az előtte elterülő területet horgászvízzé minősítve.
„A tanyán mólóépületet és kikötőt is létesítettek: A horgásztanya kőépítményű magyaros stylusu, náddal fedett kunyhóból, csónakkikötőből és hét horgászállásból áll. 8 fekvőhellyel van felszerelve, melyek éjjelenként és személyenként 1.50 P -ért igénybe vehetők. A tanya körüli tisztáson ezenkívül a sporthorgászok sátrat is verhetnek. A csónakkikötő mintegy 100 méternyire nyúlik be a Balatonba és rendes vízállás idején 1.30 m merülésű motorcsónakok kikötésére alkalmas. A csónakkikötőn és a 7 horgászálláson mintegy 14 sporthorgász horgászhat.” (Vadászat-Halászat-Weekend-Turisztika , 1939)
Trianon után a kulturális élet mellett a sportélet is fellendült, valóban eredményes kezdeményezésnek számított a nemzetközi hírű Balatoni Sporthét, amely szintén a Balaton szépségét, turisztikai értékeit hirdette.
Gyermek- és munkásüdültetés, üdülőtelepek a Balatonnál
Már a háború előtti időszakban megkezdődött a gyermekek szociális alapon történő üdültetése, gyógyítása a tónál: 1912 óta működött Almádiban a Zsófia gyermekszanatórium, 1917-től pedig Balatonszabadiban nyílt meg gyermeknyaraló. Létezett még Lellén a Gyermekvédő Liga telepe is. Az 1920-as évek kiadványai, hirdetései mind-mind kitértek a Balaton egészségre gyakorolt nagy hatására, melyet a gyermekek esetében különösen fontosnak tartottak.
„A nyaraló gyermekeket a falusi gyermek minden jogával, sok, korlátlan szabadsággal kell felruházni. Legyen övék a nekik juttatott kis világ. Hangos, vidám játszadozással verjék fel a vidék csendjét. Sokat tanyázzanak a Balaton partján. Játsszanak a part fövenyében. Építsenek homokvárakat. Ássanak árkokat, gödröket és kutakat. Csináljanak kerteket, azokba babáiknak csodás otthonokat. A sekély vízben parti vízműveket, kikötőket, melyekben ki-, befussanak kis hajóik; szép kis vitorlásaikat parányi motoros hajók kísérjék, meg játékállatkák és vízi szörnyek csapata.” – olvasható a korabeli, BIB által kiadott, A Balaton melletti gyermeknyaralás című füzetben.
Nemcsak magánházakhoz utazhattak gyermekek – fizetség fejében – ellátást, oktatást is kapva, hanem állami vagy megyei támogatással is létesültek újabb és újabb gyermeküdülőhelyek. Így jött létre 1925-ben a szántódi gyermeküdülő (200 férőhellyel), majd Fonyódon a Horthy Miklós Gyermek Üdülőtelep, elsősorban fővárosi árvák számára. A sorhoz csatlakozott Szárszó (Protestáns Árvaházak Üdülőtelepe), majd Zamárdi (Budapesti Római Katolikus egyházközségek gyermeküdülője, későbbi nevei: Horthy Miklós gyermeküdülő, Horthy Miklósné Állami gyermeküdülő) is.
További üdülők működtek még Kenesén, Lellén és Balatonberényben. A gyerekek ezeken a kikapcsolódást nyújtó helyeken megfelelő ellátást kaptak, szakképzett gondozók felügyeltek rájuk és természetesen első helyen szerepelt a balatoni fürdőzés, mint fő elfoglaltság. A tudósítások nagy része megörökítette napirendjüket, nyilatkozataikat, de talán az egyik legszórakoztatóbb hír az alábbi volt 1938-ból.
„Homokvárversenyt rendeztek a Balatonszabadiban nyaraló pesti és az ország különböző részeiből, sőt még a külföldről is idekerült sápadt, ványadt városi magyar gyerekek. A fővárosból egyenesen az ő tiszteletükre leutazott bizottságot várják. Most dől el, kétnapos szurkolás után: melyik csoportnak sikerült a legszebb várat építeni, kié a győzelem! A zsűri komoly arccal, gondosan elrejtett mosollyal járja körül a dús gyermekfantáziával és sokszor meglepő tervezőkészséggel épült templomokat, bástyákat és lovagvárakat. Dél felé végre megtörtént a döntés. Két csoportra osztották a versenyzőket. Az első csoport első díját a diósgyőri vasgyár munkásainak fiai nyerték a lillafüredi Palota-szálló remekbe készült homokmásával. A második helyet a modern építészei elvek szerint épített dóm kapta. A másik csoport elsőségét a közvetlenül a Balaton partján épült soktornyos lovagvár szerezte meg, mely mellé a történelmet áthidaló gyermekfantázia modern, hangáros repülőteret épített, de azért nem feledkezett meg a hullámokba nyúló földnyelv végén a középkori őrtoronyról sem. A második díjat a Szabadiban nyaraló franciaországi magyar gyerekek Bastille-je nyerte.”
A szociális alapon történő gyermeküdültetés mellett a korszakban a munkásüdültetés szintén megkezdődött. 1928-tól Kenesén – országos mintára, az OTI kezelésében – nyílt meg a dr. Dréhr Imre munkásszanatórium. Emellett több munkás üdülőház működött: Balatonlellén, Balatonvilágoson, Máriafürdőn, Fonyódon.
S, hogy milyen volt a korszakban egy munkásüdülő, arról a Munkáslányok és tanoncok kétheti boldog élete című 1939-es cikkrészlet tudósít.
„Utunk második stációjára, Balatonlellére, a fenyves parkban emelkedő „Horthy Miklós” üdülőházban éppen az első nyaraltatott turnus távozása és az új csoport bevonulása előtt érkeztünk. Százötven ágyas, teljes komforttal és a higiénia minden követelményének szemmel tartásával épült modern, háromemeletes szálloda ez. A napsugár széles, szabad utat talál itt minden helyiségben. Társalgók, olvasó- és éttermek, az orvosi rendelő, a növényekkel díszített hall mind mintaszerűek.
Az egészségügyi felügyelet sokrétű munkáját dr. Ruda István végzi a legteljesebb odaadással és hivatástudattal. Kisebb sérülések elsősegélynyújtására a vezető tisztviselőket oktatják ki és ezek szintén példaadóan végzik feladatukat. Balatoni kőrútunk legemlékezetesebb élménye Balatonmáriafürdőn várt bennünket. Száznégy nyaraló tanonc készült fel a számukra ünnepi alkalomra. A feldíszített táborkapunál, amely a gyerekek megkapó kézügyességét dicséri, sorakoztak fel a fiúk, élükön a táborparancsnokkal. (…)
Kettős sorokban, döngő, keményen kivágott lépésekkel vonultak el ezután előttünk a gyerekek, majd futballmeccset rögtönöztek, melyen a sajtó fiatalabb tagjai voltak az ellenfeleik. Keményen küzdöttek a fiúk, de ezúttal a fránya hírlapírók szereztek góltöbbséget. (…) Vacsora előtt megtekintettük a tanonctábor falra függesztett tábori újságját, amelyet azok a legénykék szerkesztettek, akikben hírlapíró készség nyugtalankodik. Tréfás tábori tudósításaik, torzképekkel illusztrált verseik sok friss csipkelődő ötletről tanúskodnak.”
Ugyancsak ebben az időszakban vált gyakorlattá, hogy intézmények üdülőket létesítettek, amelyekben csak a költségek egy részét kellett a nyaralóknak megtéríteniük. Így működött, többek között a székesfőváros kenesei telepe, a balatonfüredi honvédtiszti üdülő, de ugyanitt épült szálló az izraelita tanítók számára is. Nagy számban jelentek meg a diákszállók és ifjúsági táborhelyek. Közülük a legnevezetesebb a Magyar Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetségének szárszói telepe volt, ahol évente országos jelentőségű társadalmi kérdésekről rendeztek konferenciákat.
A tihanyi levendula – sikertörténet Trianon után
Ugyan nem a hivatalos Balaton-politikának köszönhető, de nem hagyható ki a korszak bemutatásából egy nagyon lényeges fejezet, a tihanyi levendula sikertörténete. Az egyedülálló vállalkozás atyja Bittera Gyula illóolajszakértő és vegyészmérnök volt.
Bittera nagy tudással és külföldi tapasztalatokkal, ismeretekkel rendelkezett, s így esett – tudatosan – a választása a tihanyi területre. Korábban Kaposváron működtetett, felvásárolt alapanyagokat feldolgozva illóolajgyárat, de a gyógynövények közül leginkább a levendula és annak termesztése felé fordult. 1926-ban vette bérbe azt a tihanyi legelőt, amely akkortájt egy kövekkel borított, bozótos, elvadult résznek számított. Tudatosan alakíttatta ki a területet: lépcsős teraszokat hozott létre és megkezdte Franciaországból származó orvosi levendulatövek telepítését a tihanyi Belső-tó partján, valamint a Csúcs- és Nyereg-hegyen. Néhány év alatt már beérett a nehéz fizikai munka gyümölcse, a helyiek – a kezdeti hitetlenség ellenére – szívesen dolgoztak a levendulásban.
1931-ben, az első aratást követően megkezdődött a lepárlás a szintén egyedinek számító három réz lepárlóban. Bittera idővel az ország több pontján is illóolaj (borsmenta, kapor, lestyán, zsálya, kamilla, angelika, édeskömény) termőterületeket tartott fenn. Az 1930-es évek végére 100.000 dollár értékű kivitele volt az USA-ba és ekkortájt már 1800 kataszteri hold földterületen gazdálkodott. Az egyik amerikai szaklap (The American Perfumer) pedig egy tíz részes sorozatot készített a magyar illóolajnövény termesztésről és Bittera módszeréről.
Egy 1938-as cikkrészlet bemutatta a helyszínt is.
„Végül a balatoni régió Tihanyi-félszigetére esett a választás, többek között azért, mert a félsziget északi oldala védett a Bakony hegységtől, a Balaton nagy kiterjedése biztosítja a megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat, ugyanakkor a választott terület dél felől nyitott. A talaj megfelelő a levendulatermesztésnek. A felső rétegek agyagot és homokot tartalmaznak, és jelen van a mállást elősegítő tufa tartalmú bazalt és a folyami mészkő.”
Akadt olyan időszak, amikor a tihanyi levendulaolaj jobb minősítést kapott, mint a provence-i. Ekkoriban az egyik legnagyobb kozmetikumcég, a Coty szintén vásárolt belőle, valamint a tőzsdén is jegyezték. Bittera és munkatársai hatalmas munkát végeztek, melyet a nemrégiben Tihanyban megnyílt Illatok házában, Bittera Gyula életművét bemutató állandó kiállítás részletesen elénk tár.
A levendulatermesztés nehézségeiről, a betakarításról az alábbiakat olvashatjuk az alapos részletességgel összeállított tablókon.
„A talaj előkészítéséhez, a telepítéshez elsőként a hatalmas köveket kellett a földből kiemelni, kifejteni, majd pedig tróggal (hordágyszerű munkaeszköz) cipelték és rakták a sáncokhoz. A területen lévő bozótost is ki kellett vágni, amit szintén kézi erővel távolítottak el. Ez a hosszadalmas munkafolyamat mára már szinte elképzelhetetlennek tűnik!
A kövekből kb. egy méter magas falszerű bástyákat hoztak létre, néhol pedig lépcsős teraszokká képezték ki a területet. Rengeteg tihanyi lakos és fiatal volt segítségére Bitterának, akik napszámosként dolgoztak a levendulásban. Az ültetvény szélét feketeribiszkével vették körül, és mivel az Apátság nem fűzött reményt ahhoz, hogy a levendula termővé válik, kötelezték, hogy a tövek közé mandulacsemetéket ültessen. Így ha a levendula nem termett volna, akkor legalább mandulát tudott volna beszolgáltatni az Apátság részére… (…)
A szaporítóanyagokat Bittera Franciaországból hozatta egy párizsi magkereskedőtől, Vilmorin-től. A palánták előnevelése Budakalászon történt a Gyógynövénykutató Intézetben. A levendulatelepítés kiválóan sikerült, a növények bokrosodtak, és erősödtek. A kopár, köves terület pár év alatt virágzó, jövedelmező gazdasággá vált… A bokrok folyamatos törődést igényeltek és az egész területet kézi erővel művelték, kapálták. A kezdeti időben maga Bittera Gyula is ekézte a levendulást és gyakran végzett maga is fizikai munkát. A levendula-betakarítást közönséges sarlóval végezték, nagy zsákokba és füles vesszőkosárba gyűjtve a virágot. A gyakorlottabb szedők két-három metszéssel formálták a bokrot szép gömbölyűvé. A virágot át kellett fogni sarlóval, aztán kézzel átnyalábolni, majd vágni – ezért az aratók általában párban dolgoztak.”
Bittera Gyula sikerre vitte tihanyi elképzelését, a balatoni levendula illóolaját a tengerentúlon is elismerték. Sajnos Bittera gyárát 1945 után elvették és a tihanyi levendulást is felszámolták, csak a 20. század végétől éledt újra a finom illatú, testet-lelket nyugtató gyógynövény termesztése.
Összegzés
A fentebbi összeállításból is kitűnik, hogy az 1930-as évek közepére, az 1940-es évek elejére a Balaton valóban az egyik legkedveltebb hazai turisztikai célponttá vált. Ezáltal a Balaton, mint márkanév is több esetben megjelent.
Balatoni ünnep címmel már 1929-ben tematikus műsort sugárzott a rádió, népszerűsítve a tóhoz kapcsolódó zenei, irodalmi és tudományos alkotásokat. 1938-tól lehetett kapni a Balaton cigarettát, 1941-ben pedig arról szóltak a divathírek, hogy egy neves magyar divattervező cég hölgyek számára balatoni egyenruhák tervezésébe kezd.
A Balaton neve az élet minden színterén ismert hívószóvá vált, nemcsak igen modern, színes plakátok hirdették a táj szépségét és a programokat, hanem rendszeresen megrendezték az ún. Balatoni Bált is, melynek Budapesten – Habsburg József főherceg és Anna főhercegnő védnökségével – a Hungária Szálló adott otthon. Színdarabok és dalok szóltak már ekkor a Balatonról és a hazai művészvilág, közéleti személyek java a tóhoz járt nyaralni vagy villát, nyaralót vásárolt partjánál.
A tavi idegenforgalom a fejlesztések hatására egyértelműen pozitív mérleget és folyamatosan emelkedő vendégszámot mutatott, melynek csak a második világháború pusztítása vetett véget. Hosszú sorozatunk zárásaként álljon itt egy hangulatos helyzetkép 1942 júliusából, a Film Színház Irodalomból. Ilyen volt egykoron az élet a magyar tengernél, egy meghatározó korszak utolsó éveiben.
„Vágtató iramban végigrazziáztuk tündérszép tengerünknek, a Balatonnak napfényben fürdő déli partját. Jártunk Siófokon, Földváron, Lellén, Fonyódon, Aligán és Világoson. Siófokon egyetlen talpalatnyi hely sem volt ezen a hétvégen, minden szálló, minden penzió roskadásig megtelt. (…)
Felvillant egy pillanatra a nagy tömegben Hainiss Elemérnek, a tudós orvosprofesszornak római arcéle és szembe találkoztunk a Royal Revüszínház különítményével, amely nagy dérrel-durral vonult be Siófokra, a Kaszinó-kertben való esti fellépés céljából. Beszéltünk a fürdőigazgatósággal, »minden rendben, a szezon szépen kibontakozott« — mondották, Földváron egy csomó filmesre bukkantunk. (…)
A Holovits étteremben szombat este nem kevesebb, mint tizenkét pesti filmest számoltunk meg. Földvár nagy vendége egyébként Bajor Gizi, akinek villája külön látványosság. Nagy sikerrel rendezték még Földváron az idei lovasversenyeket, amelyet vitéz báró Kacskovics Zoltán nyert meg. Fulmináns sikere volt a versenyen kívül indult Keresztes Erzsébetnek.
Földvár is teljesen zsúfolt, szobát aranyért se lehet kapni. A kisebb helyeken is viharzik az élet, mindenhol kielégítőnek tartják az ellátást, a penziókban augusztusig már minden szoba előjegyzésben van. A víkendezők sem maradnak el, legfeljebb nem autón, de vonaton, vagy biciklin sietnek a Balatonhoz.”
Olvasd el a trianoni sorozat többi részét is!
Nyitókép: Fortepan/Barbjerik Ferenc
