Gulyás J. Attila / Magyar Nemzet | 2020.04.19. 19:00
Várják a vásárlókat a balatoni termelői piacok
Amint az agrártárca vezetője, Nagy István kérte, a Balatonnál is nyitva maradtak a kistermelői piacok, de az is előfordult, hogy a bezárás után újranyitottak egyes helyek.

A tó déli partja egész évben nyitva tartó és leglátogatottabb árusítóhelyén, a fonyódi piac- és vásártéren a fenntartó önkormányzat megváltoztatta a kialakult rendet: mától szombat délelőttönként reggel 7-től 9-ig az idős vásárlókat fogadják az árusok, délután 2-ig pedig a 65 évesnél fiatalabb vevőket várják. Siófokon a felére kurtították a háromórás nyitvatartási idősávot, a 65 év felettiek április 20-tól reggel 9-től fél 11-ig vásárolhatnak.

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli idén az üdülőkörzetben elsőként megnyitott gyenesdiási Balatoni hal- és kistermelői piac. A csak tavasztól őszig látogatható árusítóhelyen egy erős szombaton félezren is megfordultak, kérdés persze, mi lesz ebben a szezonban. Mindenesetre a piac halkínálata eleve szűkült, ­miután megszüntették a Balatonnál a halászatot.

Ha teljes kapacitással működnének, akkor kétszáz árusítóhelyet foglalnának el a kistermelők ezekben a hetekben a káptalantói Liliom piacon, most viszont vasárnaponként csak ötvenen kínálják portékájukat. Érdeklődés viszont továbbra is tapasztalható a Tapolcai-medence szélén fekvő település messze földön híres piacának gazdag kínálata iránt – jelezte a Magyar Nemzetnek Haraszthy Ildikó piacvezető.

Nyitókép: Hévízi termelői piac /Fotó: Péter B. Árpád

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva