2022.07.23. 17:05
Vas Luca és Barabás Imre volt a leggyorsabb a Balaton-átúszáson
Két válogatott úszó, Vas Luca és Barabás Imre volt a leggyorsabb a 40. Balaton-átúszáson szombaton, amelyen rekord született a 12 ezres nevezéssel.

A szervezők tájékoztatása szerint a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot Vas 1:06:19 óra, míg Barabás 1:02:46 óra alatt tette meg. A megméretésre 12 ezren jelentkeztek, ez volt a maximális létszám, amelyet a rendezők engedélyeztek. Magyarország 1073 településéről érkeztek résztvevők, külföldről 43 ország közel ötszáz úszója indult.

A klasszikus táv ezúttal is 5,2 kilométer volt, amit SUP-pal is lehetett teljesíteni, de megrendezték a 2,6 kilométeres féltávot is. A klasszikus viadalnak 9835-en, a féltávnak 985-en, a SUP-os számnak pedig 458-an vágtak neki. Ez összesen 11 278-as létszám. A legidősebb induló mindkét nem esetén 85 éves volt. Gurbán Béla idén is úszott, így elmondhatja magáról, hogy mind a negyven átúszáson részt vett.

A Lidl Balaton-átúszáson résztvevő úszók:

Olasz Anna (1993) 2x vb ezüstérmes
Rasovszky Kristóf (1997) világbajnok, olimpiai ezüstérmes
Betlehem Dávid (2003) vb-ezüstérmes
Rohács Réka (2000) vb-ezüstérmes
Vas Luca (2000) EB. 8. helyezett
Huszti Dávid (2000) junior EB ezüstérmes
Kalmár Ákos (2000) junior világbajnok
Barabás Imre (2004) junior válogatott
Csulák Lia (2005) junior EB 5. helyezett
Poteczin Dániel (2006) junior válogatott
Pádár Nikolett (2006) junior Európa-bajnok
Farkas Tamás (1995) vb- és Eb-induló válogatott
Sloman Nicholas (1997) ausztrál válogatott nyíltvízi úszó vb-helyezett
Armstrong Bailey (1999) ausztrál válogatott nyíltvízi úszó vb-helyezett

A Balaton-átúszás öt kiemelt jótékonysági akciójára összesen 5,5 millió forint gyűlt össze.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva