Bólyi Alexandra | 2018.09.12. 10:00
Vastag Csaba: Imádom a hőséget és a vízpartot
Az énekes koncertezik, új dalokkal jön ki, klipet forgat, tévéműsorban szerepel, tehát nem sok ideje marad a pihenésre. Csaba ezt nem is bánja, szereti a zenélést, a pörgést és a kihívásokat.

– Sok gyerekkori emléked kötődik a Balatonhoz.
– Így van! Budapesten születtem, de nulla éves koromtól a családommal Veszprémben éltem. Mivel közel laktunk a Balatonhoz, ahogy elkezdődött a jó idő, rögtön lementünk a tóhoz. Nemcsak fürdeni szerettünk, de különböző eseményeket, programokat látogattunk, és sokszor sportolást is beiktattunk. A települések télen is sok élményt tartogatnak, bár nem kedvelem a téli sportokat. Egy Balaton környéki hegytetőn volt szőlőnk, ahová rengeteget járt a család dolgozni, mi gyerekek is sokat segítettünk.

– Akkor hamar megtanultad mi a kétkezi munka.
– Igen, mert a házunk kertjén kívül volt még telkünk is, ahová rendszeresen jártunk a szüleinknek segíteni, így elmondhatom, hogy dolgosan töltöttem a gyerekkoromat.

– Gondolom, azért a bulik sem maradtak ki.
– Persze, hogy nem, azok is bőven akadtak. Rengeteg izgalmas történetem van. Balatonalmádihoz kötődik a legtöbb emlékem, azóta is ez a kedvenc helyem.

– Első csók, első szerelem…
– Ezek az élmények pont nem ott voltak, de a második, harmadik…

– Nyáron szinte folyamatosan koncertezel, nincs időd a pihenésre. Mikor iktatsz be utazást a naptáradba?
– Januárra szoktam tervezni, mert akkor lehet lazítani a tempón. Ha sikerül elutaznom, mindenféleképpen napsütéses helyre megyek, ahol épp nyár van. Nem szeretem a hideget, a telet egyenesen utálom. Nekem a kikapcsolódás a hőségről szól, süssön a nap és legyen tengerpart is.

– A vízisportokat is kipróbáltad?
– Szeretek úszni, de nem vagyok egy Tarzan, ettől függetlenül otthon vagyok a vízisportokban is. Kiskoromtól kezdve kipróbáltam sokfélét a Balatonnál. Szeretek például vitorlázni. Nekem a víz egyenlő a kikapcsolódással. Ja, és a legfontosabbak: a hekk, a kovászos uborka, a lángos, a sör és a fröccs, ezek nem maradhatnak ki.

– Nyáron kijöttél két klippel is, a Palimadár dance-esebb, a Szó nélkül lírikusabb dal. Ezek egy új album előfutárai?
– Most dalokat készítünk, és minden dal mellé videoklip megjelenést. Amikor lesz egy lemeznyi anyag, akkor elkészítjük az albumot. Megfordítjuk az eddig bevett sémát. Eddig akár két évet is kellett várni a lemez megjelenésre, és utána készült a klip. Most megfordítjuk ezt a folyamatot, ha összejön egy összefüggő lemezanyag, akkor kiadjuk.

– Ezekben az új dalokban több az elektromos hangzás, mint amit tőled megszoktunk.
– Mindenféle zenét játszottuk eddig is, ez nem egy meghatározott, tudatos váltás volt. Több szempontot is figyelembe kell vennünk a dalok megjelenésekor. Fontos a közönség véleménye is és az is lényeges, hogy a rádiók melyik dal mellett döntenek. A koncerteken a klasszikus rock felállásban zenélünk – amit a közönség megismert, és ami az én kedvencem is -, ami a zongora, a gitár, a dob és a vokál. A fellépéseken is használunk elektromos alapokat, mert a zenekari hangzás mellett ezt is szeretem.

– Sok helyen lépsz fel, játszol klubokban, színházakban. A szabadtéri színpadoknak mennyiben más a hangulata?
– A mai éghajlati viszonyok miatt minden koncert napja izgalmas, főképp, hogy vajon meg lehet-e tartani a koncertet. Sokszor elindulunk 38 fokban, estére meg hirtelen lehűl az idő. Azt gondolom, ez meglehetősen izgalmas, ezért mindig várakozással teli kihívás egy esti koncert. Viccet félretéve, a szabadtéri színpadon fellépni teljesen más érzés, mint zárt helyen. Érezni lehet az emberek nyitottságát, hangulatosabb a zenélés a szabad ég alatt, kint a természetben. A közönségre és a zenekarra is hatással van, minden élőbb lesz, igazibb. A szabad ég alatti zenélés sokkal erősebb közösségi élményt hoz létre.

– A napokban az A38-as hajón koncert tévéfelvétel készült. Milyen dalok hangzanak el, és ez mikor lesz látható?
– A dalokat feldolgoztuk akusztikusabb formában, itt most az elektronikának nyoma sem lesz. Olyan a hangzás, a dalok megszólalása, mint amilyen a karácsonyfa, amikor nincsenek rajta díszek, és ettől szép, hogy letisztult, teljes valójukban hallhatók. A zenekarnak, nekem és a közönségnek is nagyon tetszett ez az előadás. Meglepetések is lesznek, ami még számunkra is az volt. Például énekelünk egy dalt Nagy Feróval. Erre fel sem készültünk, a tévéfelvétel reggelén beszéltünk telefonon, megkérdeztem, hogy ráér-e. Akkor határoztuk el, hogy a 10 éves barátságunkat megkoronázzuk egy közös dal előadásával. Feró egyik slágerére esett a választás, így ez még nekem is nagy meglepetés volt. Az A38-as hajón felvett koncert szeptember végén lesz látható a televízióban, de hallható lesz a Petőfi rádióban is.

– Mire készültök ősszel?
– Jön a harmadik videoklip, hamarosan elkezdjük forgatni. A dal két verzióban lesz hallható, most a remixen dolgozunk. Új szerzemények írása is folyik, elég sok munkát fektetünk bele, mert a legfontosabb számomra a tökéletesség. Az elkövetkezendő időszakban a saját zenekaromat helyezem előtérbe, fontosnak tartom, hogy meg tudjam valósítani az elképzeléseimet. Ezenkívül indul egy tévéműsor, a Csak show és más semmi!, ahol a résztvevők olyan produkcióval állnak elő, ami nem igazán vág a profiljukba. Ez nagyon érdekes feladat, a művészetek széles skálán mozognak, és egy ilyen kihívással el lehet zarándokolni más, még ismeretlen területekre is. Ezt egy nagyszerű lehetőségnek érzem, amit lehet, hogy magamtól nem próbáltam volna ki, de jól éreztem magam a feladatokban.

– A színházi szerepek háttérbe kerülnek ezek szerint, inkább a saját karriered további építésére összpontosítasz?
– Nekem a karrierépítés egy melléktermék, fontosabb szempontokat tartok szem előtt. Van egy őszinte véleményem és üzenetem sok mindenről, amit át szeretnék adni a zenémen keresztül, a színpadi munkámmal, és ha ez sikerül, akkor az már fél siker. A karrier magában nem ér semmit, ha nincs mögötte őszinteség, mert azt a közönség észreveszi és egy idő után már nem fogadja el. Ezért azon dolgozom, hogy a lehető leghitelesebb legyek abban, amit épp közvetítek másoknak.

Fotók: Eczeti György

Még több sztárinterjút olvasnál? Kattints a többi interjúért!

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva