2018.10.27. 14:00
Vászoly: ékszerdoboz a Balaton-felvidéken
Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött Vászoly, rengeteg turista kereste fel, és egyre többen telepednek le a településen.

– Nagyon kedvelik Vászolyt az emberek, ezt jelzi, hogy mind többen döntenek úgy, hogy itt telepednek le, telket, házat vásárolnak. Van jövőnk, sok a fiatal a faluban, a lakosság húsz százaléka 18 év alatti. Kitehetjük a megtelt táblát – fogalmazott Rózsahegyi Tibor László, a 261 lakosú falu polgármestere.

Rózsahegyi Tibor László, Vászoly polgármestere. (Fotó: Balogh Ákos / Napló)

– Mi is sokat tettünk azért, hogy vonzó legyen ez a gyönyörű falu – jegyezte meg a település elöljárója. Minden szükséges közművel rendelkező telkeket fél áron kínálták azoknak, akik szerződésben is vállalták, hogy minimálisan tíz éven át itt laknak. Vászoly azon túl, hogy kitűnő elhelyezkedéssel, természeti adottságokkal rendelkezik, saját kúttal is büszkélkedik, onnan kapják a helybeliek a kitűnő minőségű karsztvizet. Ami a munkát illeti, arra is bőven adódik lehetőség, az emberek egy része helyben talál elfoglaltságot, elsősorban idegenforgalmi területen, sokan kínálnak szállást, vagy nyitottak apró vendéglőt, mások pedig a környékbeli településekre, városokba járnak dolgozni.

Fotó: Balogh Ákos / Napló

– Mondhatni, megtelt a falu, utalt a forgalomra a település elöljárója. Ezért azt tervezik, hogy a jövőben szabályozzák a vendégforgalmat, mert egy hétvégén 2000 látogató is érkezik hozzájuk, ezért a falu bejáratainál parkolókban lehet hagyni a járműveket. Kiemelten kezelik a felújításokat, amelynél alapvetőnek tartják hagyományaikat, értékeiket, őrzik a falu régi arculatát. Száz milliós beruházással korszerűsítik a művelődési házat, mintegy húsz millióból megújult az orvosi rendelő, a faluház, ügyelnek útjaik állapotára is. Felújítást terveznek a vízi színpadnál, ahol különféle előadásokat tartanak. Az idősekre kiemelten figyelnek, például falugondnoki szolgálattal, étkeztetéssel.

A polgármester beszélt arról is, hogy az önkormányzat, illetve a Vászoly Fennmaradásáért Közalapítvány elkötelezett abban, hogy a látvány és a páratlan környezet mellett –ahogy fogalmazott- érdekes, színvonalas programokat, kultúrát is kínáljanak vendégeiknek, ahogy történt „Vászolyi Nyár” rendezvényein az elmúlt hetekben. A nyári táborok pedig folyamatosan vonzzák a művészeket, néptáncosokat, hegedűvirtuózokat, népzenészeket.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva