2019.10.06. 20:07
Véget ért a VII. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny
Változékony időjárás, indiánnyár majd viharok és a végletekig kiélezett küzdelem jellemezte az idei őszi behúzós horgászversenyt. Voltak olyan „favorit” helyszínek, amelyek ebben az esztendőben a vártnál gyengébben teljesítettek, de meglepetések is akadtak bőven.

Hatalmas várakozás előzte meg a 2019-es NBBH-t, minden csapat egytől egyig rengeteget készült a csalik, az etetési taktika és az extrém távolságok terén is. A verseny szervezőinek részéről a legfőbb újdonság az volt, hogy csak a 7 darab 7 kg feletti pontyot megfogó csapat volt versenyben.

Az időjárási körülmények, főképp a vízhőmérséklet korántsem volt kedvező a pontyhorgászathoz, a verseny kezdetekor még 19 fokos volt a víz. Félidőben egy erős hidegfront érkezett kemény északi széllel, amely beindított jó pár déli parti helyszínt. A frontot megelőzően déli szél fújt, ami alapvetően az északi partnak kedvezne, azonban csak Badacsony kivételével produkálta szép ütemben a fogásokat. Olyannyira, hogy a Carpsoul Hungary csapata már az első éjszaka megfogta a hét mérlegelhető halát.

Közzétette: Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny – 2019. október 5., szombat

A verseny legnagyobb halát, egy 26,5 kg uszonyost dobós módszerrel, 80 méterről sikerült elcsípni Fonyódon a Rézüst Carp Team-nek, A 20 kg feletti bejelentett pontyokat egy speciális eljárás alapján azonosítjuk, a VII. NBBH legnagyobb hala minden bizonnyal egy érintetlen példány.

Ezúttal 8 darab 20 kg feletti került a fényképezőgépek lencséi elé, több mint 50 darab 15-20 kg közötti és 300 darab 10+-os és rengeteg 7 kg feletti egyed adta ki a mezőny teljesítményét.

A csapatok a középső és a nyugati medencében horgásztak 5 szektorban, minden szektorban díjazták az első három helyezettet. Kiosztották az első és a második legnagyobb hal díját, valamint minden adott versenynap legnagyobb halát kifogó csapatot.

Közzétette: Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny – 2019. október 5., szombat

Az abszolút első három helyezett:

Első hely – Strabaits Hungary csapata 115 525 grammos összfogással (Balatonszemes, Vadvirág Kemping).

Második hely – Carpsoul Hungary csapata. 109 025 gramm összfogással (Becehegy).

Harmadik hely – Truck Carp Team összesen 105 025 grammot fogtak (Balatonmáriafürdő).

A VIII. NBBH-n 111 csapat versenyez majd, és 8 darab 8 kg feletti pontyot kell fogni a versenybe kerülésért. Fényképek és videók a kapitális a fogásokról, valamint a fontos történések a verseny hivatalos Facebook oldalán tekinthetőek meg, a további eredmények pedig itt.

 

Forrás: balatonihal.hu
Nyitókép: az esemény FB oldala

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva