Fábos Erika | 2019.06.21. 06:24
Villámárvíz, zivatarcella, tuba - megőrül az időjárás a Balatonnál?
Egy lusta zivatarcella okozta szerdán a fonyódi villámárvizet. Ma is várható intenzívebb zápor a Balatonnál és viharos szelek is előfordulhatnak.

A meteorológusok már egy nappal előre jelezték, hogy szerdán számítani lehet majd felhőszakadásszerű csapadékra a Balatonnál.
Horváth Ákos a siófoki obszevatórium meteorológusa elmondta: azt látják, ha olyanok az időjárási feltételek, hogy a térségben kialakulhat egy zivatarcella, de hogy ez pontosan hol lesz majd, csak a jelenség előtt úgy egy órával tudják kilométerre pontosan megmondani.

– Az viszont még akkor sem jelezhető előre, hogy ez mennyi csapadékot eredményez, és az hol hullik majd le – mondta Horváth Ákos. – Ezeknek a celláknak az ugyanis a jellemzője, hogy folyamatosan fejlődnek, és közben gyorsan mozognak. Mondjuk, mielőtt leesik a csapadék, egy negyed órával azért már látjuk, hogy mekkora területet érint majd. Fonyódnál is láttuk, hogy az egy kis területre összpontosul majd. A nagy eső előtt 10-20 perccel már számítható volt, hogy ott egy villámárvíz alakul ki. Ezt onnan tudtuk, hogy ez a zivatarcella nem viselkedett tipikusan. Vagyis nagyon lassan mozgott, ezért szinte egy helyben fejlődött. Ez pedig azt is jelentette, hogy azt a rengeteg vizet, amit akkor már tartalmazott, kis területen adja majd ki magából. Így lett, és Fonyódra zúdult az a vízmennyiség, ami máskor sokkal nagyobb területen oszlik el. Csak a széléből jutott Fenyvesre és Keresztúrra, de ezt leszámítva a környéken egy csepp eső sem esett.

Felhőszakadás és villámárvíz ma délután a Balaton mellett Bélatelepnél!

Felhőszakadás és villámárvíz ma délután a Balaton mellett Bélatelepnél!Videó: Tóka József

Közzétette: Met Hír – 2019. június 19., szerda

 

Nem könnyíti meg a fonyódi strand fejlesztési munkálatait sem a szerdai vihar. Elvileg június 30-ig befejezik a szabadstrand építési munkáit.

Fotó: Andor Márió/Twitter

A siófoki obszervatórium feladata az ultrarövidtávú előrejelzés. Ennél is konkrétabban a viharjelzés. Emiatt elsősorban a szelekre koncentrálnak a balatoni meteorológusok, mert a vízen lévők számára ez jelenti a legnagyobb veszélyt. A kiadott prognózisoknak nagy súlyuk van: egy felesleges riasztás miatt horgászok, csónakosok és fürdőzők kénytelenek ezrével a parton maradni, az elmaradt riasztások viszont emberéleteket követelhetnek. Van egy olyan hétvége, amikor ennek különösen nagy a jelentősége, a Balaton átúszásnál, amikor egyszerre tízezer ember van vízben, adott esetben a tó kellős közepén. Szerencsére a találati arányuk kiváló, 10 riasztásból, 8-9 esetben bejön a vihar.

Ráadásul 2012 óta a Balatont a viharjelzés szempontjából 3 medencére osztották: a Keszthelytől a Badacsony-Fonyód szorosig tartó nyugati medencére, a Fonyód és Tihany közötti középső medencére és a Tihanyi-félszigettől keletre lévő keleti medencére. Azóta az egyes medencékben a viharjelzési fokozatok eltérők is lehetnek, így egy keleti medencében lévő zivatar miatt a keszthelyi öbölben nem kell másodfokú jelzést kiadni, ott nyugodtan sportolhatnak, hajózhatnak az emberek.

A friss előrejelzés szerint mára is várható intenzívebb zápor, zivatar, ezek környezetében erős, akár viharos széllökés is előfordulhat. A napos időt erősen megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet zavarhatja.

Felhőszakadás és villámárvíz nem sokkal ezelőtt Fonyódon!

Felhőszakadás és villámárvíz nem sokkal ezelőtt Fonyódon!Videó: Zsiborács Zoltánné Mihály Dalma***Ha Te is készítettél fotót vagy videót, töltsd fel a facebook oldalunkra és a legjobb akat közzétesszük!***

Közzétette: Met Hír – 2019. június 19., szerda

 

Mi az a villámárvíz?

Azt a jelenséget, amit szerdán Fonyódon tapasztalhattunk, a meteorológiai szakirodalom flashflood-nak hívja és inkább a trópusokon jellemző. Ez egy friss szóösszetétel és olyankor használják, amikor egy kis területen olyan nagy mennyiségű víz gyűlik össze, hogy a hagyományos elvezető rendszerek nem tudják kezelni. A hivatalos definíció szerint egy árvíz akkor minősül villámárvíznek, ha 6 óra alatt levonul. Ez hazánkban is tipikus helyzet lett az elmúlt években és rendszerint júniusban fordul elő. Ez történt idén június 16-án, Tokaj és Rakamaz térségében, akkor ott 144,4 mm csapadékot mértek, ami napi csapadékrekord is lett.

A korábbi napi csapadékrekordot 1999-ben, a „felhőszakadások évében”, Kisnánán mérték, akkor június 16-án 104,8 mm-t regisztráltak. Szerdán nemcsak Fonyódon, hanem a hevesi Nagyvisnyón és este, Szolnok városában is volt hasonló villámárvíz. Egy másik csapadékrekord pedig ugyancsak a múlté lett, éppen Fonyódon: 117,8 mm csapadék gyűlt itt össze 24 óra leforgása alatt, ezzel pedig új napi rekord született. A korábbi 101,3 mm volt, amit 1956. június 19-én mértek Szőlősardón.

Ezért nehéz a Balatonra előrejelzést készíteni

A Balaton időjárása sok szempontból is speciális. Főleg a 600 hatszáz négyzetkilométernyi vízfelület meghatározó. A Bakonyon átbukva a légtömegek felgyorsulnak a sík vízfelület felett. A környékbeli völgyek is befolyásolják az áramlást, helyenként még szinte szélcsend van, máshol már erős a szél. A nagy víztömeg hőmérséklete is hat lokálisan a zivatarok kialakulására, erősségére. A nagy víztömeg estenként gerjeszti, nedvességgel táplálja a zivatarokat. A nagyon heves zivatarok, szupercellák, zivatarláncok kialakulását általában igen nehéz prognosztizálni, mert ezeket főként konvektív folyamatok határozzák meg, és sok esetben lokális tényezők is erősítik, mint például a Balaton.

Közzétette: Drónfotó és Videó Böröczky Bulcsú – 2019. május 19., vasárnap

Fábos Erika

Nyitókép – olvasói fotó: Mikusi Gyula

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva