2019.08.05. 22:00
Visszajáró zenészek adtak koncertet Aszófőn
Vastapssal köszönte meg a hálás közönség a már visszatérő zenészeknek az elmúlt hétvégén az aszófői Kultúrházban adott koncertet.

A muzsikusok nem először koncerteznek a balatoni kistelepülésen, évek óta visszajárnak, jól ismeri a helyi közönség őket.

Horváth Melinda 35 éve még gyerekként baráti kapcsolataik révén került Aszófőre, édesanyjával, aki középiskolai tanár itt nyaraltak minden évben Balatonfüreden. Egy szép barátság hozta úgy, hogy 15 éve a kedvelt kistelepülésen ad koncertet. Budapesten hegedűtanár,zeneterapeuta, hittanár jelenleg is képzi magát, kántorképzőbe jár.

Tagja az Albinoni Kamaraegyüttesnek, a Koncertmuzsika Zenekarnak, Szent István Jubileumi Zenekarnak. Linda nagy koncertek előadója, Aszófőn hallhattuk már Vivaldi négy évszakját, Mozart, Haydn hegedűversenyét, most Brahmsra esett a választása. Eleinte szólókoncertet adott a templomban, majd 5-6 éve hozza magával a vendégfellépőket is. Ez alkalomból már 2 alkalommal koncertezett az Albinoni Kamaraegyüttes is itt. 3 éve jár vissza Vasvári Tamással és Ferenczi Edittel. Vasvári Tamás Fehérváron élő zongoraművész, tanít a zeneiskolában és a konzervatóriumban is.

Ferenczi Edit Budapesten él, nyugdíjas hegedűtanár, szolfézstanár. Tagja az Albinoni Kamaraegyüttesnek, a Vasas Szimfonikus Zenekarnak, templomi zenekaroknak illetve rendszeresen koncertezik fesztiválokon,templomokban. A csaknem egyórás koncerten Hubay, Dancla, Mozart, Brahms művei csendültek fel a zenei közreműködésükkel.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva