Keszey Ágnes | 2021.09.01. 16:00
Vízi körmenet, tanúságtétel, fotópályázat és egy különleges süti
A Balaton környékén is több rendezvényt szerveznek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva. Az egyházi világtalálkozónak idén hazánk ad otthont: a fővárosban szeptember 5. és 12. között tart a rendezvény, melynek záró szentmiséjét Ferenc pápa tartja majd.

A kongresszusról, annak szellemiségéről és arról, hogy milyen jelentősége van a helyi egyházak életében, arról dr. Udvary György veszprémi érsek szólt a Veszprém Televízió műsorában. Mint részletezte, az eucharisztika középpontjában a hit teljessége, a vallás erősítése áll.

 

 

A Budapesten, szeptember 5. és 12. között megrendezendő Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére – mint ahogy az érsek is szólt róla – Balaton környéki települések is csatlakoztak eseményekkel. Egyrészt megújult több búcsújáró hely, hitéleti rendezvényeket, imaalkalmakat, zarándokutakat szerveztek a felkészülés jegyében, s sok hasonló program vár még a hívekre.

Kereszt a völgyben

A közelmúltban a balatonfüredi Koloska-völgyben Böjte Csaba ferences tartott szentmisét, s áldotta meg azt a keresztet, melyet a Bakonyerdő Zrt. állított, s Zambó Péter, az Agrárminisztérium államtitkára avatott fel az Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére. Mint ahogy a veol.hu oldalon olvasható, a szerzetes imádkozott mások mellett Ferenc pápáért, a közelgő kongresszus sikeréért, az erdészekért, a természetet járókért.

Az idei NEK idején szeptember első felében itt, a Balaton környékén is számos vallásos, s kulturális esemény is várja az érdeklődőket.

Tárlat a legutóbbi, hazánkban megrendezett NEK-ről

A Kaposvári Egyházmegye honlapján arról számol be, hogy augusztus végén az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve nyílt kiállítás Balatonfenyvesen. A Minden Krisztussal való találkozás olaj a tűzre!” című tárlaton az 1938-as Kongresszusról készült fotók és írásos emlékek mellett kegytárgyak is megtekinthetők a balatonfenyvesi Mari-Etta Villában.

Zarándokutak a Balatontól

Az ország több pontjáról – így a Balaton térségéből is – zarándokutakat szerveznek. A NEK-re Sümegről indulhatnak zarándokok.
A szeptember 12-i, a budapesti Hősök terén tartandó záró szentmisére – melyet Ferenc pápa tart – Veszprémből is gyalogos zarándoklat indul.

Tihany és Balatonfüred több rendezvénnyel is tiszteleg

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeihez Balatonfüred és Tihany is csatlakozott. Az eseménysorozat részeként itt, a Balatonnál tartják a Magyar Örökség Díj átadó ünnepségét, vízi körmenet indul a Tihanyi Bencés Apátságtól Balatonfüredre, ünnepi szentmisét tart dr. Udvardy György veszprémi érsek s lesz fáklyás körmenet is. A rendezvénysorozatot zenés programok és gyermekkoncert is színesíti.
A részletes programot itt találod

Balatoni kórusok a kétezer fős összkarban

A Veszprémi Érsekség honlapján egyébként arról is olvashatunk, hogy az Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén fellépő kétezer fős kórusában az egyházmegye területén működő énekkarok is fellépnek. ​A Balatonfüredi Plébánia templom kórusa Kis–Szölgyémi Gabriella vezetésével 13 fővel, a bazilika Szent Mihály kórusa Zsilinszky Cecília vezetésével 17 fővel és a Magyarok Nagyasszonya templom kórusa Kövesiné Pasinszky Anna vezetésével 32 fővel fog részt venni ezen a programon.

Zárásként élmények megosztása, tanúságtétel és fotópályázat

A Veszprémi Érsekség pedig a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust követően egyházmegyei utótalálkozót is szervez, melyen szeretnék a NEK lelki gyümölcseit, élményeit összegyűjteni, egymással megosztani. A szervezők szándéka szerint e rendezvény célja – mely a Hozzuk haza a NEK-et címet viseli- hogy a résztvevők erőt merítve, új lendülettel induljanak tovább olyan módon, hogy a kegyelmek közösségeinket hosszabb távon is táplálni, éltetni tudják. Erre a záróeseményre egyébként a Veszprémi Érsekség a hívek írásait és fotóit is várja. Tanúságtételre várják mindazokat, akik úgy érzik, hogy a NEK-en vagy kísérőrendezvényén valami fontos dolog történt vele, benne, Istenkapcsolatában vagy környezetében. Fotópályázatot is hirdettek, melyekre szeptember 20-ig várják a képeket.
Mindezekről bővebb információt és minden programot itt találsz

Mennyei ízek

S a végére még egy érdekesség, pontosabban édesség: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak saját süteménye is van. Ennek megalkotására a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete írt ki pályázatot. A pályázati felhívás szerint a desszert csak természetes alapanyok felhasználásával készíthető, s elvárás volt, hogy a meghatározó íz kialakításában olyan alapanyagokat használjanak a cukrászok, amelyek a Bibliában is megjelennek. Ilyen például a füge, a datolya, a gránátalma, a szeder, a mandula, a dió, a pisztácia, a bab, vagy az olívaolaj. A tervezés során ügyelniük kellett a szakembereknek arra is, hogy alkotásuk a rendezvény jellege miatt egyenként csomagolható és hűtés nélkül is tárolható legyen. A nyertes sütemény az „Egy falat mennyország” lett, melyet Karl Zsolt dunaharaszti cukrászmester készített.

Karl Zsolt és süteménye: az Egy falat mennyország
Fotó: cukraszat.net

A Magyar Cukrász Ipartestület közlése szerint Karl Zsolt termékében jól ötvözte a magyar cukrászhagyományokat a Bibliában is megjelenő alapanyagokkal. A Pozsonyi tésztába csomagolt, gazdag, gyümölcsös töltelékkel készült sütemény minden kritériumnak megfelelt és a bírálók véleménye szerint jól tudja bemutatni a magyar cukrászati hagyományokat a külföldről érkező vendégek számára is. „Igazi kánaáni kalács”– ként jellemezte a zsűri az édességet, melyben a narancsos ízvilág mellett megjelenik a mandula, a füge, a datolya, a szilva, a sárgabarack és a méz is.

A kongresszus hivatalos süteményét szeptember 3-tól több cukrászdában kínálják majd a vendégeknek. A NEK sütemény” értékesítésére jelentkező cukrászdák egyben azt is vállalják, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus időtartama alatt, 2021.09.05-09.12. között egy tetszőleges alkalommal, a székhelyük környékén lévő templomban tartott római katolikus misén résztvevő híveket a misét követően, a templom bejáratánál karitatív módon megkínálják egy-egy darab csomagolt NEK süteménnyel.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva