Buster / ripost.hu | 2020.07.20. 14:48
Zaklatták a Balatoni nyár műsorvezetőjét, Rátonyi Krisztát
Forgatás után várta meg zaklatója a Balatoni nyár műsorvezetőjét, Rátonyi Krisztát. Hogy mi történt ezután? Mutatjuk!

Ha egy feltűnően csinos nő a televíziónál dolgozik, gyakran feltűnik a képernyőn és nem él párkapcsolatban, hamar megkapja a kissé sztereotip, karrierista jelzőt. Rátonyi Krisztának sosem volt fontosabb a munkája, mint a saját boldogsága.

– Tudni kell, hogy a szüleim pici koromban elváltak, én pedig az édesanyámmal maradtam. Ennél fogva mindig is egy olyan családmodellt láttam, amelyben a nőnek igenis helyt kell állnia, és megoldania olyan feladatokat is, amik általában a férfira hárulnak. Éppen ezért kialakult bennem a képesség, hogy egyedül is boldoguljak és képes legyek akár családfenntartóként is működni, ha kell. Fontos számomra az anyagi biztonság, amit a szerencsés és korai pályaválasztásnak köszönhetően nagyon hamar megteremthettem magamnak – kezdte a Balatoni nyár műsorvezetője, aki kilencéves korától rendszeresen szerepelt különböző televíziós műsorokban, többek között éveken át arca volt a Cimbora című ifjúsági műsornak – írja a ripost.hu.

Kriszta középiskolás és egyetemi évei alatt is folyamatosan dolgozott, így miután befejezte tanulmányait, nem volt kérdés, merre is keresse a boldogulás útját. Ennek ellenére nem tipikus karrierista. – Soha nem rendeltem alá mindent a karrieremnek. Szeretek időt tölteni a családommal, a barátaimmal és persze nem mondok nemet egy jó bulira sem. Igyekszem mindent belezsúfolni az életembe és egyelőre egészen jól is megy – mesélte a Balatoni nyár arca, akit egy forgatáson látogattunk meg a magyar tenger partján. A Duna Televízió műsorvezetője egyébként készen áll, ha elköteleződésről van szó.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

– Érdekes, hogy húszéves korom körül úgy gondoltam, körülbelül mostanra már biztosan férjem lesz és legalább egy gyerkőcöm is, de most úgy érzem, hogy egy kicsit még lopnék a húszas éveimből. Nem sürgetem magam semmilyen tekintetben. Azt érzem, hogy nőként, életem legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb időszakának az elején járok. Ez persze nem azt jelenti, hogy elzárkóznék a szerelem elől. A nagy szenvedélyekben hiszek. Sosem működött nálam a szépen fokozatosan, barátságból kialakuló, megfontolt szerelem. Ennél fogva, amikor jön az igazi, fix hogy észre fogom venni, sőt mindenki más is, mert az ilyenkor rám van írva – mondta nevetve Rátonyi Kriszta, akinek egyébként bőven akad udvarlója, még ha nem is minden esetben szereznek is örömöt vele rajongásuk alanyának.

Tudj meg még többet a műsorvezetőről itt.

–Valóban vannak lelkes rajongók, akiknek a lelkesedése néha átlép egy határt. Van, hogy egy-egy kommentelő finoman szólva közvetlen stílusát látva elkerekedik a szemem, de már megtanultam ezeket figyelmen kívül hagyni, hiszen ez együtt jár a szerepléssel. Mondjuk én sem kommentelek oda egy pasi fürdőgatyás képéhez, hogy „Hmmm… Mi lehet ott a naciban?!”, de nem vagyunk egyformák – tárta szét a karját a Duna Televízió műsorvezetője, majd elmesélte egy nagyon kellemetlen találkozás történetét.

– Megesik, hogy valaki tovább megy az üzengetésen és a tettek mezejére lép. Nemrég történt, hogy egy forgatás után megvárt egy figura, aki lelkesen köszöntött, mintha közeli ismerősök lennénk. Amikor látta rajtam, hogy fogalmam sincs, kicsoda, kissé csalódott lett, majd bemutatkozott és közölte, hogy ő az, aki Instagramon szokott írni nekem. Az volt a furcsa, hogy nem is tűnt fel neki, hogy nem reagálok sem a kommentjeire, sem az üzeneteire. Ő tényleg azt gondolta, hogy van köztünk valamiféle kapcsolat. Olyannyira így volt, hogy végül néhány kedves kollégámnak kellett elmagyarázni neki, hogy ő bizony nem a kedvesem. Elég ijesztő volt a dolog. Azon is elgondolkodtam, hogy feljelentést teszek, de szerencsére értett a szóból – idézte fel a kellemetlen históriát Rátonyi Kriszta.

 

Nyitókép: ripost.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva