Kovács Erika/veol.hu | 2022.11.16. 12:00
Zimányi András: A hidegterápia védi az egészséget, kíméli a pénztárcát
Vágjunk bele a hidegterápiába, mert megéri: védi az egészséget, erősíti az immunrendszert, kíméli a pénztárcát! –– ezt tanácsolta Zimányi András, az első téli Balaton-átúszó, aki önálló csoportot is létrehozott a közösségi médiában azoknak, akik kedvelik a hideget, a téli úszást, a hideg vizes merülést.

— Az egészségről és a pénztárcáról van szó — szögezte le Zimányi András. Azt mondta, vidéken élő elődeik nem fűtötték napi 24 órában az egész házukat. A tél és a hideg mindig is jelen volt az ember életében, formálta egészségét, mégpedig pozitív irányban, manapság viszont kétségbeesetten védekezünk ellene.
Az első téli Balaton-átúszó szerint mára az érrendszer fűtésszabályozást segítő izomzata meggyengült, a téli időszakra szükséges barna zsírszöveteink pedig gyakorlatilag nem léteznek.

Zimányi András: Vágjunk bele a hidegterápiába, mert megéri: védi az egészséget, erősíti az immunrendszert, kíméli a pénztárcát
Fotó: Pesthy Márton/Napló

— Egyre többen vagyunk azonban, akik megtapasztaljuk, hogy az említett két fontos egészségügyi problémát megfelelő akaraterővel, elszántsággal mennyire rövid idő alatt helyre tudjuk hozni, egyetlen hónap kitartó munkával — mondta. Hozzátette, az ember teste sokkal többet bír, sokkal többet tud és csodálatosabb annál, mint amit többen gondolnak. A módszer legcsekélyebb haszna az az összeg lesz, amit a fűtésszámlából meg lehet spórolni, ennél fontosabb előnye a kitűnő egészség. Aki egészséges, már hozzá is kezdhet a hidegterápiához, ellenkező esetben érdemes orvossal egyeztetni. Azt tanácsolta, célszerű haladéktalanul megkezdeni a reggeli hideg zuhanyozást, mert az ember ekkor bírja legjobban a terhelést. Ha nehezen megy, az első napokban csak 5-10 másodpercet zuhanyozzunk így, és fokozatosan, egy hónap alatt vigyük fel az időt kettő percre. Ne engedjünk a zuhanyozás végén se meleg vizet.
Aki tart a megfázástól, tornázzon, ez lehet 15 perc helyben futás, időnként sarok- és térdemeléssel. A hidegtűrés nem mindennap egyforma, ha úgy érezzük, hogy jól megy, és már élvezzük is, érdemes feszegetni a határokat.

 

Azt tanácsolta, a hidegterápia megkezdésénél az első naptól kezdve vegyünk vissza a lakás fűtéséből. A legjobb lenne, ha csak késő délután, illetve este fűtenénk egy kisebb helyiséget. Vegyünk egy jó meleg paplant, és a fűtés lezárása után bugyoláljuk be magunkat és aludjunk. A hideg az alvásra nagyon jó hatással van, így a meleget nem kívülről kapjuk, hanem az ember testének hőjét őrzi meg a vastag takaró. Kedvezően érinti az egészséget és az immunrendszert, ha nyitott ablaknál alszunk, és ne lepődjünk meg, ha reggelre 14–15 fokra hűl le a lakás.
— Ébredés után azonnal vegyünk hideg zuhanyt, és ha kell, tornázzunk! Ezután, aki igényli, öltözzön fel melegen, és igya meg a szokásos forró teát, kávét — javasolta Zimányi András.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Pesthy Márton/Napló

 

 

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva