2019.10.09. 10:00
Tarka szüreti menet, címkekiállítás Balatonakaliban és Lovason
Jókedvűen, örömmel taposták a fürtöket annak rendje-módja szerint Balatonakaliban a szombati szüreti mulatságon. Lovason időutazásra is hívták a nagyérdeműt: régi boros-, pálinkás- meg likőröscímkékből nyitottak kiállítást a faluházban.

Nemcsak a nyári idegenforgalmáról ismert Balatonakali és Lovas, hanem ősszel is kitűnő programokkal rukkolnak ki, a hétvégi szüreti vigasság mindkét településre sok érdeklődőt vonzott. A mulatságot Keszthelyi Gábor kisbíró már időben közhírré tette Akaliban, amikor tangóharmonika-szó mellett mindenkit hívott a szüreti felvonulásra.

A nótázó, muzsikáló menet hangulatát a művelődési háznál az óvodások vidám műsora alapozta meg, aztán a menet, élén a szüreti haranggal, végigjárta a falut, egészen a Fék Üzletházig.

A bíró és a bíróné hintóban köszöntötte a tapsoló közönséget, a borlovagok fogaton, a harmonikás teherautón, a kisbíró traktoron, az Akali Asszonykórus pedig kisvonaton követte őket, miközben a menethez sokan csatlakoztak, legalább háromszázan vonultak az utcákon.

A régi boros, pálinkás, likőrös címkék kiállítását Volford-Hull Zita alpolgármester (jobbról) nyitotta meg

Útközben, meg-megállva, finom balatoni nedűt, házi süteményt kínáltak, a hangulatot pedig néptánccal, nótával fokozta a menet. Vastapsot kapott a Baráti Dalszínház, az Akali Asszonykórus, akiket Kovács Imre kísért citerán, és közéjük több helyi férfival együtt maga a polgármester, Koncz Imre is beállt egy jó nótázásra, majd a mulatságra végül a szüreti bál tette fel a koronát a Koktél Band zenéje mellett.

Sokan megpróbálták a préselést, a szőlőtaposást, a mustmustrán pedig elégedetten nyugtázták a gazdák, hogy jó évjáratra lehet számítani.

Lovason Ferenczy Gáborné polgármester ült az elektromos autó volánja mögé, amire sokan felfértek a lovas kocsik, lovak mellett, majd Szigligeti Gábor kisbíróval az élen végignótázták az utcákat. Sokan nosztalgiáztak a régi boros-, pálinkás-, likőröscímkék kiállításán, amit Volford-Hull Zita alpolgármester nyitott meg a faluházban, és ő maga is idézett emlékeiből.

A szüret hangulatát népdalokkal hozta el a faluházhoz Gergácz Szabolcs Koppány, aztán Katona Csaba történész a bor és szüret hazai történetét idézte fel érdekes előadásán. A mulatságot Lovason a Summer Band zenekar utcabáljával zárták.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva