likeBalaton.hu | 2023.05.17. 16:00
Giancarlo Fisichella nyitotta meg a Balaton Park autóverseny-pályát
Negyvenezer négyzetméter paddock-terület és Giancarlo Fisichella a Balaton Park autóverseny-pálya megnyitóján.

Hivatalosan megnyitották a Balaton Park elnevezésű versenypályát Balatonfőkajáron, a létesítményben a Forma-1-en és a gyorsaságimotoros-vb futamain kívül bármilyen autó- és motorsport eseményt meg tudnak rendezni.

A 4115 méter hosszú, 16 kanyart tartalmazó aszfaltcsík a hozzá tartozó kiszolgáló létesítményekkel az M7-es autópályától néhány kilométerre

Budapesttől mindössze 85 kilométer távolságra helyezkedik el.

– A létesítményt megálmodó és finanszírozó, magánbefektetőkből álló csoport minden tagja az első pillanattól fogva hitt abban, hogy ez a pálya megvalósítható. Ez a létesítmény a Nemzetközi Automobil Szövetség és a Nemzetközi Motorsport Szövetség által előírt legmagasabb biztonsági követelményeknek megfelelően lett megépítve, ennek köszönhető az is, hogy gyakorlatilag bármilyen versenynek otthont tud adni. Folyamatban van egy négycsillagos, 145 szobás szálloda építése is, ez hamarosan elkészül, az ottani helyiségekből pedig a pályára nyílik közvetlen kilátás. A versenypálya a reményeink szerint a térség turizmusának új lökést ad, valamint jelentős szerepet játszik a munkahelyteremtésben is mondta a Balaton Park Circuit nyitó sajtótájékoztatóján Gianpaolo Matteucci, a versenypálya igazgatótanácsának tagja.

A pálya tervezője koronavírus-fertőzés miatt nem lehetett jelen

–Valódi csapatmunka volt az aszfaltcsík kialakítása, a folyamat során pedig igyekeztünk a versenyzők fejével gondolkodni. Elsősorban három szempontot vettünk figyelembe a tervezéskor, ezek pedig a biztonság, a fenntarthatóság, valamint a versenyzők irányába támasztott kihívás voltak – fogalmazott üzenetében a tervező Gulácsi Ferenc.

A balatonfőkajári Balaton Park versenypálya
Fotó: NSO/Árvai Károly

 

Giancarlo Fisichella elsőként ment végig az aszfalton

A sajtótájékoztatón részt vett

Giancarlo Fisichella háromszoros Forma-1-es futamgyőztes autóversenyző, aki elsőként ment végig az aszfaltcsíkon egy utcai Ferrarival.

– A célegyenes végén jó lehetőség kínálkozik az előzésre, a hátsó egyenesben pedig érzésem szerint versenyautóval 250-260 kilométer/órás, Forma-1-es autóval pedig akár 300 kilométer/órás sebességet is el lehet érni – mondta az olasz pilóta.

Giancarlo Fisichella háromszoros Forma-1-es futamgyőztes autóversenyző a balatonfőkajári Balaton Park versenypálya megnyitóján
Fotó: NSO/Árvai Károly

 

– Negyvenezer négyzetméternyi paddock-terület áll a rendelkezésünkre, a boxutcában negyvennyolc garázs található, és a legújabb, MyLapsX2 elnevezésű versenyirányítási rendszert használjuk. Rengeteg tervünk van még, ezzel a mai eseménnyel pedig a versenynaptárt is megnyitottuk. Reméljük, hogy a különböző versenysorozatok közül minél többen döntenek majd úgy a közeli és távolabbi jövőben, hogy nálunk szeretnének versenyezni – mondta Dancsó Adrienn, a Balaton Park Circuit motorsport részlegének operációs vezetője.

A balatonfőkajári Balaton Park versenypálya vonalvezetése
Fotó: NSO/Árvai Károly

 

A Forma-1-hez, valamint a MotoGP-futamok megrendezéséhez további előírásoknak kell még megfelelniük, ugyanakkor az F1-et nem akarják elhozni a Hungaroringről, mert az a versenysorozat oda tartozik.

– A térség felkészült arra, hogy nagyobb sporteseményeket fogadjon, a Balaton Park Circuit megépülése pedig nagy lökést ad az idegenforgalomnak. Ez a pálya ide fogja majd vonzani az autó- és motorsportot kedvelő turistákat, és felteszi a két sportág világtérképére Balatonfőkajárt. Mindezek mellett a szállásadóink további vendégeket fogadhatnak majd, a helyi lakosoknak pedig munkalehetőséget is kínál a létesítmény – fogalmazott Forró Zsolt, Balatonfőkajár polgármestere.

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: NSO/Árvai Károly

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva