likeBalaton.hu | 2022.02.13. 12:00
Ilyen szép templom épült Balatonakarattyán
Az önkormányzat tulajdonában lévő használaton kívüli kertmozi és a szomszédos telek területén épült meg az új református templom, amit 2022. február 12-én adtak át a Balaton-parti településen.

A református templom befogadóképessége kb. 70 fő, és az istentiszteleti és más egyházi alkalmak mellett otthont ad igényes koncerteknek, zenés áhítatoknak is – írta refkenese.hu.

Alaprajza hajót formáz

A templomot Szabó György építész tervezte, aki így írta le az épületet: „A templomtér, mint minden református liturgikus tér középpontjában az Isten jelenlétét és áldozatát jelképező úrasztala van. E köré szerveződik a gyülekezet laikus, és az istentiszteleten szolgáló tagjainak helye: a szék (pad-) sorok, velük szemben pedig a szószék, oldalt az orgona.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A tér alaprajza így egy levelet, vagy hajót formáz, mely gazdag szimbolikus jelentéstartalommal bír. Tovább erősíti a tér szimbolikus üzenetét a falívek fölött „lebegő”, üvegezett sávokkal „kikönnyített” levél alakú tető. A templomtér intimitását a tömör, magukhoz ölelő falívek, felfelé való nyitottságát pedig az e fölött megjelenő nagyvonalú üvegezett sávok adják.”

Adományokkal segítették

A több mint kétszázmillió forintból elkészült balatonakarattyai templom építéséhez első ütemben a telekvásárláshoz és szerkezetépítéshez 80 millió, majd később az infrastrukturális beruházásokra és a környezetrendezésre további 86 millió forint állami támogatást kapott a gyülekezet.
Némethné Sz. Tóth Ildikó lelkész beszámolt arról, hogy a hívek adományaiból szerezték be 2,5 millió forintért a harangot, négymillióért az orgonát, csak a 2020 utolsó októberi vasárnapján gyűjtött országos perselyadományokból 21 millió forint gyűlt össze.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva