veol.hu | 2021.01.18. 12:00
A Megfőzzük Almádit Egyesület felkészülten várja az idei esztendőt
Harmadik évét kezdte meg Balatonalmádi gasztroegyesülete. Az elsőben meg- és elismertette magát a nagyközönséggel. A másodikban két covid-hullám között végigdolgozott egy nagyon erős szezont, télbúcsúztató és szezonnyitó rendezvényekkel. A rövid téli pihenő után 2021-ben a megerősödött egyesület tagokat vesz fel, és egy nyugodtabb, hosszabb, egészségesebb szezonban reménykedik.

Tornyos Balázs séf, az egyesület elnöke nem gondolta volna, hogy a Megfőzzük Almádit ennyire sikeres lesz.

– Eleinte csak annyit tudtunk, hogy együtt akarunk tenni Balatonalmádiért. A Megfőzzük Almádit Egyesületet olyan vendéglátó szakemberek alapították, akik összefogás nélkül is jó eredményekre képesek. Ennél többet akartunk. Meg akartuk ismerni egymást. Együtt akartunk létrehozni olyan rendezvényeket, amelyekre büszke lehet Balatonalmádi. De ennél sokkal többet értünk el – mondta el a séf.

Tavaly is jól sikerült a téltemető-tavaszköszöntő mulatság a Budatava strandon
Fotó: Pesthy Márton/Napló

 

A Covid-járvány első hullámánál az egyesület elsőnek ajánlotta fel segítségét a városnak. A második hullámnál pedig megmutatták, hogy gyorsan össze tudnak hozni egy segítő akciót. Csalló Gergő, egy pálinkamanufaktúra ügyvezetője ózongenerátort adományozott az Országos Mentőszolgálat veszprémi állomásának. Ekkor vette észre, hogy a Covid mentősei milyen nehéz körülmények között végzik a munkájukat.

– Gyorsan körbeírtam a csapatnak, hogy ki tudna néhány adag meleg étellel segíteni a mentősöknek. A télen is nyitva lévő tagjaink azonnal jelentkeztek. Az egyik tagunk halsütödéje és a másik vegán étterme is készségesen segített, egy forintot sem fogadtak el az ételekért. Gyorsan, hatékonyan, egymást segítve dolgozunk – tette hozzá Csalló Gergő.

A csoportkép a 2019-es téltemető ünnepségen készült
Fotó: Archív

– Eleinte csak annyit tudtunk, hogy ez az egyesület jó dolgokat képes létrehozni – mondta Tornyos Balázs. – Most már azt is tudjuk, hogy milyen sokra vagyunk képesek. A halsütöde volt az első helyünk, amely hírt adott Almádi gasztronómiájáról. Nem lankadnak, felújították az éttermet, így várják az új szezont. Most már – nem hiszem, hogy túloznék – a Balaton-part legszínesebb városává tehetjük Balatonalmádit.

A hegyoldali pince új séfjével valóban olyan, mint egy kis Provence a Balaton partján. A francia cukrászat az ország egyik legjobbja. A vegán étterem nemcsak elhallgattatta a kétkedőket, akik szerint ilyen típusú vendéglátóhely nem élhet meg a Balaton partján, hanem évről évre jobb és stabilabb. Idén is szeretnénk színvonalas programokat szervezni. Ehhez mindenünk megvan.

Étellel-itallal szolgálunk, ha pedig helyszínt kell építeni, itt van Fabó Péter reklámstúdiója.

Balról: Tornyos Balázs (Tornyos BBQ), Árvai Anita (Veganeeta Home) és Kocsis Bálint (Terasz) egy korábbi interjú alkalmával
Fotó: Sági Ági/Napló

– Nem volt kérdés, hogy beszállok, hiszen ezek a vendéglátósok akartak valamit. Hiszek a közösségben, a közös munkában. Mivel a cégünk a környék nagy fesztiváljait építi, ezért mindig van annyi kapacitásunk, hogy a Megfőzzük Almádit programjait eszközökkel támogassuk – mondta Fabó Péter, az egyesület alapító tagja.

2021-ben nehéz szezonra számítanak az egyesület tagjai. – 2020 kemény év volt mindenki számára – mondta Márkus Ferenc, a halsütöde tulajdonosa. – Nagyon jó szezont zártunk, de tudjuk, hogy az idei még keményebb lesz. A válság kivéreztette az embereket, sokan nem tudnak majd nyaralni menni, akik pedig hozzánk érkeznek, megnézik, mire költik a pénzüket. Tisztességes áron jót kell adnunk. De ez nem lesz probléma, eddig is ezt tettük.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva