Kovács Erika/veol.hu | 2023.05.14. 08:00
Aranyszabály a vendéglátásban: nagy vonzerő a minőség
Ötödik alkalommal nyitotta meg Tornyos Balázs vezetésével a Megfőzzük Almádit Egyesület (MAE) a nyári szezont Balatonalmádiban. A minőségi gasztronómiában és színvonalas programokban bővelkedő eseményt május 13-14-én rendezik meg.

– A csapatmunkában hiszek. Amíg cégvezetőként dolgoztam, saját csapatot építettem, városvezetőként is ezt teszem, csak még komplexebb, szerteágazóbb a feladatom, vélte Fabó Péter. A polgármester hozzátette, a MAE alapítója, mert fontosnak tekinti, hogy az adott területen dolgozó vállalkozók partnerek legyenek, akikkel közös célokat lehet kitűzni. Elismerésre méltó, hogy már ötödik éve együtt rendezik meg a szezonnyitót, de ennél is fontosabb, hogy a városvezető kérésére meghívják az összes helyi vendéglátóhelyet, hogy így minél nagyobb számban fogadják a vendégeket.

Hangulatkép a tavalyi szezonnyitóról. A finom ételek mellett idén is lesz élő zene Balatonalmádiban Fotó: MAE

 

Tornyos Balázs séf, egyesületi elnök kiemelte: — A szezonnyitónk kicsi, szerethető, meg is akarjuk tartani ilyennek. Nem építünk nagy színpadot, nem hozunk sztárokat, de megtöltjük zenével a várost, és finom ételeket kínálunk. A zenei palettán lesz például bár- és gitárzene, görög muzsika, kareokeparti, érkeznek DJ-k.

Minden tavasszal megszavaztatják az almádi ínyenceket, mely alapanyagokból készüljenek a nyitás ételei. Az idei nyertesek: a spárga, a süllő, a tejföl és az eper. Az egyesület tagjai, illetve a csatlakozó vendéglátók ezekből készítik a kínálatot, és élő zene idén is mindenhol lesz. – Hiszünk a minőségi vendéglátásban, a jó és helyi alapanyagokban, a főzési technológiákban, a négy évszakos Balatonban, mely számunkra a legszebb vízpart a világon, a minőségi kultúrában, a közösségben, az összetartásban. Aki vendégként hasonló elveket vall és a Balaton északi partjára érkezik, találkozik velünk, fogalmaztak a szervezők. A szezonnyitón hagyomány, hogy a Szentesi Lovasfarm fogata, Szentesi Vajkkal a bakon kocsikáztatja az vendégeket, akiknek Kalló Zoltán Prima-díjas prímás muzsikál.

 

Balatonalmádiba tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: MAE

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva