Keszey Ágnes | 2021.06.07. 07:00
Zöldborsó, meggy, harcsa, gomolya - te mit főznél belőle?
Zöldborsó, meggy, harcsa, gomolya. Ez volt az a négy alapanyag, melyekből ételeket, desszerteket készítettek a Megfőzzük Almádit szezonnyitó rendezvényhez csatlakozott éttermek.

Szezonnyitó gasztroünnep a Megfőzzük Almádit Egyesület immár harmadik alkalommal megszervezett rendezvénye. A recept egyszerre egyszerű és különleges: a programhoz csatlakozott éttermek erre a napra olyan különleges fogásokat készítenek el, melynek egy-egy hozzávalóját egy korábbi játékon a közönség szavazza meg.

– Hogyan született meg a rendezvény ötlete, hogyan formálódott a kezdeményezés?
– A gasztronómiai volt a fő irány. Jó páran ismertük már egymást, aztán kialakult egy csapat, melynek tagjai részt vesznek ebben a programban – kezdte a program bemutatását Tornyos Balázs, a Megfőzzük Almádit Egyesület elnöke. Ő, valamint Kocsis Bálint a szervezet szabadúszó séfjei, akik folyamatosan cirkálnak a helyek között és segítenek ott, ahol kell.

S, hogy mit főztek ki együtt a június első szombatján? Már csak felsorolni is érdekes a kínálatot, melyből a vendégek válogathattak. Az Amaretto fagyizó pultjában a sok jeges finomságok között ezen a hétvégén ott volt a meggyes gomolyafagylalt is. A Csalló pálinka a meggyes pálinkákra hirdetett egyet fizet kettőt kap akciót, melyben az ajándék egy érlelt vagy fürtös vadmeggy pálinka volt. Az Ivácson Kistermelői Élelmiszerek natúr és füstölt gomolyát, meggyes joghurtot és füstölt harcsás zsendicét kínált, s ajándékul nyújtották át a vevőknek a gomolya sütés receptjét – s még egy kupont, mellyel a már említett fagyit is megízlelhették a vendégek.

A Jóbarátok Halsütöde zöldborsó krémlevest pirított mandulával kínált, főételek között pedig szerepelt grillezett gomolya sajt kevert salátával, harcsapaprikás kemencés túrós csúszával, mákos túrógombóc meggy raguval , citrusos zöldborsó krémleves konfitált harcsafilével, kemencében párolt marhapecsenye pirított darával és meggymártással, és spárgával grillezett gomolya hideg epersalátával. A Kerekes pince a Desszeretlek desszertműhellyel fogott össze és így Streit Kriszti csoki-meggy mousse-ját ízlelgethették az édesszájú vendégek. A Mélytányér menüje kokhagymás harcsafilé paprikás mártással, szalvéta gombóccal, valamint panna cotta kardamomos meggyraguval volt.

A vegán étterem a zöldborsót választotta a főételhez
Fotó: Keszey Ágnes

A Veganeeta pedig fehérboros zöldborsós rizottót kínált kardamomos édesköménnyel, mentás borsóhabbal, valamint gluténmentes meggyes-tárkonyos morzsapitét. Betűrendben ez volt az utolsó étterem a résztvevők közül, ám nekünk azért is volt különleges, mert itt beszélgettünk a program szervezőivel. Árvai Anita, a vegán étterem tulajdonosa azt emelte ki, hogy az első két „tesztév” után mostanra forr ki e rendezvény.

Megfőzzük Almádit – egyszerre vendégcsalogató rendezvény, az étteremtulajdonosoknak pedig szakmai és baráti közösség – meséli Árvai Anita és Tornyos Balázs
Fotó: Keszey Ágnes

– Egyedi és különleges a program vezérfonala: a közönség előre megadott alapanyagok közül szavazza meg azokat a hozzávalókat, amelyekből elkészülnek majd az ételek. Mik a tapasztalatok: próbálnak egyszerűsíteni, vagy olyan alapanyagokat szavaznak be, melyek kihívást jelentenek?
– Az első évben mi magunk is szándékosan raktunk be olyan alapanyagokat, melyekből kénytelen voltak olyat választani, mely kihívást is jelent. A tavalyi és az idei egyszerűbb volt. Négy kategória volt: egy zöldség, egy gyümölcs, egy hús /hal, valamint egy tej/tejkészítmény, s mindegyik csoportban volt négy ötlet. Minden csoportból egyre szavazhattak a vendégek, így most a zöldborsó, a meggy, a harcsa és a gomolya került be az alapanyagok közé. A szabály az volt, hogy legalább egy alapanyagot mindegyik hely használjon felé. Van olyan hely, amely felhasználhatta mind a négyet. Itt a vegán étteremben csak a meggy és a borsó maradhatott. Amikor kiderült, hogy meggy az egyik alapanyag. a pálinkás résztvevőnk nagyon megörült, és megköszönte a szavazóknak, hogy nem mandulából kell pálinkát főznie – mondta el Tornyos Balázs.

Közben az asztalra kerültek az ételek is, hogy ne csak szavakban, hanem képekben is megmutathassuk. A pitéről még fotózás közben is beszélgettünk, hiszen kíváncsiak voltunk, hogyan került a meggy mellé tárkony a desszertbe.

– Összekóstoltam – árulta el a titkot a séf, de azért bővebben is mesélt róla. – Hogy hogyan jött az ötlet, hogy épp a tárkonnyal kóstoljam össze a meggyet azt nem fogom tudni megmondani – mondta mosolyogva.

Az étterem tulajdonosa azonban elárulta: a séf esetében számukra már nem is annyira meglepőek a furcsa ízpárosítások, hiszen sok nem mindennapi ízpárosításból lettek már a vendégek körében kedvelt ételek.

Beszélgetőtársaink nem csak az ételekről meséltek lelkesen, hanem arról is, hogy a program résztvevői számára egyrészt azért is fontos a rendezvény, mert alkalmat teremt szakmai beszélgetésekre, másrészt igazi baráti közösséggé is kovácsolódtak.

– Vannak nagyon jól képzett séfek a körünkben – mint Balázs is – akiknek a szakmai tanácsára mindannyian hallgattunk. Ebben a csapatban az is nagyon jó, hogy mindenki másban jó. Nincsen rivalizálás közöttünk, nem érezzük úgy, hogy jobbnak kell lennünk valakinél.Vannak vállalkozási kvalitások, séfkvalitások, médiakvalitások, van, aki a PR-ban nagyon jó, van fotósunk. Mindannyian tudunk segítségért fordulni a másikhoz és támogatjuk egymást. Ez az évek során forrt így ki. Biztonságot ad és a valahova tartozás érzését adja – emelte ki Árvai Anita.

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva