likeBalaton.hu | 2022.10.16. 18:00
Felébredt a tulaj, míg a tolvaj a balatoni házban keresgélt – balhé lett
Öt nap alatt kiiktatták a bűnelkövetőt a balatonalmádi rendőrök. A férfit több bűnycselekmény elkövetésével is vádolják.

A bűnelkövető megöléssel is fenyegette az áldozatot

A balatonalmádi rendőrök kiiktatták a bűnelkövetőt, akivel szemben lopás és más bűncselekmények elkövetése miatt folytatnak nyomozást. A férfi 56 éves, enyingi lakos.

Balatonalmádiból érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy 2022. október 9-én reggel egy ismeretlen férfi

besurrant egy családi házba, és az ott alvó emberek között lámpával értékek után kutatott, azonban az ingatlan tulajdonosa megzavarta és kérdőre vonta őt.

Dulakodás alakult ki kettejük között, amely az utcán is folytatódott. Az összetűzés alatt az idegen férfi több alkalommal ököllel arcon ütötte, illetve

megöléssel fenyegette meg a huszonegy éves háztulajdonost.

Az elkövető ezután – értékek nélkül – biciklire ült és elmenekült a helyszínről.

A fiatalember zúzódásos sérüléseket szenvedett

A rendőrök büntetőeljárást rendeltek el az eset kapcsán, amelyben széleskörű adatgyűjtést végeztek a helyszíni adatokból kiindulva. A sértett lélekjelenlétének köszönhetően pontos személyleírást tudott adni a nyomozóknak, emellett az elkövetés helyén talált nyomok elemzésére kirendelt Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet gyors és részletes vizsgálata is hozzájárult ahhoz, hogy néhány napon belül a rendőrök látókörébe kerüljön a feltételezett elkövető. A balatonalmádi nyomozók irányításával, összehangolt akcióban 2022. október 14-én a lepsényi tartózkodási helyén bujkáló 56 éves enyingi lakost elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták. Az elrendelt büntetőeljárásban megállapították, hogy a középkorú férfi más bűncselekményeket is elkövetett az elmúlt napokban, amelyek tisztázása jelenleg is folyamatban van.

Ellene – őrizetbe vétele mellett –

lopás vétség, kifosztás bűntett kísérlete és súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt folyik büntetőeljárás

a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon. A nyomozók javaslatot tettek az illetékes ügyészségen az elkövető letartóztatására.

 

 

 

 

Forrás: police.hu
Nyitókép: illusztráció/shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva