veol.hu/Horváth Virág | 2020.06.13. 17:00
Ínyencségekkel és zenével nyílt meg a szezon Balatonalmádiban
A Megfőzzük Almádit Egyesület Balatonalmádiban már megnyitotta a szezont. Több helyszínen is friss finomságokkal és zenével várták az érdeklődőket.

Nagy tömeget vonzott a szombati szezonnyitó Balatonalmádiban, a hat helyszínes programon kiemelten figyeltek az egészségügyi szabályok betartására.

A Megfőzzük Almádit Egyesület elnöke, Tornyos Balázs elmondta, már hetek óta készültek a szezonnyitásra, és ugrásra készen várták a járványhelyzet-enyhülését.

Tornyos Balázs, az Egyesület elnöke (Fotó: Balogh Ákos/Napló)

— Ez a rendezvény tavaly volt először. Az egyesület már szinte teljesen készen várt, és figyelte a járványhelyzet alakulását, hogy mikor hirdethetjük meg a szezonnyitót. Az egyesület tagjaival számunkra nagyon fontos ez a rendezvény, hiszen mi nem csak vendéglátósok akarunk lenni, hanem jó vendéglátók is. Ahhoz, hogy vendégül láthassunk valakit, ahhoz az kell, hogy otthon érezze magát nálunk. Az egyesület célja most is az, hogy a szezont előre hozzuk és kitoljuk, hogy az emberek lássák azt, hogy Balatonalmádiba késő ősszel, télen és kora tavasszal is érdemes ellátogatni — tette hozzá Tornyos Balázs.

(Fotó: Balogh Ákos/Napló)

Az idei szezonnyitó különlegessége, hogy több helyen is zenével várták a résztvevőket, a Teraszon DJ Enikő és Holéczy László, a Jóbarátok Halsütödében Balogh Sofia, a Kerekes Pincében pedig Dj Galler szolgáltatta a zenét.

Megszavaztatott alapanyagokból készítettek az egyesület tagjai ínyenc fogásokat, így málna, kecskesajt, kovászos uborka, süllőpofa különböző módokon került a tányérokba és a poharakba. A szezonnyitóra megszavazott hozzávalókat négy csoportból választották ki, gyümölcs, zöldség, hús/hal, és tejtermék kategóriából. Ezek közül bármennyi összetevőt kiválaszthattak az egyesület tagjai, így minden résztvevő vendéglátóhely a saját arculatának megfelelően használhatta fel az alapanyagok valamelyikét.

(Fotó: Balogh Ákos/Napló)

Ennek alapján a Bab kávézóban a vendégek megkóstolhatták a Csalló pálinka legjobb málnás pálinkáját, valamint készült a helyszínen málnás kávé és limonádé, az ínyencek pedig kipróbálhatták az uborkás kávé-koktélt is.

A Kerekes Pincében természetesen a finom italok mellett kovászos uborkaleves kacsazsíron pirított kenyérrel és grillezett kecskesajt málnaecetes zöldspárga salátával készült, nem csoda talán, hogy elsők között telt meg a hely vendégekkel.

Streit Krisztina málnás-mangós choux-t készített az ünnepi alkalomra, a Jóbarátok Halsütöde málna krémlevessel készült rebarbara habbal, valamint egyedüli helyként használták a süllőpofát, melyet sörtésztában édes burgonyával, mediterrán salátával kínáltak. A Teraszon Kocsis Bálint séf keze alatt hideg kovászos uborka leves, füstölt sonkával és tökmagolajjal, valamint vaslapon sült kecskesajt, körtével és körömvirágos paradicsom lekvárral, salátával készült. Kocsis Bálint a málnát egy teljesen új főétel hozzávalójaként képzelte el, így a Balaton-parti strand bisztró rántott pankó pacalt, ropogós salátával és ötfűszeres málnával tálalt az érdeklődőknek. Habár a pacal első hallásra általában nem az emberek kedvenc étele, a séf a vajpuhára főzött pacallapokat ropogós bundában készítette el, amely a málnával igazi különlegességként szerepelt a repertoárban.

(Fotó: Balogh Ákos/Napló)

A Veganeeta Home és Tornyos Barbeque kovászos uborka krémlevessel és kókuszos málnakrémmel töltött keksztekerccsel készült az alkalomra. Tornyos Balázs smokerben sült, dahllal töltött kápia paprikával színesítette az ételek sorát, melyet kovászos uborkás cukkinifőzelékkel tálalt. A dahl egy vöröslencséből készült fűszeres indiai krémleves, amit ehhez az ételhez kevesebb lével főztek, útifűmaggal megfogtak, hogy ne legyen folyós, és így töltötték a kápia paprikába, és ez az egész került a smokerbe, ahol 130 fokon másfél órán át készült, így kapott egy intenzív füstöt, tálalás előtt pedig megpirították.

(Fotó: Balogh Ákos/Napló)

Tornyos Balázs kiemelte, a Megfőzzük Almádit Egyesület tagjai mindenben segítik egymást, és számíthatnak egymásra.
— Azért is alakultunk, hiszen mindannyian almádiak vagyunk, szeretjük ezt a várost, tenni akarunk érte, és azzal tudunk a legtöbbet tenni a közösségünkért, ha jó ételeket készítünk és jó rendezvényeket szervezünk.

A gasztronómiai kavalkádot érdemes volt alaposan körbejárni a szezonnyitó alkalmával, ezért a helyszínek között a Szentesi Lovasfarm jóvoltából lovasfogattal közlekedhettek a résztvevők.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva