likeBalaton.hu | 2024.06.13. 12:00
Kegytárgyakat loptak a balatonfőkajári templomból
Elfogtak egy fiatal férfit, akinél kutakodva a rendőrök megtaláltak néhány ellopott kegytárgyat. Visszaadták a kajári plébánosnak.

Bejelentés érkezett a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, hogy május 31-én vagy június 1-jén betörtek a balatonfőkajári templomba, és elvittek onnan több vallási kegytárgyat – írja a police.hu.

Az elkövető közel 400 ezer forint kárt okozott

A balatonalmádi nyomozók június 6-án elfogtak és előállítottak egy 22 éves fülei férfit, majd kihallgatták.

Az eljárás során beismerte azt is, hogy május közepén és az utolsó héten is járt a templomnál, és betört néhány katedrálüveget.

A rongálással okozott kár akkor meghaladta a 160 ezer forintot. A tettest a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Az orvgazdától szerezték vissza a rendőrök

A rendőrök több ingatlanban is kutatást végeztek, ahol a vallási tárgyak egy részét megtalálták és lefoglalták.

A fülei férfi több eszközt eladott már, ám az egyik legértékesebbet sikerült a nyomozóknak megtalálni, és lefoglalni egy vásárlónál.

A balatonalmádi rendőrök visszaadták a kegytárgyakat a plébániának.

A férfi ellen lopás bűntette és rongálás bűntette miatt is folyik a nyomozás.

 

 

Nyitókép: Pixabay/planet fox

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva