likeBalaton.hu | 2021.10.02. 17:00
Mozdonyportré állít emléket az Alsóörs-Veszprém vasútvonalnak
Már több, mint 50 éve nem jár a helyiérdekű vasút Balatonalmádi és Veszprém között, az almádiak mégis nosztalgiával emlékeznek rá, és a vasút részben megmaradt építményei ma is szerves részét képezik Balatonalmádinak.

Nagyméretű mozdonyportré díszíti péntektől Balatonalmádiban az egykori Alsóörs-Veszprém helyiérdekű vasút hídjának még ma is álló pillérét. Döme Péter Balatonalmádiban élő festőművész alkotása a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásával készült el.

Ünnepélyes avatás

A festmény avatásán dr. Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos a sok szállal kötődő helyi közösségek erejének fontosságáról beszélt, kiemelve, hogy a 2023-as Kulturális Főváros egyik alapcélja éppen ezeknek a helyi közösségeknek, művészeknek erősítése, támogatása.

– Közel 50 évvel ezelőtt a Bakonyt és a Balatont összekötő Veszprém-Alsóörs vonal megszüntetését traumaként élték meg a helyiek, a veszprémiek, és a balatoni térségben élők is, és ez a mai napig fájó emlék számukra. A vasútvonalhoz köthető személyes történetek miatt ennek a fali festménynek különösen nagy jelentősége van. Fontos, hogy életben tartsuk a hagyományokat!

Fotó: Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa

A Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület másfél évvel ezelőtt kérte fel Döme Pétert, a városban élő és alkotó festőművészt, hogy álmodja meg, és alkossa meg a több, mint hét méter hosszú és csaknem 3 méter magas emlékfestményt.

Döme Péter
Érettségi után nyomdai retusőr és fotós végzettséget szerezett, majd idegenforgalmi tanulmányokat folytatott. A művészet több vállfaja is érdekli: a festés mellett zenekészítéssel, dj-zéssel és zenekari menedzsmenttel is foglalkozik. A festést – csak úgy, mint a többi művészeti tevékenységét – autodidakta módon sajátította el. A festés már gyerekkora óta foglalkoztatja. Saját vászon alkotásai mellett design festéseket is készít minden fajta anyagra, legyen az fa tábla vagy fal.

A festmény modellje, a 375.680-as számú gőzmozdony a vasútvonal egy másik szakaszán, a Balatonalmádi-Öreghegyi vasúti hídon áll. A kép mostantól az Alsóörs felé vezető 71-es főút kivezető szakaszán látható, pontosan ott, ahol a Balaton partjára futottak le a sínek, emlékeztet az egykor népszerű, a Bakonyt és a Balatont összekötő vasútvonalra.

Vasút Balatonalmádi és Veszprém között

Még a XX. század elején kezdték meg az Alsóörs-Veszprém helyiérdekű vasút tervezését. A pálya kitűzése után az almádi szakaszon 1907. október 15-én kezdték a töltések építését. Az Alsóörs-Veszprém vonal építéséhez kevesebb, mint egy évre volt szükség: 1908. szeptember végén haladt rajta végig az első vonat.

A 11-es számú Alsóörs-Veszprém vasútvonal 22 km hosszú volt.

A megszűnése előtt a mai 11-es számú Győr-Veszprém vasútvonal részeként üzemelt, így közvetlen vonatok is indultak Győrből a Balaton partjára. Megszűntetését gazdaságtalanságra hivatkozva az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció rendelte el: működésének 60. évfordulóján megszüntették a vonalat. A pályát 1974-ben végleg felbontották.

MÁV 375 sorozatú gőzmozdony
Fotó: Fortepan, 1940

A város lakói számára azonban a vonal emléke is fontos volt: három évtizeddel a bezárás után a honismereti kör tagjai összefogtak, és ennek eredményeként a városban azóta legendássá vált 375-ös mozdonyt Ráday Mihály operatőr, városvédő közbenjárására dr. Heller György, a MÁV História Bizottságának képviselője Balatonalmádinak ajándékozta.

A vasút nyomvonalán sok helyen megmaradtak az ipari műemlékek.

Balatonalmádiban ma is több látható közülük, ha a régi nyomvonal helyén kialakított Töltés utcán haladunk végig.
Az Öreghegyi állomást átépítették, de megtartották régi formáját, szintén áll a Remete-völgyi állomás is, melyből lakóházat alakítottak ki. A helyiek és a turisták számára is fontos vasúttörténeti emlék a Budai Nagy Antal utca felett áthaladó régi vasúti híd, amelyet vörös homokkőből építettek. Itt található a 375-ös számú szertartályos gőzmozdony. A régi töltés helyét mára kerékpárút vette át, így az egykori vasútvonal helye ma is összeköti a Bakonyt a Balatonnal.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva