veol.hu/B. Virág Rita | 2022.02.12. 14:00
Multifunkciós csarnok épül konditeremmel és szaunával Balatonalmádiban
Elkészültek az újonnan épülő multifunkciós csarnok tervei.

Tavaly jelentette be Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője, hogy belügyminisztériumi forrásból 500 millió forintot kapott Balaton­­almádi útfelújításra és egy multifunkciós csarnok tervei­nek előkészítésére. Végül a település 400 millió forintot fordíthat a belterületi utak felújítására, 100 millió forintot költhetett a csarnok terveztetésére és a terület előkészítésére.

A látványtervek szerint az épület egyik fő építőeleme a vörös kő lesz
Forrás: önkormányzat

 

Mára kiderült az is, hogy a Lozsántán, a nemrég átadott új sporttelep mellett épülhet meg a multifunkciós létesítmény.
Kiss Viktor építész terveit is nyilvánosságra hozták, eszerint a 20×40 méteres küzdőtér mellé egy 448 fő befogadására alkalmas lelátó kerül. Az épületben helyet kap még két, sportolásra alkalmas terem, az egyik 83, a másik 177 négyzetméteres lesz. Kialakítanak egy konditermet és egy szaunát is.

Forrás: önkormányzat

 

A csarnok mellé természetesen épül egy parkoló is, ahol 72 személyautó és két busz tud majd megállni. Újdonság, és nagy hiánypótlás lehet, hogy a létesítmény köré egy 400 méteres futókör épül. A látványtervek szerint az épület egyik fő építőeleme a Balaton-part egyik jellegzetessége, a vörös kő lesz.

Az épületben helyet kap még két, sportolásra alkalmas terem, az egyik 83, a másik 177 négyzetméteres lesz. Kialakítanak egy konditermet és egy szaunát is. Nagy hiányt pótol majd a 400 méteres futókör
Forrás: önkormányzat

 

Almádiban már évtizedek óta téma egy ilyen csarnok megépítése, hiszen a városban egy-egy nagyobb rendezvény esetén nem volt megfelelő esőhelyszín.
A különböző sportegyesületek számára is nagy segítség lehet, hiszen például a küzdősportosoknak eddig szűkösek voltak a lehetőségeik. Talán nem véletlen az sem, hogy a városban nem igazán tudtak gyökeret verni a teremsportok sem. Nincsenek kosarasok, röplabdások, aki ezeket szerette volna űzni, kénytelen volt más városba járni edzeni.
Az új sportcsarnok megépítésével most ez a probléma is megoldódhat.

 

forrás: veol.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva