likeBalaton.hu | 2022.05.03. 12:00
Szalonná alakul a balatonalmádi magtár
Hetvenöt, a Balaton körül élő és alkotó festőművész, grafikus, szobrász, iparművész, fotóművész 140 alkotását csodálhatjátok meg ezen a különleges tárlaton.

A kiállítás története

A Balaton Szalon előzményeit a rendszerváltás után egy évvel találjuk. 1991-ben rendezte meg Veszeli Lajos festőművész az első Balaton Tárlatot. Ez egy országos biennálé volt, amelyet a Balatonalmádi Padlás Galériában rendeztek meg. A megnyitóról így számolt a korabeli sajtó:

„Tegnap este ünnepélyesen megnyitották Balatonalmádiban a Balaton Tárlat ’91 című kiállítást. Megnyitóbeszédet mondott ez alkalommal Kerényi Imre rendező, a Madách Színház igazgatója. Koncz Gábor színművész, valamint Kövi Bálint gordonkán rövid műsort adott elő. Almádi város polgármestere – dr. Kerényi László – átnyújtotta Dobos Lajos 70 éves festőművésznek a város díját. A mester közel 40 éve kötődik a magyar tengerhez. Festői környezet övezi a kiállítótermet, mely a városháza manzárdterében 37 művész 60 festményét és 14 szobrát mutatja be. Közöttük Kossuth- és Munkácsy-díjasok, érdemes és kiváló művészek is szerepelnek.”

2017-től három éven keresztül Balaton Szalon néven, Siófokon volt lehetőség a balatoni képző- és iparművészeknek, népművészeknek közös bemutatkozásra. 2019-ben a Magtár épületében rendezték meg az Új Dunántúli Tárlatot.

Különleges helyszín

Ez a hagyomány folytatódik 2022-ben egy különleges és impozáns helyszínen. Az első Balaton Tárlatot Kerényi Imre nyitotta meg, az idei Balaton Szalont a XVIII. század közepén épült, Balatonalmádiban található Kerényi Imre Kult-Magtár épületében rendezi meg a balatoni művészek összetartó lelke, Veszeli Lajos.

Fotó: Pesthy Márton / Napló

Hetvenöt, a Balaton körül élő és alkotó festőművész, grafikus, szobrász, iparművész, fotóművész 140 alkotása szerepel május 6. és június 3. között, az idei szezonnyitó tárlaton. A látogatók három különböző térben találkozhatnak az alkotásokkal. A Magtár galériáján fotók és festmények láthatóak, a termeiben festmények és grafikák, az épület 90 méter hosszú, boltíves pincéjébe kerültek a megvilágított szobrok.

A Balatoni Szövetség partnere ebben a nagyszabású vállalkozásban a Veszprémi Petőfi Színház és Balatonalmádi városa, a kiállítás kurátora Veszeli Lajos festőművész. A tárlaton a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Magyar Művészeti Akadémia tagsággal rendelkező művészek állítanak ki. A kiállításon a balatoni művészek köszöntik a Salföldön élő Somogyi Győző, festőművészt, a Nemzet Művészét, 80. születésnapja alkalmából.

Nyitókép: Penovác Károly/ Napló

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva