Megszállottak Napja / Hidak és Hídépítők Napja
Helyszín Balatonalmádi, Véghely Dezső utca 10
Időpont
A Megszállottak Napja nem más, minthogy komoly, koncentrált sportolók megmutatják, mi mindenre lehet képes egy ember, aki célokat tűz ki maga elé, és ezek eléréséért mindent megtesz.

Az esemény főszervezője Kopár István, aki kétszer is egyedül vitorlázta körül a Földet, és a „Megszállottak Klubjának” egyik motorja.

A Megszállottak Napja 2022-ben egy négy órán át tartó izgalmas és aktív sportrendezvény lesz. A nap műsorvezetője Kovács Kokó István ökölvívó olimpiai bajnok, profi világbajnok, visszavonulása óta pedig sportdiplomata, televíziós műsorvezető, és „mellesleg” maratonokat fut.

Ott lesznek a programon Szmrecsányi Márton lovasíjász tanítványai. Ez a program tavaly is sikert aratott. Márton és fiataljai igazi sportemberek, akik lovukkal lélekben összenőve tartják bemutatójukat. „A ló tükör, akit nem akarok erőszakkal megváltoztatni” – vallja Szmrecsányi.

A rendezvény fényét emeli Fekete László, erősportoló, aki 1988–1997 között birtokolta a Magyarország legerősebb embere címet. Piroch Gábor és kaszkadőrcsoportja, akik mini kaszkadőriskolát prezentálnak az odaérkezőknek és természetesen bemutatót is tartanak.

Ha az időjárás is kegyes lesz a „Megszállottakhoz”, a levegő emelkedik Besenyei Péter műrepülő világkupa-győztes.

„A vizesek szárazon lesznek” – mondta Kopár István. A vitorlázók Optimist hajókon mutatják be a mesterfogásokat, csomózni tanítanak, trükköket mutatnak. A SUP-osok viszont a vízre szállnak. Oktatás és verseny is készülődik. Aki tehát SUP-pal rendelkezik, hozza magával!

A családi futást is megrendezik, hiszen ez tavaly népszerű volt a látogatók körében. Az aktív érkezőket várja a 9 méteres mászófal. Lesz még fotópályázat, dedikálás. Aki a versenyeken jól szerepel, nagyszerű ajándékok birtokosa lehet. A „Megszállottak” könyvei, vitorlázás Mathényi Zsomborral Kopár Istvánnal szerepelnek az értékes nyeremények között.

Újdonság az idei évben, hogy a Hídépítők Napját is ezen a napon rendezik meg a régi sportpálya területén. Izgalmas verseny készül, a csapatoknak olyan hidat kell ácsolniuk a megadott idő alatt, amelyen át is kell menniük, anélkül, hogy az építmény összedőlne.

Kopár István nagyon bízik a nap sikerében: „Elemeztük a tavalyi Megszállottak Napját. Kicsit összehúztuk, jóval rövidebb ideig tart majd, mint a tavalyi, de mindig történik majd valami izgalmas a régi focipályán és környékén. Várjuk Balatonalmádi polgárait, nyaralóit és vendégeit!”

 

15:00 Megnyitó

15:15 – 15:20 Kovács Kokó István, a nap házigazdája ismerteti a programot

15:20 – 15:50 Piroch Gábor kaszkadőr helikopteres bemutatója

15:50 – 16:20 Hogyan lehet max. 30 perc alatt hidat építeni – Hídépítő verseny

15:50 – 16:20 Lovasíjászat

16:20 – 16:50 Az elkészült hidak próbaterhelése – átkelés a hídon

16:50 – 17:00 A Hídépítő Verseny győztesének kihirdetése

17:00 – 17:30 Erősportolók bemutatója Fekete Lászlóval

17:30 – 18:00 Családi futóverseny

17:30 – 18:00 Takács Máté íjász bemutatója

18:00 – 18:20 Díjak átadása-eredményhirdetés

18:20 – 18:30 Bessenyei Péter világbajnok műrepülő bemutatója a vízpart fölött

18:30 Programzárás

A rendezvény ideje alatt folyamatosan látogatható programok: 15:00-tól 18:30 óráig

– Vitorlás demo: Optimist gyerek vitorlás, kötél kezelés/csomózás közösen a Hajózási Technikum képviselőivel,

– SUP oktatás /verseny (saját SUP-pal) Németh Zsolttal,

– Mászófal használata a Klub hegymászó tagjaival – Ugyan Anita vezetésével,

– Beszélgetések, fotózás a Megszállottak klubtagokkal, könyv dedikálás,

– MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, katonai eszközök bemutatója (PMP folyami hídkomp stb.),

– Katonai toborzópont, hatástalanított fegyverbemutató, lézerpuska lövészet,

– MH Tűzszerész és Hadihajós Ezred Hajózástörténei Kiállítása,

– Győr Széchenyi István Egyetem Office Bridge – hídépítés irodai eszközökből,

– Óbudai Egyetem Bánki Donát Mérnöki Kara – tésztahídépítés,

– Győr Hild József Építőipari Szakközépiskola, digitális terepasztal, hűtőmágnes készítése,

– Magyar Műszaki Közlekedési Múzeum – Lánchíd simogató (eredeti és új hídtárgyak),

– Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság – Lézerszkenneres mérésbemutató a sportpálya tereptárgyainál, drón bemutató, vízminőség-védelmi bemutató stb.,

Az eseményre a belépés díjtalan!

 

 

Balatonalmádiba tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva