Szívárnyék – Pilinszky-est Balatonalmádiban
Helyszín Balatonalmádi, Városház tér 4
Időpont
Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs előadása a Balatonalmádi Pannónia Kulturális Központban.

Vecsei H. Miklós. Egy fiatal színész, aki mindig akar valamit és nem elégszik meg a könnyen elérhetővel. Az országos népszerűséget a Pál Utcai Fiúk musical hozta meg számára. Ő volt a főszereplő, Nemecsek Ernő, de a való életben korántsem nemecseki figura. Ifj. Vidnyánszky Attilával közösen vezeti a fiatal színházi alkotók közösségét, a Sztalker csoportot. Egy ideig egy faipari mérnökkel és egy tervezővel díszlet- és bútorműhelyt üzemeltetett. Emellett ő találta ki a „Poket” projektet, vagyis az automatákat, amelyekből könyveket lehet vásárolni. Zsebre rakható értelmes könyveket, amelyeket elő lehet venni egy villamoson a telefonon való „szörfölés” elkerülésére. Igazi értékteremtő, fiatal művész, számos önálló esttel a háta mögött.

Szabó Balázs, magyar énekes, dalszerző, bábszínész és mesemondó. A kétezres években a Suhancos együttes tagja, 2009 óta a Szabó Balázs Bandája alapítója és vezetője. 12 éven keresztül nappal bábszínházazott, este zenélt. Mikor elfáradt, a zene mellett döntött. A színpadi létről így beszélt egy interjúban: „A vers az, amit mondani kell, a dal, amit énekelni kell. Akármennyire vagyok fáradt, vagy akármin vagyok túl, a színpad olyan szentély, ahol kiabálni lehet és sok mindent el lehet mondani. És ha a közönség személyében vannak társak, akkor teljes eufóriában vagyok.”

A két művészt a színpad, az irodalom és Pilinszky János szeretete is összeköti. Mind a ketten a maguk módján feldolgozták a hozzájuk közel álló verseket, prózákat; most itt, ennek az előadásnak a kedvéért összefűzik őket. Hangban és dalban, énekben és gitárban, brácsán.

Nyitókép: Facebook/Balatonalmádi Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva