M.É.Z. koncert és ír sztepptánc
Helyszín Balatonberény, Balaton utca
Időpont
Tradicionális ír és skót dalokat hallhat a közönség Balatonberényben, ahol még ír sztepptánc is szórakoztatja majd az egybegyűlteket.

20.00 M.É.Z. együttes koncertje ír, skót tradicionális dallamok & Erin ír sztepp társulat bemutatója.

A M.É.Z. 1988-ban alakult ír és skót folkzenét játszó együttes, ennek a műfajnak az első művelője Magyarországon. Nevük a Meg nem Értett Zenekar rövidítése. Az együttes logója egy öreg, szakállas, ír hegedűs. Mottójuk szerint a M.É.Z. az a zenekar melynek nem célja, hanem dolga van. Kilenc albumuk jelent meg, kétezernél több koncertet tartottak.

A folyamatosan koncertező együttes 2018-ban tölti be a harmincadik évét.

A műsoron ír és skót nép- és műdalok és vidám kocsmadalok szerepelnek, törvényen kívüliekről és az ír szabadságharcról szóló balladák hallhatók többnyire eredeti nyelven, de néhány dalhoz magyar műfordítás is készült. Egyes dalokban az ír és a magyar népzene fúziójaként Turzó Sándor háromhúros mezőségi brácsával kíséri az ír dalokat.

Az Erin társulat 2010 nyarán alakult meg Budapesten Zimborán Gábor vezetésével, az ország legnagyobb és legszínvonalasabb ír tánc iskolájának válogatott tagjaiból. Társulatuk tagjai tapasztalt előadók, nemzetközi szinten is kiváló eredményeket elért professzionális ír sztepp versenytáncosok, akiknek tánctechnikai tudása és színpadi rutinja garantálja előadásaik magas szakmai színvonalát.

Színpadi produkcióikban tradicionális és modern ír sztepp koreográfiák kerülnek bemutatásra látványos show-műsorok formájában.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva