– Emlékszem még, amikor a kétezres évek végén a Sounday Inc. nevű formációd First Blood című lemezét promóztam, a kiadód sajtósaként. Hosszú, sötét hajad volt és fekete metalos pólóban, bőrnadrágban, láncokkal az oldaladon nyomtad a metalt. Most pedig fesztiválszervezőként beszélgetek veled. Megkomolyodtál?
– Semmiképpen! (nevet) Csak a hajam lett rövidebb. Tizenhat éves korom óta hosszú hajam volt. Aztán egyik nap úgy ébredtem, hogy itt az ideje változtatni. A metalos külsőségek visszaszorultak a színpadra. Nem láthatsz már az utcán bőrnadrágban és ‘wesco’ csizmában augusztus közepén.

Fotó: Viszt Viktor családi

– Vicky Sunday művésznéven számos zenekarban játszottál, és ma is aktív zenész vagy. Ha egy ívre fel kellene fűzni a zenei pályádat, hogyan írnád le magad?

– A Vicky Sunday név miatt mindig azt várták tőlem, hogy glam rockot játsszak. Engem viszont jobban érdekeltek az egyedi, progresszív zenék, az izgalmas hangszerelés és a meglepő zenei fordulatok. Az elmúlt tizenöt évben a saját lemezeimet is ez az irány jellemezte, semmint a mainstream vagy a könnyedség. Most pedig glam rockot játszom.

Rockstars Not Dead koncert
Fotó: Rockstars Not Dead hivatalos/Pozsonyi Roland

– Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?
– Dédapámig visszamenőleg minden rokonom zenész volt, így elég korán megfertőződtem a zenével.

Négyéves voltam, amikor nagybátyám, Döme Dezső, a Hobo Blues Band legendás dobosa felvitt a színpadra, és elvitt a próbákra. Eltelt pár év, mire én is zenélni kezdtem, de így visszagondolva ez lehetett az a pillanat, ahonnan nem volt visszaút.

Tovább erősített unokabátyám, Viszt György munkássága, aki akkoriban a legmenőbb rockegyüttesek lemezborítóit festette. Valahányszor náluk voltam, hosszúhajú zenész arcok adták egymás kezébe a kilincset olyan együttesekből, mint a Pokolgép, a P. Mobil, vagy az Omen.

– Mit hallgattál gyerekkorodban/kamaszkorodban/fiatal felnőttként?
– Az első együttes, aminek a lemezeit saját, félretett zsebpénzemből vettem meg, a Beatles volt. Tisztán emlékszem a pillanatra, hogy tizenkét éves koromban ültem a szobám ablakánál, amikor édesapám megállt a ház előtt, kiszállt a kocsiból, és a magasba tartott egy lemezt, amit akkor vett nekem. A Motörhead Ace of Spades albuma volt, a borítón marcona arcokkal, valami mexikói sivatagban. Így jöttek képbe a rock és metal zenék, amelyek meghatározták a gimis éveimet. Az aktuális rocksztár zenekarokat hallgattam: Aerosmith, Guns N Roses, Alice Cooper, Mötley Crüe, Red Hot Chili Peppers, Faith No More, Alice in Chains. Később ez kiegészült olyan igényesebb zenét játszó előadókkal, mint George Michael, Madonna, Sting, Michael Jackson és a Depeche Mode. A lista pedig azóta is bővül.

– Jártál gyerekkorodban is a Balatonhoz? Fiatalkorodban voltak nagy csobbanások és csajozások a Balatonnál?
– Nem értem, miért kérdezik tőlem mindig a csajozást. (nevet) Veszprémben születtem, és Káptalanfüreden volt nyaralónk, így gyerekkoromban májustól a mindennapok része volt a strand. Apuék megjöttek a munkából, és mentünk is le a partra. Később egyedül és a haverokkal jártam strandolni. Miután Budapestre költöztem, a nyár akkor is a Balatoné volt. És a csajoké. Na tessék, mégis behúztál a csőbe. (nevet)

Fotó: Viszt Viktor családi

– Szerinted milyen a Balaton, te milyennek látod? Impressziók, ízek, illatok, érzések, hangulatok érdekelnek.
– Elfogult vagyok. Itt úsztam először mélyvízben, és itt tanultam meg vitorlázni.

A Balatonnál mindig átjár a szabadság érzése, ahogyan tinédzserkoromban. A felnőtté válás és az álmodozás meghatározó jelképe volt, hogy a szüleim autójával lementem a partra. Idővel pedig a lángos illatát felváltotta a bornapok zsongása

éppen úgy, ahogy az egykor megbámult külföldi autócsodák helyett a nyaralókat néztem, melyeken ott volt az eladó tábla. A Babel Sound ugyan, Balatonbogláron van, de a szívemben mindig északi-parti gyerek maradok, a hegyek között érzem jól magam.

Fotó: Viszt Viktor családi

– Milyen végzettséged van?
– A tudás irtánti vágyat, a tanulás szeretetét édesapámtól örököltem, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy volt lehetőségem mindig azt tanulni, ami éppen érdekelt. Van egy médiatudomány diplomám a Pázmányról, egy közgazdász master a BGE-ről és egy angol business school cégvezetés mesterképzését is elvégeztem. Az Ybl-ön tanultam építészmérnöknek, és két évig jártam a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol basszusgitár volt a főtárgyam. Most pedig a gyakorlati tudást adó online tanfolyamok érdekelnek, amelyek kapcsolódnak a munkámhoz.

– Mivel foglalkozol jelenleg a fesztiválszervezés mellett, milyen zenei projektben vagy benne?
– Két aktív együttesem van, mindkettő tribute csapat. Az egyik a Rockstars Not Dead, amivel a nyolcvanas évek nagy rockslágereinek és zenekarainak állítunk emléket, a másik pedig a Where Is Cooper, ami Alice Cooper számait és show-ját viszi színpadra.

Azokat a zenéket játszom, amelyek miatt annak idején eldöntöttem, hogy zenész akarok lenni.

Ez egyfajta visszanyúlás a gyökerekhez és bár a zenekaros álmaimban nem szerepelt, hogy tribute együttesekben énekeljek, most nagyon jó érzem magam így.

Fotó: Where is Cooper hivatalos

– Hogyan lesz egy rock/metal zenészből világzenei fesztiválszervező, aki olyan rendezvényt hoz össze, amely családbarát, emberi léptékű és a zene mellett a gasztronómia is főszerepet kap az eseményen?
– A két világ nem áll távol egymástól. A Babel Sound sem sorolható a mainstream-be a fesztiválok között. A külföldről érkező világzenészek között pedig otthon érzem magam. A Babel Sound legnagyobb különlegessége ugyanis, hogy a zenészek nem csak koncertezni érkeznek a fesztiválra, hanem az egész hetet velünk töltik. Ez egyfajta szabad zenei alkotótábor. Hajnalig tartó jam session-ök váltják egymást, új formációk alakulnak, barátságok szövődnek. Legtöbbjükről kiderült már, hogy egykor metalzenész volt, vagy most is van rockzenekara. Különleges pillanatok ezek.

Kultúrákon, országhatárokon és zenei stílusokon is átível a beszélgetés. Versengés és megkülönböztetés nélkül. A gasztronómia pedig egyfajta kulturális-kulináris adalék mindehhez. Nem ritka, hogy az a zenész főz a közönségnek, aki előző este headliner volt a színpadon.

Fotó: Babel Sound hivatalos/Samu Mihály

– Melyik zenekarral dolgoztál együtt először életed során, mint szervező?
– Talán az argentín Rachid Taha volt az első, akit 2010-ben léptettünk fel a Millenárison. 2012-2013-ban a Barba Negra Music Club programját és marketingjét csináltam, ahol napi szinten tárgyaltam zenekarokkal és menedzserekkel. Szerettem ezt az időszakot, mert nagyon pörgős volt és olyan, szakmailag rutinos előadókkal kellett egyezkedni, mint a Kowalsky meg a Vega, a Tankcsapda, vagy a Hooligans. A Babel Sound-nál inkább a külföldi kultúrintézetekkel és nagykövetségekkel tartom a kapcsolatot.

– Milyen volt az első Babel Sound fesztiválod, mire emlékszel leginkább?
– 2012-ben a nyitónap előtt, éjfél körül derült ki, hogy az egyik stagehand (színpadtechnikus – a szerk.) nem jött el a fesztiválra. Kisebb stábbal dolgoztunk, mint most és eleve emberhiányban voltunk. Másnap kezdődött a fesztivál, így nem volt más megoldás, én álltam be stagehand-nek. Közben

én voltam a fesztivál kommunikációs felelőse, a technikai vezető és persze a fesztiváligazgató is. Felpakoltuk a színpadot, beállítottam a mikrofonokat, soundcheck, elkezdődött a koncert, rohanás hátra, fehér ing felvesz, tévéinterjún, ing le, rohanás vissza a színpadra, vezetékek felteker, következő zenekar bemikrofonoz, irány autóval a raktárba egy hangfalért, ami egy másik színpadra kellett. Ez volt a „technikai vezető” szerepkör.

Aztán az egész kezdődött elölről. Izgalmas hét volt és imádtam.

– Mi volt a leginkább szívszorító eset a Babel Sound történetében?
– Szervezőként fél szemmel mindig azt figyelem, hogy minden rendben van-e, nem történik-e valami váratlan. Ez akkor is így van, amikor lopsz magadnak fél óra szünetet, és leülsz a többiekkel, vagy a fesztivállátogatókkal beszélgetni. Stresszes, felfokozott állapot. Aztán

az utolsó napon, amikor elviszik a zenekarokat a mikrobuszok, ahogyan pakol össze és szállingózik haza a közönség, mindig úgy érzem, hogy szeretném, ha még pár napig tartana.

Babel Sound jam session
Fotó: Babel Sound hivatalos/Biljárszki Dániel

– Mi volt a legviccesebb eset a fesztivál történetében?
– Amikor az egyik zenész nem tudott becsekkolni a repülőre, mert nem fogadták el a nevét. A kollégánk, aki a repjegyet foglalta, teljes pánikban próbált segíteni, azt hitte, ő írta be hibásan a foglalásakor. Kiderült, hogy azért nem ment a becsekkolás, mert a művész nem tudta, hogy Európában melyik a vezeték-és melyik a keresztneve. (nevet)

– Hogyan látod magad öt év múlva?
– Nem mondtad, hogy állásinterjú is lesz. (nevet) A szervezésen belül a kommunikáció a szakterületem, ezt tartom a hivatásomnak. Másfél éve bővítettem a céget egy online marketing-ügynökséggel is. Elsősorban motivált, hogy lépést tartsak a fejlődéssel, egy rendkívül gyorsan változó környezetben. Nem titkolt célom, hogy a fesztiválos- és szervezési tapasztalatokra építve, a nemzetközi könnyű- és komolyzenei szférában is online promóciós együttműködéseket alakítsunk ki. Emellett a kultúr-diplomácia terén is szeretnék további kapcsolatokat építeni.

Fotó: Csudai Sándor/origo.hu

– Hogyan látod a fesztivált öt év múlva?
– Gerendai Karcsi (a Sziget Feszivál alapítója – a szerk.) mondta egyszer, hogy a kisebb, hangulatos fesztiválok veszte gyakran az, hogy elkezdenek növekedni és elveszítik az integritásukat. A Babel Sound a saját erősségeire épít, amelyek a résztvevő zenészek alkotta közösség és a kulturális sokszínűség fúziója. A jövőben erősíteni szeretnénk a fesztivál alkotótábor-jellegét is. Ezzel közvetlenebb viszonyt alakítunk ki a művészek, illetve a művészek és a közönség között.

– Milyen érzésekkel a szívedben-lelkedben készülsz a 2021-es szezonra?
– 2021 kakukktojás. Ha vissza is áll minden, semmi sem lesz még ugyanolyan. Talán később sem. Az elmúlt időszak előre hozott néhány döntést, és arra inspirált, hogy elválasszuk a fontosnak hitt dolgokat a valóban fontosaktól. A fesztivált idén új formában, az említett, a közönség számára is látogatható artist residency-két tartjuk meg. Ez egy teljesen új forma, és minden elvárás nélkül, az újszülött kíváncsiságával várom, hogy hogyan viszonyul ehhez a Babel Sound közönsége.

Itt találod az összes, balatoni fesztiválszervezővel készített interjúnkat.

Olvass interjúkat olyan sztárokkal, akikkel akár már a Babel Sound-on is találkozhattál.

Fotó: Babel Sound hivatalos

Nyitókép: Csudai Sándor/origo.hu