Anyám, a nyolcadik kerület!
Helyszín Balatonboglár, Árpád utca 17
Időpont
Telefonszám
Balatonbogláron egy igazán különleges, nem mellesleg saját produkcióval startol a 2018-as Kultkikötő évad: az Anyám, a nyolcadik kerület! című kortárs monodrámát először itt láthatja majd a közönség.

A történet szerint „Él egy fiú a nyolcadik kerület közepén. Nem túl okos, de a szíve nagy. Nem tudni, hány éves, de nem is nagyon öregszik. Ahogy benne az értelem, úgy állt meg körülötte az idő. Anyujával lakik egy lakásban. Meg egy káddal. Egy mindenre alkalmas káddal. Lehet abban álmodozni, utazni, képzelegni, aludni, félni, elbújni, és bizony még fürdeni is. Irigylik is a szomszédok a kádat, nekik erre nem telik, kitalálnak hát mindent, hogy kéredzkedhetnének át – legalább egyszer ebben a nyomorult életben kipróbálni, milyen is a dolce vita. Róluk szól ez a monoKRÓM KÁDráma… na meg persze erkölcsről, felnövésről, szegénységről, és nem utolsó sorban az életről és a halálról!

Pál Dániel Levente, Az Úr Nyolcadik Kerülete című könyve nyomán készült előadást Znamenák István rendezi, a főszerepet pedig Vida Péter alakítja.

„Nem is tudom, hogy van-e még olyan hely, ami ennyire sokféleképpen különbözik: egyszerre szép és csúnya, szakrális és pogány, megható és profán – és még nagyon hosszan lehetne sorolni az ellentéteket” – nyilatkozta a darab kapcsán Vida Péter, aki június 22-én erről az ezerarcú kerületről, és az ott játszódó történetről mesél majd a közönségnek.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva