XIX. Jazz és a Bor Fesztiválja 
Helyszín Balatonboglár, Árpád utca 17
Időpont
Telefonszám
Jó zene, finom borok, langyos nyári esték, mi kell még a jó hangulathoz egy fesztiválon?! A fesztivál egy igazán egyedi színfolt a Balaton déli partján.

Nyáron, fesztiválkeretek közepette csempésszük a nyaraló vendégek életébe ezt az igényes műfajt. A helyi jellegzetességek népszerűsítése mindannyiunk feladata. A négy nap alatt minden este 20 órától kezdődnek a programok.

A mediterrán hangulatú udvarunkon esténként két jazz koncert és 4-6 borász várja a látogatókat. A zene mellett az ízek kavalkádját nyújtjuk a jobbnál jobb borok bemutatásával. A fesztivál-logóval ellátott üvegpoharakból kínáljuk vendégeinket a magas színvonalú zene mellett. Családbarát szervezésről gondoskodunk.

KONCERTEK
Kapunyitás 19 órakor, a koncertek 20 órakor kezdődnek.

JÚL. 11-én (szerdán)

G-townfellowship

Bár a „G-townfellowship” csupán 2 hónapja alakult, a formáció tagjai mind összeszokott zenészek, hiszen mindannyian a Graz-i Zeneakadémia hallgatói. Számos iskolai zenekarban, órán, koncerten és jam session-ön zenéltek már együtt az évek alatt. Műsoruk nagy részében Ben Wendel -amerikai szaxofonos- szerzeményeit játsszák, de saját dalok is szerepelnek a repertoárjukban.
Dobok – Bernhard Sorger (AT), Nagybőgő – Hrvoje Kralj (HR), Zongora – Gyárfás Péter (H) Trombita – Jan Lovsin (Sl), Szaxofon – Szendrődy Csobán (H)

Fekete-Kovács Kvintett

2016. júniusában mutatta be a Magyar Állami Operaház Henry Purcell, A Tündérkirálynő című operájának adaptációját.

Az eredeti művet Purcell egy felkérésre komponálta, amelynek apropójául II. Vilmos angol király és II. Mária 15. Házassági évfordulója szolgált. Erre az alkalomra William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának bemutatójával készültek, de ezúttal az eredeti Shakespeare mű Purcellát kötőzenéivel egészült ki. 
Ezek a zenei betétek szövegeikben nem teljesen illeszkednek a prózai darabhoz, és valójában önálló cselekménnyel sem rendelkeznek, sokkal inkább hangulatfestő betétek voltak. 2015-ben Almási-Tóth András opera rendező arra vállalkozott, hogy a darabot teljes egészében újraértelmezve vigye azt színpadra. Elhagyva Shakespeare remekművét, a zenés betétek szövegvilágát alapul véve, egy új történet, teljesen eltérő dramaturgia felrajzolása volt a cél. Ennek érdekében a darab egy, a negyvenes évek film-noire hangulatát idéző köntöst kapott, amelyben a karakterek, a díszlet, és a kosztümök mellett óriási szerep jutott annak az ötletnek, amely szerint Purcell zenéjének bizonyos részeit egy, a színpadon elhelyezett jazz-együttes szólaltatja meg. Az így született adaptációk, átértelmezések és parafrázisok Purcell barokk világának és a ma zenéjének keresztezései.

Fekete-Kovács Kornél: trombita, szárnykürt, Ávéd János: szaxofon, Cseke Gábor: zongora, Horváth Balázs: nagybőgő, Csízi László: dob

JÚL. 12-én (csütörtökön)

One Side

A banda 4 hangszeren játszik, tisztán, csak improvizált dallamokat. Fél év után, a berlini koncertjüket követően, most Balatonbogláron újra összeállnak egy koncert erejéig.

Aleks Jaremko – szaxofon, Rok Zalokar – billentyű, Bernardo D’Addario – basszus, Jannis Wolff – dob

Kaltenecker – Markó Duó

Kaltenecker Zsolt és Markó Ádám a hazai zenei élet meghatározó alakjai. Duo projektjük különleges zenei utazásra invitálja a hallgatókat: a pszichedelikus rocktól, a trip-hopon át a technoig számos elektronikus zenei stílus kerül megidézésre teljesen élőben, billentyűs hangszereken és dobszerelésen. Ez a minimál felállás nagy kihívás, de ugyanakkor jó lehetőség is a két zenész számára, hogy a közönség által talán kevésbé ismert oldalukat is megmutassák. Zsolt különleges, a témáktól, szólóktól teljesen függetlenített balkéz basszusai, illetve Ádám a tőle megszokottnál intimebb, szabadabb, ugyanakkor szolisztikusabb dobolása ebben a formációban érvényesülnek leginkább. A duó Zsolt szerzeményeit játssza.

Kaltenecker Zsolt- zongora, Markó Ádám – dob

JÚL. 13-án (pénteken)

Mörpava

„A zenekar 2013-ban alakult. Szövegorientált, fúziós-alternatív könnyűzenét csinálunk. Zenei világunk gyökerei szerteágazóak: a balkáni és bolgár népzenétől kezdve az alternatív popzenén át, a jazz és modern kísérleti kortárs zenén keresztül tart. A megírt zenei kompozíciók és formák mellett fontos szerep jut a zenekar színpadi jelenlétében a közös improvizációnak. Emellett a szövegek, mint erős rendező erők a számok gerincét és a mondanivaló magját képezik. Saját szerzeményeket játszunk….”

Csongár Gergő – gitárok, szöveg, Jéger Dorka – ének, Miskolczi Marci – basszusgitár, Ördög Krisztián- szaxofonok, fuvola, Richter Ambrus – dobok és ütőhangszerek.

Balázs Elemér Group

Balázs Elemér kétszeres Fonogram-díjas formációja kiemelkedően egyéni hangzásvilágot alakított ki; ennek legfőbb jellemzői a dallamközpontúság és a különleges ritmika, melyeket a férfi és női hang érdekes kontrasztja tesz még színesebbé. A formáció nemrégiben megújult, a karizmatikus énekes, Szakonyi Milán mellett énekesnői poszton egy fiatal tehetség, Kiss Flóra bontotta ki szárnyait és vált a BEG mostanra meghatározó hangjává.

Balázs Elemér – dob, Kiss Flóra – ének, Szakonyi Milán – ének, Balázs József – zongora, Komjáti Áron – gitár, Lakatos Pecek Krisztián – bőgő, Czibere József – ütőhangszerek

JÚL. 14-én (szombaton)

Banda Zeitun (Baleár-Szigetek)

A szicíliai, katalóniai és andalúziai zenészek találkozásából született a spontán, egyedi hangzású dalokat játszó együttes. A formáció magával ragadó show-t kínál, amelyben mind az eredeti alkotások, mind a hagyományos témák a déli „hangsugarak” érzését tükrözi, Spanyolországból és Olaszországból.

A Zeitun csodálatos kihívást teljesít: a Földközi-tenger két partja közötti kapcsolatok megerősítése, az ősi kapcsolatok újragondolása és innovatív hidak létrehozása. Ily módon a flamenco „palos” és az dél-olasz zenei stílusok, mint a tanguillos, a szicíliai ballato, a bulerías, a taranto, a tarantela, a pizzica, a tammorriata és a tangó találkoznak egy olyan térben, amely ugyanilyen tisztelettel törekszik a hagyományok ápolására.

Az koncerteken éppúgy helye van a improvizációnak, mint ahogy a hagyományörző perspektívának; egyúttal a Földközi-tenger ősi, jellegzetes hangzásai felkutatásának is. A Banda Zeitun repertoárját a szicíliai arab költészet táplálja, különösen Abu Al Arab munkássága, aki Siracusa városából származik, és akinek élete Sevillában ért véget (11. század).

Ermanno Panta -ének, fúvóshangszerek, dél-olasz ütőhangszerek, Ian Miles Scionti – flamenco gitár, Jose Luis Gonzalez Jimenez – dobok, Daniel Abad Martín – nagybőgő

Náray Erika Quintet

A csodás hangú énekesnő repertoárjában a leghíresebb jazz-dalok, filmslágerek, magyar és nemzetközi örökzöldek szerepelnek. Mivel Ella Fitzgerald idén lenne 100 éves, így természetesen a koncert során a jazz nagyasszonyáról is megemlékeznek majd néhány emblematikus dallal.

Náray Erika – ének, Berdisz Tamás – dob, Juhász Attila – zongora, Frey György – basszusgitár, Elek István – szaxofon

MEGHÍVOTT BORÁSZOK:
Babits Pincészet (Tokaj)
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet (Balatonboglár)
Hujber Pince (Balatonboglár)
Kalász Pince (Balatonboglár)
Katona Borház (Balatonboglár)
Konyári Pincészet (Balatonlelle)
Légli Szőlőbirtok (Balatonboglár)
Pócz Pincészet (Balatonlelle)
Pók Tamás Pincéje (Egerszalók)

Bérlet elővétel:
május 31-ig 25% elővételi kedvezmény: 6.750 Ft / 5.250 Ft
Az előadást megelőző vasárnap 12:00 óráig 15% kedvezmény: 7650 Ff/5950 Ft

Jegyinformációk:
Napijegyek: 2.900 Ft
Nyugdíjasoknak és diákoknak 500 Ft kedvezmény: 2.400 Ft

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva