veol.hu | 2021.12.22. 19:00
A balatonedericsi strandra járt lopni a fővárosi férfi
Két büfét is feltört a balatonedericsi strandon, de nem volt szerencséje, elkapták, most vádat emeltek ellene.

Kétrendbeli szabálysértési értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Tapolcai Járási Ügyészség egy 37 éves budapesti férfival szemben, aki 2021. július elején két büfét is feltört a balatonedericsi strandon.

Lopni ment, nem strandolni

A vádirat szerint az elkövető 2021. július 4-én hajnalban gépkocsival, kifejezetten lopási célból érkezett a balatonedericsi strandhoz, hogy pénzt és energiaitalt szerezzen magának. A férfi a büfék mögötti részen kifeszítette a strand drótkerítését, s így jutott be a területre, majd az egyik büfénél az ablakot, egy másiknál pedig az ajtó alsó részét kifeszítve hatolt be az üzletbe.

A vádlott mindkét helyről elvitte a pénztárgépben talált készpénzt és energiaitalt is lopott, azonban a szeszesitalokat sem hagyta hátra, két üveg whiskyt és egy üveg rumot is magával vitt. Tettével a sértetteknek közel 26 700 és 47 200 forint lopási, valamint 18 000, illetve 6500 forint rongálási kárt okozott.
A bűncselekményeket többszörös visszaesőként elkövető férfival szemben az ügyészség vádiratában börtönbüntetés kiszabására, a közügyek gyakorlásától és járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a Tapolcai Járásbíróságnak.

Nyitókép illusztráció / Fotó: Mészáros Annarózsa

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva