veol.hu/Tóth. B. Zsuzsa | 2020.11.12. 14:00
Új, látványos túraútvonal született a Balatonnál
Egyedi, sajátos együttműködést alakított ki Balatonederics, Nemesvita és Lesencefalu önkormányzata. Egymásra figyelő kooperációval, a közös érdekek szem előtt tartása mellett hoztak létre a Kő-orrától a Balatonig túraútvonalat.

Az együttműködés célja, hogy az országos Kéktúrához csatlakozva Lesencefalu, Nemesvita és Balatonederics helyi értékeire hívja fel a figyelmet és vezesse oda az érdeklődőket.

Az új útvonal során kiemelt figyelmet szenteltek a települések a helyi értékek bemutatásának, a természetes környezet és a történelmi helyszínek megismertetésének, illetve természetközeli turisztikai útvonal létrehozására, turisztikai és belterületi részek összekötésére, turisztikai szempontból érdekes területek bemutatására.

Kilátás Balatonedericsről
Fotó: Mihály Szilvia

– A túra jelentős részben a kerékpárosok által is használható útvonalat biztosít, és – a környékén meglevő lótartásra, lovagoltatásra szakosodott szolgáltatókra is figyelemmel – jelölés nélkül ugyan, de lóval is bejárható – mondta Balatonederics polgármestere, Papp János. – Az útvonal neve is mutatja, hogy bekapcsolja a rendszerbe a vízi turizmus (vitorlázás, evezés) kedvelőit is, alternatív szabadidőprogramot ajánlva számukra. Ugyanakkor a gyalogos túrázók számára más mozgásformák iránt szintén felkeltheti az érdeklődést. A projekt keretében a természeti látnivalók – táj, panoráma, növény- és állatvilág – szervesen kapcsolódnak az épített, történelmi örökség elemeivel, melyek egy láncra felfűzve ismerhetők meg.

Papp János szerint a látogatók kiszolgálása mellett a helyi lakosság igényeire is tekintettel lesznek
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A projekt fontosabb elemei Lesencefaluban mintegy nyolc kilométer hosszban a köszöntőtáblánál a lovasok számára kialakított lóitató, a Szent Donát-kápolna, és a műemlék templom melletti pihenő a kerékpárjavító készlettel felszerelve. Mindezt erősítik a sportpálya adta mozgáslehetőségek, a lesencei panoráma, a szőlőkultúra látképe, a harangláb melletti pihenő.

A határt átlépve Nemesvita erdős ösvényein vezet az út a csodás panorámát biztosító kilátó helyszínéhez, az apró műemlék pincék között jutunk be a jellegzetes, szűk utcákban sorokozó házak között a faluba. A plébánia épületében megtekinthető az egyháztörténeti kiállítás, a játszótéren és a sportpályánál pihenési és mozgási lehetőség adott, majd a Mária-kút frissítő vize moshatja le a hat kilométeres sétaút porát.

– Balatonedericsen a Rumi-árok látványa, a szőlőültetvények közötti, csodás balatoni panorámát kínáló sétaút, a bortermelők védőszentjeként az Orbán-szobor, a Csodabogyós-barlang bázisa, a sétaút folytatásaként az edericsi strand és az Afrika Múzeum kínál felejthetetlen élményt a nyolc kilométeres út végén – mondta Papp János.
Hozzátette, hogy a program keretében a túraútvonal kijelölése mellett pihenőhelyeket alakítanak ki, amelyek a vendégek, látogatók kiszolgálása mellett a helyi lakosság, a helyben élők igényeire is tekintettel lesznek. Azok a helyben élők kikapcsolódását, szórakozását, egészséges életmódra inspirálását is szolgálják, közösségi és baráti közösségek helyi programjainak lehetőségét teremtve meg.

Afrika Múzeum környéke Balatonedericsen
Fotó: Keszey Ágnes

– A program megvalósítása során fontos volt a meglevő természeti környezet megtartása, a minél kisebb mértékben történő beavatkozás. Jellege – természeti és épített örökség bemutatása – alapvetően megköveteli a be nem avatkozást, hiszen az útvonal érintetlenségét, jelenlegi formában történő megtartását és hosszú távú fenntartását tűztük ki egyik legfontosabb célként. A fejlesztés a Leader-projekt keretében, a Vulkánok Völgye Egyesület jelentős, mintegy húszmillió forintos támogatásával valósulhatott meg – szögezte le a polgármester.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva