likeBalaton.hu | 2022.02.12. 08:00
Teljesen megújult a kisvasút a déli parton
Tizennyolc év után tavaly nyár óta ismét lehet kisvasúttal utazni a Balatonfenyves és Csisztapuszta közötti több mint 8 kilométeres szakaszon, most átadták a felújított állomásépületeket is.

Megújult a Nagybereket bejáró balatonfenyvesi kisvasút több megállóhelye egy 650 millió forintos beruházás keretében. A keskenynyomtávú vasútvonalat a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) újította fel Imremajor és Csisztapuszta között.

Fotó: Mészáros Annarózsa

Felújították az épületeket is

A térségi települések 2016-ban nyújtottak be pályázatot Balatonfenyves vezetésével, hogy a Nagybereken átvágó kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe. A MÁV 2,1 milliárd forintból újította fel a vasútat, 650 millió forintos forrásból pedig az önkormányzatok kiegészítő létesítményeket építettek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében.

A kisvasút balatonfenyvesi központi indítóállomásának épületét teljesen átépítették. Az épületgépészeti korszerűsítésen kívül az utasok számára szembetűnő változás, hogy a korábbi várótermet kibővítették, egy büféhelyiség is helyet kapott benne. Újdonság, hogy kialakítottak egy mozgáskorlátozott mosdót, melyben pelenkázó is van, valamint a szolgálati helyiségek (forgalmi iroda, pénztárhelyiség) elhelyezkedése is megváltozott. Az épület külseje is megújult, a tetőszerkezet és az oszlopsor átépítésével teljesen új, korszerű arculatot kapott.

Forrás: MÁV hivatalos sajtófotó

Az imremajori megállónál egy új szilárd falazatú esőbeálló épült, melyben kerékpártároló és egy későbbiekben WC helyiséggé alakítható rész is helyet kapott. A megálló mellett mozgáskorlátozottak számára használható parkolót is kialakítottak, a peronvilágításhoz napelemes világítótesteket telepítettek.

Forrás: MÁV hivatalos sajtófotó

Csisztafürdő állomáson egy teljesen új épületet emeltek úgy, hogy szervesen kapcsolódjon a kerékpáros túraútvonalakhoz, illetve összeköttetést jelentsen a vasútállomással és a Berek Látogatóközponttal. A kerékpáros turizmushoz kapcsolódva az épületben helyet kaptak zuhanyzók, valamint egy kávézó is terasszal. Az állomás melletti észak-nyugati irányban található terület kimondottan alkalmas a Berek madarainak megfigyelésére, ezért egy kisebb kilátótornyot is építettek.

A Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút turisztikai jelentőségű Imremajor és Csisztafürdő közötti mintegy 8 kilométeres pályaszakaszán 2002. óta szünetelt a forgalom, majd az újjáépítés után 2021. július 1-jén indult újra a közlekedés. A régi-új vonal hamar népszerű lett, júliusban és augusztusban is 24 ezren utaztak a balatonfenyvesi hálózaton, a tavalyi évben összesen 96 ezren szálltak fel a kisvonatokra.

Forrás: mávinform.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva