Kovács Emőke | 2018.07.29. 13:45
Ünnepelt színésznők és a Balaton
A Balatont a szépirodalom nagyjai leginkább nőként írják le, bizonyára kellemes hangulata, csábító vidékei és lágy vize miatt. Sok-sok híresség megfordult már a múltban is a tónál, kiváltképp kedvelték az 1800-as évek végének, 1900-as évek elejének ismert és ünnepelt színésznői is.

A Balatonfüreden villát vásároló, s a tó gyógyító erejét több nyáron keresztül élvező, ünnepelt „díva”, a „nemzet csalogánya”, Blaha Lujza Balatonfüred híres és büszke lakója volt. Korának leghíresebb színésznőjének számított. Füredi villáját 1893-ban vette meg, férjével, Splényi Ödön báróval. Nyarait 23 éven keresztül itt töltötte. A színésznő Balatonfüred társasági életének egyik központi alakjának számított, részt vett a fürdőéletben, sőt még saját vitorláshajóval is büszkélkedhetett, amelyet Olyan nincs néven keresztelt el. Balaton-szeretetéről így szólt naplójában: „Sohase hittem, hogy a Balaton vize oly csodás hatású legyen. Úgy voltam vele, mint a kislány az első szerelmével – én is elmondhattam a költővel: meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Ezután már szorgalmasan fürödtem és sétálgattam, egyszóval egészségem rövid időn helyreállott, a nyarat igen kellemesen töltöttük. Szeptember első napjaiban tértem haza. Utolsó fürdésem alkalmával megöleltem, megcsókoltam a Balatont. Hazaérve elhatároztam, hogyha Isten éltet, hát a jövő nyarat ismét Balatonfüreden töltjük.” Blaha Lujza végül egy kedvezőtlen pénzügyi manőver miatt elveszítette füredi bázisát, de a város ma is büszkén emlékezik a színésznőre, egykori villája Füred egyik legjobb étterme és vendégháza is egyben.

Blaha Lujza színésznő, „a nemzet csalogánya”

Balatonföldvár nevéhez több híresség is kapcsolódott. Sok nyarat töltött itt Bajor Gizi. Ma a földvári Petőfi utcában található épület hirdeti: a Nemzeti Színház örökös tagjának egykori nyaralója előtt állunk. A Kossuth-díjas, kiváló művész Széchényi Imréné Tulipános villáját vásárolta meg az 1930-as években. Itt töltötte pihenőjét, melyre így emlékezett: „Délelőtt természetesen a Balaton! Fürdés, napozás, esetleg kimegyünk vitorlázni. Ebéd után következik az igazi üdülés. Az árnyas kertre nyíló elsötétített, jó hűs, nyitott zsalugáteres szobában végigheverni az alacsony, terebélyes kereveten, az igaz, hű barát, egy jó könyv társaságában… ez mindennél többet ér. Nagyon szeretek olvasni. Sajnos a színházi szezon alatt erre alig marad időm. De a nyári pihenő alatt igyekszem mindent bepótolni.” Visszafogott külsejű nyaralóját mindig vörös muskátlik díszítették. Nagyon szerette Földvárt, napjainkban a város büszkén őrzi emlékét.

Bajor Gizi Kossuth-díjas magyar színművész, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja

Karády Katalinnak, a végzet asszonyának is az arisztokratikus üdülőhely, Földvár volt az egyik kedvelt kikapcsolódási helyszíne. A filmszínésznő az irodalmi központként is jelentős szerepet betöltő Démusz villa földszintjén bérelte nyári lakját, az 1940-es évek elején. Szeretett szórakozni, táncolni, vitorlázni, s a fürdőtelepen zajló filmforgatásokon is részt vett.

Karády Katalin, született Kanczler Katalin Mária, magyar színésznő, kalapszalon-tulajdonos, sanzonénekes

 

Tolnay Klári, a kétszeres Kossuth-díjas színésznő szintén több szállal kötődött a tóhoz. Balatonalmádiban is lakott, ahol egy nádtetős présházat újíttatott fel, élvezte a vidék csendjét. Majd a Csobánc hegyén lelt igazi menedékre. Kedvelte a szelíd tájat, a szép, csendes sétákat, s azt, hogy itt nyugodt napokat tölthetett kislányával. Balatonalmádi emléktáblát avatott tiszteletére, a Csobánc tetején egy felújított vendégház és borászat őrzi nevét.

Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

 

A tó nyugtató erejével napjainkban is jó hatással van az ide látogató, vagy éppen a tónál élő színésznőkre. Oroszlán Szonja, Kéry Kitti a Balatonnál találta meg legkedvesebb helyét. Egyszóval a Balaton minden időben meghódítja a szépségre fogékony művésznők lelkét.

 

Szöveg: Kovács Emőke
Fotók: Fortepan és Instagram

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva