Balatonföldvári Széchényi Napok (Földvári Napok)
Helyszín Balatonföldvár, Kőröshegyi út 1
Időpont
Kevés olyan település van hazánkban, ahol hónapra, napra, sőt órára pontosan lehet tudni az alapítás dátumát. Balatonföldvár ezek közé tartozik. A Bajor Gizi Közösségi Ház szervezésében kulturális és ismeretterjesztő programokkal emlékeznek meg a település alapítójáról.

Gróf Széchényi Imre testvérével, Széchényi Viktorral az egykori Földvár pusztából építette és 1896. június 14-én délután 5 órakor nyitotta meg a Balaton déli partjának gyöngyszemévé vált Balatonföldvárt.

A városban már több évtizede ezen évforduló alkalmából a június 14-ét követő hétvégén ünnepi programokat szerveznek.
A 2021. évi rendezvény keretében kulturális és ismeretterjesztő programok szervezésével szeretnének emlékezni és emléket állítani a települést alapítójának.

Nagyon fontosnak tartják, hogy az itt élők jobban megismerjék az alapítót, a település dicső múltját, ezzel is erősítve az itt élőkben a település szeretetét, lokálpatriotizmusát.

A rendezvény gazdag programkínálata a kulturális és ismeretterjesztő programokon kívül könnyed, szórakoztató kikapcsolódást kínál a helyieknek és a város vendégeinek egyaránt.

Nyitókép: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva