Quimby varázslat
Helyszín Balatonföldvár, Bajor Gizi sétány
Időpont
Telefonszám
Huszonhat évvel ezelőtt, egy dunaújvárosi próbateremben csendült fel először az a pár akkord, amiből később az egész Quimby univerzum megszületett, és amivel megkaparintották a szíveket.

Szimbolikus szövegeikkel, szenvedélyes előadásmódjukkal koncertjeik mindig egy picit olyanok, mintha egy őrült színházi darabba csöppennénk: egyik pillanatban romantikus musicalt, máskor vígjátékot vagy szívfacsaró drámát nézhetünk, melybe a közönséget is magukkal rántják – ők pedig örömmel megadják magukat a Quimby dölyfös rock and rolljának, mámoros melódiáinak és hipnotikus sámán boogie-jának.

A Kiss Tibor – ének, gitár, Varga Livius – ütőhangszerek, vokál, Balanyi Szilárd – billentyűk, Kárpáti József – trombita, Mikuli Ferenc – basszusgitár, Gerdesits Ferenc – dobok alkotta hatosfogat eddig tizenhat csapongó lemezzel hagyott kitörölhetetlen nyomot a magyar könnyűzenében, miközben az évek során kialakította saját, összetéveszthetetlen hangját.

A zenekar szinte folyamatosan úton, hogy a világ valamely szegletében koncertezzen. Számos díjjal és lemezzel a háta mögött a negyedszázados évfordulót a Quimby múltidézés helyett alkotással ünnepelte: Micsodaországgá alakították az Arénát és megjelentették legújabb, Jónás Jelenései című albumukat. A Micsodaországból DVD is készült, mely mára már aranylemez, a zenekar pedig az ünneplés után megújult erőkkel és tele ötletekkel ugrott fejest a következő évbe.

A zenekar 2018-at egy Európa-turnéval indítja, majd módszeresen veszi be ismét Budapest és az ország koncert tereit, különféle játszótereket kipróbálva. Így ebben az évben az origót jelentő klubkoncertektől kezdve a Margitszigeti Szabadtéri Színpadig egészen a színházakba költöző Quimby-teátrumig, többféle hangját is megismerhetjük a zenekarnak.

„Jó évek és rosszak lánca, a psziché és a lélek tánca. Vitorlát bonts!”

Jegyár: 4500 Ft

15% elővételi kedvezmény az előadást megelőző vasárnap 12:00 óráig!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva